A lap birtokába került MKIK-előterjesztés szerint 2016 januárjától minden cég számára kötelező lenne a tagság, a mostani évi ötezer forintos hozzájárulásnál magasabb terhet jelentene a vállalkozóknak, a jelenleg is tagoknak viszont alacsonyabb díjat.Az indoklás szerint a lépéssel befejezhetnék a kötelező regisztrációval megkezdett folyamatot, hiszen a vállalkozók jelentős része a ma kötelező regisztrációt és a kamarai hozzájárulást is tagságként éli meg.A kamara mindezzel párhuzamosan némileg eltérne a korábban hirdetett egy tag-egy szavazat elvtől, a gazdasági erő szerint is súlyoznának. Az előterjesztést az MKIK következő küldöttgyűlésén már tárgyalnák is – olvasható a lapban.
Új teher a láthatáron: bevezetnék a kötelező kamarai tagságot
Kötelező kamarai tagságot vezetne be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) – írta a Népszabadság keddi számában.
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.