A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese a jelentős számban érkező bejelentések miatt röviden csak annyit tudott elmondani: számos helyen fakidőléshez és sárfelhordáshoz riasztották őket, a viharos szél néhol háztetőt bontott meg.
A nagykanizsai tűzoltókhoz alig fél órával a vihar elvonulása után már több mint 50 bejelentés érkezett. Az ügyeletes tájékoztatása szerint a város környékén főként fakidőlések miatt kellett közbeavatkozniuk, több háznak a tetejét is megrongálta a jég.
Az MTI tudósítója azt tapasztalta: a 7-es főút Nagykanizsát elkerülő szakaszára számos helyen többméteres fákat és ágakat döntött a szél, több helyen kikerülni sem lehetett a fadarabokat. Sormásnál kettétört egy villanyoszlop is, emiatt a főút felett átívelő vezeték alig néhány méterre került a talajtól.
A jégverés személyautókban is kárt okozott, szélvédőket, tükröket tört össze. A vihar ideje alatt több járművezető benzinkutak védőteteje és felüljárók alatt keresett menedéket, de volt, ahol éppen emiatt csúsztak egymásba az autókkal.
Ismét jégverés és viharos szél pusztított Zalában
Rövid ideig tartó, de nagyon erős szélvihar és jégverés csapott le kedd délután Zala megyére, részben ugyanott, ahol öt nappal ezelőtt.
Magyar-ukrán viszony: Hidegháború helyett most hidegbéke van
Szerbia gyorsított eljárásban adott állampolgárságot egy Ukrajnában hazaárulással vádolt üzletembernek
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.