Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Még húsz nap, aztán végre bármelyik metrómegállóban leszállhatnak az utasok.
Karácsony Gergely kedden a Facebookon jelentette be, hogy május 22-én fogják átadni az M3-as metró teljes szakaszát.
Mint ismert, az öt és fél éve megkezdett, 225 milliárd forintba kerülő munkálatoknak az elmúlt időszakban több befejezési céldátuma is volt. Végül a főpolgármester március 20-án úgy adta át a felújított vonalat, hogy két megálló – a Lehel téri és a Nagyvárad téri – még nem volt kész.
Sőt, egészen a mai dátumleleplezésig azt sem lehetett tudni, mikorra várható a teljes vonal átadása, most ugyanis a fenti két állomáson még nem állnak meg a metrószerelvények.
Világos terek és por mindenütt - megnéztük a hármas metró felújított állomásait
A 3-as metró most átadott megállóit mintha kicserélték volna, de azért jó lenne még az egészet kiporszívózni. A megújult állomások helyett viszont hétvégéken egyelőre maradnak a pótlóbuszok, sőt: két megálló átadására még két hónapot várni kell. „Végigmegy már? Hál' istennek!
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?