szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy brit tanulmány szerint a vállalatok dolgozóit nagyban frusztrálja, ha munkaadójuk nem kínál számukra megfelelő képzési-, és tréninglehetőségeket.

Az Opinion Matters piackutató cég 25-től 34 évig terjedő korcsoportban végzett felmérése szerint a megkérdezettek 100 százaléka fontosnak találja a tréninget és azt vallja, hogy elősegíti a karrierépítést.

A tanulmány szerint azonban számos munkaadó nem veszi figyelembe ezt a tendenciát, s nem kínál megfelelő képzési lehetőségeket alkalmazottai számára.

A walesi felméréssorán megkérdezett 25-34 évesek 63 százaléka számít arra, hogy új munkahelyén tovább fejlődhet a vállalati tréningeknek köszönhetően, ám az Opinion Matters szerint sokuknak csalódnia kell majd.

A felmérést összeállító szakemberek szerint napjaink fiatal álláskeresői tisztában vannak azzal, hogy milyen erőfeszítést kell tenniük, hogy munkát kapjanak. A megkérdezettek 42 százaléka hajlandó heti 2-5 órát befektetni a szabadidejéből önképzésbe, míg 8 százalék tesz érte hetente – több mint négy órán keresztül – hogy olyasmivel foglalkozzon, amely közelebb viszi kitűzött céljai, álmai megvalósításához. Szintén a válaszadók száz százaléka gondolta úgy, hogy fontosabb alaposan kitanulni egy szakmát, mint beragadni a 9-től 5-ig tartó „verklibe”.
MTI Világ

Brazil tréning: 45 ezer néző, 60 sérült

Legalább 60 ember megsérült, amikor a kint rekedt futballszurkolók megpróbáltak bejutni abba a zsúfolt stadionba, amelyben a brazil válogatott tartotta edzését az Amazonas torkolatvidékén lévő Belém városában.

Ismét egy gyermekotthon előtt feszült egymásnak Magyar Péter és Fülöp Attila

Ismét egy gyermekotthon előtt feszült egymásnak Magyar Péter és Fülöp Attila

Lázár János megindokolta, miért fokozták le, majd rúgták ki Tarr Zoltán feleségét a minisztériumából

Lázár János megindokolta, miért fokozták le, majd rúgták ki Tarr Zoltán feleségét a minisztériumából

Második világháborús bombát hatástalanítottak Csepelnél

Második világháborús bombát hatástalanítottak Csepelnél

Több mint félmillió idős kerülhet „akár életveszélyes helyzetbe” az előrehozott nyugdíjkifizetés miatt

Több mint félmillió idős kerülhet „akár életveszélyes helyzetbe” az előrehozott nyugdíjkifizetés miatt