szerző:
Szlavkovits Rita
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Szegeden félig már ledózerolták az egyik romatelepet, de a neheze még ezután következhet. Mostanra szinte csak azok a családok maradtak ott, amelyeknek erre semmilyen jogcímük nincs. Ahogy most Nyíradonyban, az ivóvíz elzárása után Szegeden is kiderült, nem elég pusztán a pénzt odaadni.

Most megint elkezdik a bontást, mi önkényesek vagyunk, nem tudjuk, hogy meddig maradhatunk

– mondja idegesen egy idősebb asszony a szegedi Cserepes soron. Egy pillanat alatt összefutnak többen, és kétségbeesetten magyarázzák: hiába van már rendes munkájuk, a keresetük így sem elég arra, hogy albérletet fizessenek, de még arra sem, hogy elérjék a szociális bérlakásra feljogosító egy főre eső jövedelemminimumot.

Tulajdon, bérlet, jogcím nélküliség

A telep még az ötvenes években épült, akkor a téglagyári munkások lakták, később főként mélyszegénységben élő családok ragadtak itt. Az önkormányzat tulajdonában levő tizenhat épületben levő négy-négy lakás egy részét megvásárolták időközben a lakók, a többi maradt bérlemény.

©

Tíz évvel ezelőtt készített a város egy antiszegregációs tervet, amelyben ennek a telepnek a felszámolását is vállalta. Lényegében tavaly kezdték el a bontást, mivel korábban főként azokkal nem tudtak megegyezni, akik tulajdonosok voltak, ők kevesellték azt a két-három millió forintot, amit az önkormányzat fizetett volna a lakásaikért. Tavaly egyenként próbáltak velük megállapodni, így akadt is olyan család, amelyik ki tudott alkudni akkora összeget, hogy azért egy kisebb házat tudtak vásárolni Szegedtől negyven kilométerre egy faluban. A bérlők egy részével is sikerült megállapodni, ők cserelakást kaptak. Most éppen Petrovicsék költöznek hamarosan, nekik 140 ezer forintot kell fizetniük a minőségi cseréért.

A tizenhat ingatlanban 64 lakás volt, ebből 17 magántulajdonú, 16 pedig bérlemény. Tehát a lakások felében élnek hivatalosan, a többiben jogcím nélküliek vagy önkényes lakásfoglalók, ez utóbbiak nem is szerepelnek semmiféle nyilvántartásban. Az épületek bontását tavaly kezdték, úgy tudjuk, hogy még ebben a hónapban folytatódik a telep fokozatos felszámolása.

©

A nyíradonyi csapda

„Már nem közmunkában vagyok, hanem kijárok Csengelére, a vágóhídra takarítani, jönnek értünk, visznek ki kisbusszal” – magyarázza az egyik idősebb nő. Egy férfi pedig sofőrként dolgozik, persze ő sem keres túl sokat, de jószerivel már nincs is közöttük olyan, aki a közfoglalkoztatásban elérhető ötvenezer forintból élne. A családokban azonban sok az idős és a gyerek, így az egy főre eső jövedelmük így is alig éri el a 20-30 ezer forintot.

„Én már adtam volna be szociális bérlakásra papírt, de mondták, hogy nem vagyok rá jogosult”

– ezt egy fiatal nő mondja, aki később úgy is próbálkozott, hogy az édesanyjával együtt adta volna be az igénylést, de az sem sikerült.

Sokan itt élnek már vagy harminc-negyven éve Szegeden, többen úgy kerültek önkényes státuszba, hogy még a kétezres évek közepén egy program keretében elköltöztették őket más településekre, de visszaszivárogtak, itt húzták meg magukat a Cserepes soron. Most pedig attól tartanak, hogy megint nem lesz hová menniük. A jövedelmük az éhenhaláshoz sok, de ahhoz pokolian kevés, hogy a lakhatásukat megoldják.

A nyíradonyiakhoz hasonló csapdában vergődnek, hiszen ahogy az ottaniakat, előbb-utóbb őket is levágják majd a „hálózatról”. A nyíradonyi üggyel kapcsolatban a szocialista Kunhalmi Ágnes azt kérte a polgármestertől, hogy adjon közmunkát az érintetteknek, hogy azok legalább részletekben törleszthessék a vízmű felé az adósságukat. Más kérdés, hogy a közmunkában kapható bér erre nemigen lenne elegendő. Nyíradonyban közben - minden bizonnyal a nyilvánosság nyomásának is köszönhetően - visszakapcsolták a vízhálózatra az érintett háztartásokat, még azt is megígérték a családoknak, hogy használhatják a közmosodát, de a döntés szociális megfontolások alapjámn született, az alapprobléma, a tartozások ügye megoldatlan.

©

Visszatérve a szegedi példához, itt az egyik hétfős családban van egy rokkantnyugdíjas nagyszülő, egy nyolcvanezret kereső, meg befolyik a három gyerek utáni családi pótlék, és ebből élnek heten. Ha befizetnék a lakbért, a rezsit, akkor nagyjából egy hónapban fejenként 17 ezer forintot költhetnének el. A szegedi Cserepes soron most vagy nyolcvanan rettegnek attól, hogy elveszik rövidesen a fejük fölül a tetőt. Ehhez hasonló telep van még Dorozsmán is, az ottaniaknak még a Szeged-csanádi Egyházmegye püspöke ígért lakóparkot néhány évvel ezzelőtt, aztán az is a feledésbe merült. De vajon ki lehet-e keveredni ebből a csapdából?

A leginkább rászorulókhoz nemigen jut el a segítség

Legutóbb az Abcúg írt arról, hogy szinte észrevétlenül tűnnek el a pénzek, amelyeket a mélyszegénység felszámolása címén elköltöttek, de a magyarnarancs.hu is foglalkozott ezzel. Hiába megy el a pénz a közösségi házakra, játszóterekre, programokra, ha ezekkel a legrászorultabbak rendszerint nem kerülnek kapcsolatba. Héderné Berta Edina, aki tavaly óta a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi és Szociális Képzési Kar dékánja, még évekkel ezelőtt írt egy értekezést, amelyben a szociális intézményrendszerben végzett munkát elemezte. Berta Edina feltevése az volt, hogy "a segítő szakemberek minőségileg eltérő szolgáltatást nyújtanak a roma igénybevevőknek, a többségi segítők, az ismert társadalmi távolság okán, kevésbé törekednek a roma ügyfelekkel való munka során az intenzívebb bevonódást igénylő kapcsolatok kialakítására. Következésképpen a társadalmi távolságok, s az azokat konzerváló sztereotípiák mozdulatlanok maradnak.”

A szakember Csongrád megyében vizsgálta a 2009-2010 közötti időszak eseteit, ezek nyomán jutott arra a megállapításra, hogy a roma családoknál alkalmazott „terápiák” jóval rövidebb ideig tartanak, az ezekben nyújtott segítség inkább bürokratikus jellegű. Ez hívja a szakirodalom úgynevezett „puha rasszizmusnak”, amely az elmúlt években sem tűnhetett el.

A mélyszegénység, a szegregáció elleni fellépés területén pozitív példaként állítható néhány, a leghátrányosabb helyzetűeket nem csak átmenetileg, hanem hosszú távon segítő kezdeményezés, így az Igazgyöngy Alapítvány munkája Berettyóújfalu környékén.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!