szerző:
MTI/hvg.hu

A földművelésügyi miniszter szerint Kiss Szilárd értékes munkát végzett mint agrárattasé: hivatali idejében jelentősen nőtt a mezőgazdasági kivitel Oroszországba. "Hogy magánemberként milyen tevékenységet folytatott, arra nincs rálátásom" – mondta Fazekas Sándor egy interjúban a letartóztatott attaséról, aki a hírek szerint prostituáltaknak is szerzett vízumot.

Interjút adott a szerdai Magyar Hírlapnak Fazekas Sándor agrárminiszter.

Kiss Szilárd
©

Mint elmondta, tárcája nem hallgat Kiss Szilárd-ügyben: aki törvényt sért, annak számolnia kell a következményekkel. A miniszter hangsúlyozta, a tárca álláspontja szerint a januárban letartóztatott Kiss Szilárd jól végezte a munkáját mint agrárattasé. Például 2012-2013-ban huszonöt százalékkal nőtt a mezőgazdasági kivitel Oroszországba.

"Az ezen túlmenő tevékenységéről nincs tudomásom. Hogy magánemberként milyen tevékenységet folytatott, arra nincs rálátásom" – tette hozzá.

Írásbeli kérdésekre is hasonlóan válaszolt

Fazekast a parlamentben Mesterházy Attila MSZP-s képviselő is megkérdezte a múlt héten arról, hogy miért ragaszkodott Kiss Szilárd személyéhez. Március 18-án kelt írásbeli válaszában a miniszter azt írta, hogy "Kiss Szilárd letartóztatása, illetve büntetőügye nem áll semmilyen összefiiggésben azzal a munkával, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium számára végzett". Mint írta, Kiss munkájának eredményeként folyamatosan nőtt Magyarország mezőgazdasági exportja Oroszország irányába. Fazekas válasza szerint Kiss diplomataként Moszkvában dolgozott, nem volt a miniszter közvetlen munkatársa. Kiss munkabérén kívül semmilyen más juttatásban nem részesült.

Kiss Szilárd nemzetbiztonsági ellenőrzésével kapcsolatban titkosításra hivatkozva a Földművelésügyi Minisztérium nem adhat tájékoztatást – írta. Fazekas Sándor ugyanezeket válaszolta az LMP-s Szél Bernadett hasonló témában érkezett írásbeli kérdésére.

Alvilági kapcsolatai miatt bukhatott el Kiss

Az Index hétfőn írt arról, hogy bár nem ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon, mégis miniszteri megbízottként dolgozhatott Moszkvában Kiss Szilárd, akiről az a hír járta, hogy orosz prostituáltak egész sorának intézett vízumot. A lap információi szerint Kiss azért bukott meg kétszer is a 2013-as ellenőrzésen, mert kiderült, hogy alvilági kapcsolatai vannak.

A januárban letartóztatott Kiss Szilárd még Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel, Orbán Viktor barátjával is alapított közös céget Moszkvában.

Martonyi János akkori külügyminiszter az elbukott ellenőrzés után Kiss visszahívásáról döntött, de mivel az attasé jogilag az agrártárcához tartozott, így ők hívták vissza, azt a szívességet is megtéve neki, hogy hivatalosan úgy kommunikálták, ő maga kérte visszahívását. Aztán ezek után Fazekas Sándor agrárminiszter mégis pozíciót adott neki, miniszteri megbízott lett, azoknak pedig nem kell átvilágítás.

Kissről az a hír járta a konzulátuson, hogy nagy tételben intéz a schengeni határokon belülre szóló vízumokat orosz prostituáltaknak. Az Indexnek azt mondták, a vízumközpont "lyuk a schengeni pajzson", amelyen keresztül akár bűnözők is simán kijuthattak nyugatra, mégpedig nem is kevesen.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!