A feltételeknek megfelelő devizahitelesek 75 százaléka beszállhat az árfolyamgát rendszerébe.
A feltételeknek megfelelő devizahitelesek 75 százaléka beszállhat az árfolyamgát rendszerébe. A Bankszövetség mai tájékoztatóján Kovács Levente főtitkár azt a 3 csoportot sorolta fel, akik várhatóan kihagyják a lehetőséget.
Ők egyrészt azok, akiknek már kevés van hátra a hitel futamidejéből, másrészt azok, akiknél kicsi a tartozás összege. Végül vannak, akik gyűlölik az adminisztrációt, nem éri meg nekik az utánajárást, hogy foglalkozzanak a dologgal.
Az árfolyamgát új rendszerébe valóban érdemes mindenkinek beszállnia. Ez a konstrukció azoknak szól, akik jól törlesztenek, legfeljebb minimális csúszásban vannak.

Elutasították a kartellgyanús Mol keresetét Romániában »
A bankok nélkül nincs kilábalás »
Nagy izgalmak nem várhatók a tőzsdén »
Most először találkozik Obamával az új kínai elnök »
+0.05%
-0.27%
Kovács Levente bankárbűnözőt a Kádár rendszerben felkötnék, az MDF-kormány idején a baracskai börtönben töltené felesleges 10 évét, a Horn-kormány idején két év felfüggesztett börtönbüntetést kapna.
Bankcsicska Viktor országlása idején azonban ő fingja a passzát szelet. :((((((