Magyarország a világon elsőként ratifikálta a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezményt, és „tekintélyes pozíciónk van a világban" a jelnyelv elismerésében, amit még az alaptörvény is véd – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) budapesti székházában rendezett ünnepségen, amin egy új videoalapú tolmácsszolgáltatás tesztelését harangozták be. A miniszterelnök szerint a több ezer siket kommunikációját megkönnyítő szolgáltatás segítségével olyanok is munkába állhatnak majd, akik eddig a fogyatékosságuk miatt nem dolgozhattak. Az Új Széchenyi Terv a fogyatékossággal élő, illetve halmozottan hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségére 44 milliárd forintot szánt, amiből 900 millió forint jutott a hallássérültek javára – sorolta az eredményeket Orbán.

A kormányfő a sajtónyilvános rendezvényen még egy táblagépet is átadott ünnepélyesen a videoalapú tolmácsoláshoz – csak közben a hvg.hu-nak az „igazi” jelnyelvi tolmácsok azt állítják: gyakorlatilag nyomorognak, mert az állami pénzből finanszírozott munkájukat csak részben fizetik ki, ráadásul állandó késésekkel. „Február utolsó napján, 28-án kaptam meg a novemberi munkámért járó fizetséget, és ez még nem is számít soknak, mert volt már 6 hónapos csúszás is. Sőt, olyan is előfordult, hogy azért nem tudtam elvállalni egy tolmácsolást, mert nem volt pénzem buszra a siket ügyfélhez” – mondta egyikük. A hvg.hu több, évek óta a pályán lévő jelnyelvi tolmáccsal beszélt, kiszolgáltatott helyzetükre hivatkozva valamennyien azt kérték, nevüket ne tüntessük fel.

„Én vagyok a füle és a nyelve”

Az Orbán Viktor által magasztalt jelnyelvi törvény alapján ugyanis minden magyar hallássérültnek és siketvaknak jár évente 120 óra térítésmentes jelnyelvi tolmácsolás. Akik közülük tanulnak, azok további ingyenes tolmácsolási lehetőséget kapnak, például egy hallgatói jogviszonnyal rendelkező siket szemeszterenként még 60 órát. Ehhez be kell regisztrálniuk a nyilvántartási rendszerbe, ahol pontosan – akár a tolmácsolás legkisebb egységére, 15 percre lebontva – vezetik, ki, mennyi időt használt már fel az idejéből. Akinek szüksége van tolmácsolásra, az egyszerűen bejelentkezik az országban működő több mint 20 jelnyelvi tolmácsszolgálat valamelyikénél rendszerint a lakóhelye alapján, ahol megszervezik és kiközvetítik számára a jelnyelvi tolmácsot.

A 120 óra elsőre soknak tűnhet, de egyáltalán nem az, ha belegondolunk, az élet hány területén szorulnak rá a siketek a hallókkal való kommunikációra. „Bennünket hívnak, ha orvoshoz kell menniük vagy a gyerek szülői értekezletére, de akár csak reklamálni egy bútor miatt. Vannak rendszeres ügyfelek, valakivel például már évek óta járok középiskolába, vagy jogi egyetemre, de egy autószerelőnek tanuló sikettel is én megyek az oktatásra” – sorolta egyik forrásunk, mi mindenbe csöppen bele jelnyelvi tolmácsként. „Próbálunk olyan helyre menni, ami azért ismerős, de az élet bármely területén szükség lehet a közreműködésünkre. Én vagyok a füle és a nyelve” – mondta. A tolmácsképző elvégzése után maximális elhivatottsággal kezdte a pályát, mint mondta, mindenképpen segítő szakmát szeretett volna választani, és itt „úgy érezte, valami különlegeset tesz”. Tisztában van azzal, hogy a hasonló segítő munkák régóta messze nem eléggé megbecsültek, de mostanra már csak kiegészítő munkákból tudja fenntartani magát, mivel nagyon jól főz, pénzért vállal sütést-főzést jómódú embereknek.

Egy másik, hasonló anyagi problémákról beszámoló kollégája végül egyenesen az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) fordult, amelyhez a siketeknek járó jelnyelvi tolmácsszolgáltatás finanszírozása tartozik. „18 éve jelnyelvi tolmácsként tevékenykedem, közreműködöm a fogyatékos személyek önálló életvitelének segítésével, a siket társadalom elismert és megbecsült tolmácsaként” – írta levelében, amit még február 11-én küldött el a tárcának – abban az időpontban még a novemberben végzett munkájáért járó pénzt sem kapta meg. „Bizonyára felejthetetlen karácsonyon vannak túl azok, akik felelősek a jelnyelvi tolmácsszolgálatok finanszírozásáért, a magam nevében örülök, hogy van egy nyugdíjas édesanyám, aki engem, egy egyedülálló édesanyát támogat a tartós beteg gyermekének nevelésében” – írta a minisztériumnak, amelytől még elnézést is kér a „levelében tükröződő türelmetlenségért”. De nincs még egy ilyen munkahely, ami állami finanszírozással „vagy kifizeti a megbízási díjat, vagy nem”, és ha igen, akkor is csak a már elvégzett munka 55 százalékát utalja – tette hozzá.

Mielőtt megpróbáltuk pontosan felderíteni, hogyan lehetséges, hogy törvényben garantáltan közpénzből dotált munkáért utólag nem jár a teljes fizetség, megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát azzal: mégis mikor kívánnak reagálni a jelnyelvi tolmács megkeresésére. A levélíró jelnyelvi tolmács ugyanis azt állította, hogy válaszra sem méltatták az erre nyitva álló 30 napos határidő alatt. „Az említett levél csak február végén jutott el az illetékes főosztályhoz, a 30 nap pedig értelemszerűen a beérkezéstől számítandó” – magyarázta kérdésünkre az Emmi sajtóosztálya, de ugyanakkor megnyugtattak, hogy időközben „ettől függetlenül a válaszlevél elkészült, azt várhatóan ezen a héten kézhez kapja a levélíró”.

Ők szólnak, hogy sokára megy a pénz

A minisztérium szerint kizárólag „az előző év végén teljesített tolmácsolásokhoz kapcsolódó utalásoknál” telik el hosszabb idő a kifizetésig, de „ez a rendszer valamennyi szereplője számára ismert körülmény”. Ezzel szemben a hvg.hu-nak valamennyi jelnyelvi tolmács, az egész szolgáltatást jól ismerő források egybehangzóan állították, hogy évek óta rendszeresen késve érkezik meg a pénz. „Mindig van valami, igazi bürokráciában egy új aláíró is csúszást okozhat, de fogadok, hogy a választás miatt is megint ez lesz” – fogalmazott egyik forrásunk. A minisztérium sajtóosztálya viszont makacsul csak az év vége miatti későbbi utalásról beszélt, aminek általuk közölt dátuma ugyanakkor egybevágott azzal, amit forrásaink is állítottak: a novemberi-decemberi munkáért járó díj átutalása „február 25-én történt meg”.

A minisztérium arra hivatkozott, hogy erre a módszertani központjuk „minden évben külön felhívja a (jelnyelvi tolmácsszolgálatokat) fenntartók figyelmét”. Sőt, még javasolják is, hogy „ebben az időszakban ennek tudatában vegyenek igénybe szabadúszó jelnyelvi tolmácsot”, vagyis év végén „fogják vissza” az úgynevezett kiegészítő keretből finanszírozott jelnyelvi tolmácsolást.

A 8120 forintos órabér harmada ér oda

A rendszer ugyanis két részből épül fel: a jelnyelvi tolmácsszolgálatok kapnak egy alaptámogatást, amiért adott óraszámot teljesíteni kell, ezt általában a náluk főállásban foglalkoztatott jeltolmácsokkal látják el. Ha ez betelt, de az adott hónapban ennél több esetben/órában kérnek segítséget a siketek, akkor lép be a kiegészítő keret, az ebből teljesített tolmácsolási órákat lehet utólag lehívni. Ezt már a főállású munkatársak mellett úgynevezett szabadúszó jeltolmácsok bevonásával teljesítik, ők kapják meg utólag az állami, kiegészítő támogatásból a teljesítménybéres óradíjukat. Egy óra jeltolmácsolásért – a mindenkori aktuális minimálbér alapján számítva – jelenleg 8120 forint jár, ami első hallásra kifejezetten klassz órabérnek tűnik, csakhogy a munkájukat szervező és koordináló tolmácsszolgálatokat fenntartó szervezetek a hatályos jogszabályok alapján ennek mindössze 60 százalékát kötelesek kifizetni.

 "A megbízási díjként kifizetett órabérnek ugyanis még vannak költségei, hiszen a járulékot is ki kell fizetni az óradíj után. A fennmaradó részt – ami egy óra után körülbelül 1850 forint teljes finanszírozásnál – a tolmácsszolgálat fenntartására kötelező elkölteni, így tudunk többek között rendszergazdát, pénzügyi adminisztrációt, takarítást fizetni" – mondta Suhajda Levente, a Korner Jelnyelvi Tolmács és Oktatási Központ ügyvezetője. A Sinosz honlapja alapján a legtöbb, főleg megyei jelnyelvi tolmácsszolgálatot maga a szervezet tartja fenn, de ezek mellett majdnem ugyanennyi egyesület, közhasznú egyesület, illetve cég által szervezett központ koordinálja az állami pénzből finanszírozott rendszert.

Mint megtudtuk, így viszont a 8120 forintnak mindössze a 60 százalékát kaphatja meg a tolmács, vagyis már csak legfeljebb bruttó 4872 forintos óradíjnál járunk. És itt jön a rendszer minimum furcsának nevezhető megoldása: ha az adott hónapban a siketek több órában kérnek tolmácsolási segítséget, és így elfogy az erre szánt keret, akkor országosan „arányosítják”, vagyis levesznek a kifizetésből. Így a jelnyelvi tolmácsok tulajdonképpen maguk ellen dolgoznak, minél több siketnek segítenek az állami szolgáltatás keretében, annál kevesebb pénz juthat el hozzájuk.

Utólag mondják meg, mennyire futotta

Ráadásul ez mindig csak utólag derül ki: a minisztériumtól érkező közpénzt a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK Kft.) osztja el a tolmácsszolgálatokat fenntartó szervezetek között (az FSZK felett a tulajdonosi jogok gyakorlója az Emmi). Amikor a keret nem elég, az FSZK egyszerűen egy körlevélben – utólag – tájékoztatja a több mint 20 szervezetet, hogy az adott hónapban csak az óradíjak hány százalékát tudja kifizetni. Forrásaink szerint csak az utolsó évben többször volt 50-60 százalékos a finanszírozás, ami a tolmácsokon csattant, akik a törvényben garantált 8120 forintos óradíjból volt, hogy alig több mint 2000 forintot kaptak végül kézhez.

A hatályos jogszabályok alapján a tolmácsszolgálatok dönthetnének úgy, hogy saját erőből kiegészítik az arányosítva lecsökkentett állami keretet, és nagyobb óradíjat fizetnek, csakhogy egyrészt bizonytalanságot jelent, hogy utólag tudják csak meg, adott hónapban mennyivel számolhatnak, másrészt állítólag erre nincs anyagi fedezetük. Ráadásul információink szerint a jelnyelvi tolmácsokkal olyan szerződéseket íratnak alá, amelyekben elfogadják az arányosítás lehetőségét – ezek után pedig nehezen elvárható, hogy megadnák nekik a pluszpénzt.

„Közfeladatot ellátó személyként, de nem közalkalmazottként miért nem kapok/kapunk 100 százalékos kifizetést?” – írta a minisztériumhoz forduló jelnyelvi tolmács, akinek levele szintén megerősítette, hogy novemberi díjának csak 55 százalékát kapta meg „egy már elvégzett munkáért”. Ha a regisztrált hallássérültek évi 120 óráját megszorozzuk az óradíj összegével, akkor ezen pénzösszegnek rendelkezésre kellene állnia a kifizetésekhez, azonban az 55 százalékos kifizetést azzal indokolja az FSZK, hogy az adott hónapban túl sok volt országosan az ügyfelek elfogyasztott óraszáma, így a kiegészítő keret nem elegendő a 100 százalékos kifizetéshez. Kérdezem, hogy azokban a hónapokban (nyári időszak), amikor még az alap havi óraszámot is nehezen érik el a tolmácsszolgálatok, és a kiegészítő keretet sem használja fel a minisztérium országosan, hova kerül a maradvány? – teszi fel a kérdést.

A minisztériumnak "nincs hozzáfűznivalója"

Ugyanezt mondta egy másik forrásunk is, aki szerint ezért is vannak lehetetlen helyzetben: az előbbi órabér végképp kevés, ha azt is vesszük, hogy nem dolgoznak folyamatosan. A legzsúfoltabb időszakokban tudnak a legfoglalkoztatottabb jelnyelvi tolmácsok havi maximum 40-50 órát dolgozni, de máskor az sem ritka, hogy heti 1-2 óra megbízásuk van, például nyáron, amikor az oktatási feladataik szünetelnek. Az az idő sem számít bele a tevékenységükbe, amikor a siket ügyfélhez tartanak, illetve nem számít bele a várakozás, pedig egyik forrásunk szerint gyakran órák telnek el két feladat között.

A minisztériumtól magyarázatot kértünk arra is, hogyan csökkenhet így, főleg utólag a törvényben rögzített óradíj, ráadásul pont az arányosítás miatt, vagyis mert túl sok órában segítenek a siketnek boldogulni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kérdéssorunknak erre a részére először egyszerűen nem válaszolt, majd amikor felhívtuk figyelmüket a „feledékenységre”, türelmet kértek. Végül egyetlen mondat érkezett Balog Zoltán miniszter sajtóosztályától: „nincs több hozzáfűznivalónk” a korábbi válaszhoz.

Az állami pénz szolgálatok közti elosztását irányító FSZK Kft. ügyvezető igazgatója, Farkas Edit viszont a hvg.hu-nak megerősítette, hogy amennyiben az adott havi büdzsé kevesebb, mint amire a tolmácsok munkalapjain lévő óraszám alapján szükség lenne, akkor „arányosítanak”, a folyósítás a havi keret kimerüléséig történhet”. Ugyanakkor át is hárították a kérdést azzal, hogy ők „nem állnak közvetlen kapcsolatban a tolmácsokkal”, velük a tolmácsszolgálatok szerződnek. Azt is megerősítették, hogy a hatályos végrehajtási jogszabály valóban „a minimumot határozza meg”, amennyit a tolmácsoknak fizetni kell, de ez szerintük ténylegesen szintén a fenntartótól függ.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) elnöke, egyben fideszes EP-képviselő Kósa Ádám viszont azt emelte ki, hogy a szabadúszó jeltolmácsok esetében "bérről nem beszélhetünk, ezek a személyek alvállalkozói szolgáltatást nyújtanak". Kérdésünkre annyit elismert, hogy a szervezet által 12 megyében fenntartott jelnyelvi tolmácsszolgálatokat is érintik ezek a problémák, de állította, hogy náluk legalább a kifizetésben nincs csúszás.

A mostani rendszer két éve működik, „az azóta eltelt időszak azonban bebizonyította, hogy változtatásokra van szükség, reméljük, hogy még az év első felében ez megtörténik, ezért mindent megteszünk” – tette hozzá Kósa Ádám, de erről részleteket nem árult el. Szerinte sokat „munkálkodtak azon, hogy hogy a gazdasági válság közepette ne csökkenjen az állami keret” Európa több országához hasonlóan, ami „kifejezetten jó eredmény”.

A minisztérium hiányos válaszában arra is hivatkozott, hogy az állami pénzből finanszírozott tolmácsoláson kívül a szolgálatok vállalhatnak más, térítéses munkákat – „közszolgáltatások, rendezvények, konferenciák, televíziós megjelenések”, amiből „további forrásokat”, tartalékokat képezhetnek. Beszéltünk az egyik legfoglalkoztatottabb jelnyelvi tolmáccsal, aki több szolgálatnál dolgozik párhuzamosan, mellette még tolmácsol bíróságokon és rendőrségi eljárásokban, és az egyike azoknak, akiket a parlamenti tudósításoknál láthattunk a tévé képernyő sarkában jelelni.

Ő a családja miatt választotta ezt a hivatást. „A szüleim hallássérültek voltak, ebben nőttem fel, szeretem őket, és tudom, milyen kiszolgáltatottak. De mindennapi anyagi problémáink vannak, van olyan kolléga, aki még hitelt sem kapott, mert a bank szerint nem elég rendszeres a fizetése” – mondta. Hozzátette, még a családja is hülyének nézi, „mikor valamire megint azt mondtam a lányomnak, hogy nincs rá pénzem, egyszer meg is kérdezte: akkor minek dolgozol, anyu?”