Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
A kórházi ágyszámcsökkentés után színházi előadásszám-csökkentés jöhet? Nem tudni. Bár Budapest keményít: önkormányzati fenntartású színházainak egymilliárddal kevesebbet akar adni. A színigazgatók máris egységfrontba tömörültek és küzdenek az új feltételekért. Egy nem önkormányzati fenntartású színház vezetőjével beszélgettünk - ő jelenleg kívülről nézi, mit csinálnak a kollégák. Vagy mégsem?
Balázsovits Lajos Mindenki a konzerválásban érdekelt? © Stiller Ákos |
hvg.hu: Nevezzük befogadó színháznak.
Én úgy hívom, hogy állandó társulat nélküli színház, de ők ezt annak idején úgy találták ki, hogy befogadó színház. Ez egy váltás volt a merev színházi struktúrában, hiszen, amikor én elkezdtem ezt a pályát a hatvanas évek közepén, és az ember mondjuk a Madách Színház tagja volt, az nem volt bevett gyakorlat, hogy vendégként játsszon máshol, engedélyek kellettek hozzá. Nagyon merev struktúra volt. A Játékszín afféle rést nyitott ezen. Emiatt maradt a minisztériumnál.
Ez jó vagy nem?
Ha pénzügyileg nézzük, akkor nem. Azért nem, mert az önkormányzati színházaknál pár évvel ezelőtt volt egy jelentős támogatásemelés. Ebből a minisztériumi színházaknak ez a típusa - a felsorolt három - kimaradt. A mi támogatásunk 200 millió volt, de ősszel a minisztériumi színházaknál már megtörtént az a lépés, ami a fővárosnál most, és lement 185-re. Ami egy ilyen kis színházban nagy érvágás, hiszen évi három bemutatót tudunk tartani ebből a pénzből.
Máris a strukturális kérdéseknél vagyunk. Most, hogy Budapest elég keményen jelezte, újragondolná a fenntartói szerepet, néhányan fölvetették, hogy a privatizáció megoldás volna.
Mi az évek folyamán mindig próbáltunk számolni. Hogy mi van akkor, ha az állami, vagy önkormányzati pénzből csak az épületet, a hátteret tartják fönn, és a darabok magánprodukciókként mennek. A Játékszínben 262 néző fér be a nézőtérre. A mi számításaink szerint - ez két évvel ezelőtti kalkuláció - tízezer forint volna az átlagos helyár. Már a mai 3.400 ft sem kevés, ami az első néhány sor. A legolcsóbb jegy nálunk 1900 ft. Azt kell mérlegre tenni, hogy van-e olyan fizetőképes réteg, amely ennek a sokszorosát is megadja.
És most azt mondanám, hogy van 262 ilyen fizetőképes néző.
Jó, de hány estén keresztül? A jelenlegi rendszerben úgy jó, ha egy darabot 250-300 előadásban tudunk játszani. Nem kizárt, hogy lehet valamilyen magánszínházat csinálni. De még keményebb lesz a kényszer, hogy az bizony nem a művészi álmaink megvalósításáról szól majd.
Tehát engedmény volna a kommersznek.
Így van.
Nem elvárható a found raising, azaz, hogy a színház gyűjtsön pénzt a tevékenységére? Ha ez egy magánvállalkozás, akkor szerezzen magántámogatókat a produkcióihoz, építse ki ezt a kört.
Persze, de ez csak részben volna függetlenség, ugyanis, a - nevezzük egyelőre így- szponzornak igényei is lehetnek. Beleszól a darabba, a szereposztásba, sok mindenbe.
Molnár Ferencnél lehet olvasni ilyen helyzetekről.
A háború előtt bőven volt erre példa. A régi öregeket kérdezgettem annak idején; ha egy pénzember támogatta a színházat, legfeljebb arra kérte meg az igazgatót, hogy a hölgyismerősét rakják be egy hárommondatos szerepbe. De ma már talán a főszerepet kérnék a pénzért.
Azt gondolnám, létezik olyan támogatói kör, olyan tehetős befektetői kör, amely ízléssel
venne részt ebben.
Én most egy szélsőséges példát mondtam. De természetesen akadnának olyan kulturált pénzügyi támogatók, akik bíznak az általuk finanszírozott csapatban. Ha azonban egy ideig nem jönne be a dolog, akkor persze leváltanák a csapatot. Ez benne van.
Kinyomtatom
Elküldöm
