Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Átcsoportosít a kormány 200 millió forintot a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak, vélhetően a földárverések népszerűsítésére – derült ki a keddi Magyar Közlönyből.
A Földet a gazdáknak! elnevezésű program megvalósítása érdekében 200 milliót csoportosít át az idei költségvetés terhére a kormány – olvasható a Magyar Közlönyben.
A pénzt a Nemzeti Kommunikációs Hivatal kapja, így az összeget feltehetően a földárverések népszerűsítésére költik majd.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter október elején jelentette be, hogy november közepétől indulhat a licit az állami földekért a nyilvános árveréseken.
A tárcavezető akkor hozzátette, ez az értékesítési megoldás a biztosíték arra, hogy a spekulánsok nem rúghatnak labdába, mert az árveréseken helyben élő, magyar állampolgár földművesek vehetnek részt, jogi képviselet is szükséges és a közjegyző jelenléte garantált lesz.
A program – ami a kormány elképzelései szerint a kisebb birtokosokat támogatja – mintegy 50 ezer területet érint, ennek 80 százaléka 10 hektár alatti. Az induló ár a helyben szokásos forgalmi ár plusz 10 százalék lesz – mondta akkor Fazekas Sándor.
Az ellenzéki pártok viszont az Alkotmánybíróságon támadják meg az állami földek eladását – közölte csütörtökön Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke. A Jobbik által kezdeményezett beadványban annak a kimondását akarják elérni, hogy a földek értékesítése nem felel meg a nemzeti vagyonról szóló törvénynek.
Legény Zsolt szocialista országgyűlési képviselő azt mondta, az országgyűlési kontroll megteremtése érdekében a földeladás felügyeletét ellátó eseti bizottság létrehozását is kezdeményezik arra az estre, ha nem tudják megakadályozni a privatizációt.
Szerinte kevés információt lehet tudni a 380 ezer állami föld eladásáról, és arról, hogy a várhatóan befolyó több száz milliárd forintos bevételt mire akarják fordítani.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.