szerző:
Németh Róbert

A Rock DJ visszatért – persze nem a fontos kortárs popsztárok közé, hanem Budapestre. Az idén 41 éves angol énekes slágerekkel és slágeridézetekkel teli, többnyire szórakoztató koncertet adott a Sziget mínusz egyedik napján.

Robbie Williams popkulturális jelen időben utoljára a kétezres évek elején volt menő és releváns. Akkor éppenséggel ő volt a kortárs könnyűzenei univerzum egyik legfénylőbb csillaga. 2003-ban, amikor első alkalommal lépett fel Budapesten (a Papp László Arénában adott koncertet), éppen egy év telt el utolsó igazán fontos, de legfontosabb lemezei közül legkevésbé izgalmas albuma, a 2002-es Escapology megjelenése óta, ám a hazai pop-percepció és a real time folyamatok közti nem kis csúszásra jellemző, hogy az angol popsztár éppen ezzel a lemezzel ütötte át a hazai népszerűség üvegplafonját.

Pedig akkor már rég lelépett a Take Thatből és túl volt pályafutása három (illetve négy) legjobb lemezén, az 1997-es Life Thru a Lens című albumon, az 1998-as I’ve Been Expecting You-n és csúcslemezén, a gyakorlatilag hibátlan 2000-es Sing When You’re Winningen, valamint a jól sikerült és szellemes stílusgyakorlaton, a 2001-es Swing When You’re Winning című, feldolgozásokból összeállított szvinglemezen.

©

Karrierje, kreatív értelemben, ott került lejtőre: a 2005-ös Intensive Care még a régi recept alapján dolgozott, ám az volt az első Robbie-szólólemez, melyen nem a korábbi hatásos és sikeres lemezek szerzője, Guy Chambers dolgozott a popsztár keze alá, hanem a Duran Duran Simon Le Bon előtti ős-énekese, Stephen Duffy, aki amúgy egy nagyon tisztességes és, hogy egy rémes sporthasonlattal éljünk, szerethető dalszerző. Az egy évvel később készített Rudebox pedig új utakat keresett, de nem talált célba, s ugyanez volt a helyzet a közkedvelt Robbie-stílushoz visszakanyarodó, a sztárproducer Trevor Horn által gondozott, nagy visszatérésként prezentált 2009-es Reality Killed The Video Starral és az újabb három év szünet után megjelentetett, ugyancsak nagy comeback-lemezként beharangozott Take The Crownnal.

Azóta klasszikus Robbie-poplemez nem jelent meg – 2013-ban jött egy új szvingalbum (Swings Both Ways), tavaly pedig egy b-oldalakból és ritkaságokból összeállított album Under The Radar Vol. 1. címmel.

Az, hogy Budapesten lép fel, mégis komoly izgalmat váltott ki egy teljes generációból. (Abszolút telt ház volt, a Nagyszínpad előtti téren kb. 75 ezer rajongó zsúfolódott össze.) Nem meglepő: a 30, 35 évesek, sőt leginkább a 40 pluszosok emlékeznek a legjobb Robbie Williams-slágerekre, a különféle szétesések és mentálhigiénés ámokfutások előtti, illetve a még elegánsan és fiatalosan-helyesen szétesett, vagány és csibészes Robbie Williams-perszónára. Nem jelen időre vártunk, hanem egy korrekt, profi, szellemes és pörgős Robbie-nosztalgiabulira.

©

"Robbie Williams vagyok, a kilencvenes években voltam híres. Jártam iskolába, kirúgtak, voltam annak a táncolós zenekarnak a tagja (itt fejhangon belekezd a Could It Be Magic című Take That-számba), voltam elvonón, aztán kijöttem, aztán megint bevonultam, meghíztam, lefogytam, megint meghíztam, közben pedig nemzetközi popsztár lettem" – ezzel az önironikus mondattal konferálta fel magát (tematizálta, keretezte az estét, ahogy a politikai újságírók mondanák) az első néhány szám után az énekes, akinek a trendalakító brit BBC Radio1 három éve nem kívánta műsorra tűzni kislemezdalát, mondván, az énekes öreg (relatív popidőben is) és már nem releváns (ugyanezzel a felkiáltással dobták vissza egyébként Madonna idei sorlemezének kislemezdalait is, nem kis balhét kavarva).

S a helyzet az, hogy ez az este, ahogy gondoltuk, tadamm!, valóban nem a jelen időről szólt – bár érdemes megjegyezni, hogy amikor az énekes megkérdezte a közönséget, hány harminc alatti és mennyi harminc feletti van a nézőtéren, ekkor is, akkor is nagyjából ugyanannyi kéz lendült a magasba, bár az is nyilvánvaló, hogy ez a Szigetnek köszönhető; egy arénakoncerten egészen mások lennének az arányok.

©

Ahogy azt sejteni – illetve a setlist.fm nevű, a turnézó zenekarok számsorrendjeit állomásról-állomásra rögzítő weboldalnak köszönhetően egészen pontosan tudni – lehetett, rendes slágerválogatást kaptunk, mely leginkább a művész fénykorára, a kilencvenes évek végére, a kétezres évek elejére koncentrált, de volt egy csomó idézet is a Jay-Z-féle 99 Problemstől a Wonderwallig, meg egy-két teljes egészében előadott feldolgozás is (összességében ezekből túl sok volt). Többek közt az összecsomagolt We Will Rock You és I Love Rock and Roll, vagy a Bohemian Rhapsody, ami itt-ott szó szerint kissé magas volt az énekesnek, a magas hangokat inkább a vokálnak vagy az egyébként igen hálás és lelkes nemzetközi közönségnek engedte át.

Williams egyébként továbbra is tőről metszett entertainer, még akkor is, ha itt-ott nem pontosan találta meg a jópofáskodás és a humor megfelelő arányát (oké, ez – ez is – nyilván ízlés kérdése), de amikor eltalálja, akkor tényleg igazán és nagyon okosan tud vicces és szellemes lenni.

©

Bedobta az összes bombabiztos kelléket: incselkedett a közönséggel, felhívott egy lányt a színpadra (akit előtte viccesen kioktatott, hogy az az életrajzi könyv, amit dedikálásra átnyújtott neki az első sorból, "csupa szarsággal" van tele), felhúzott egy fekete szoknyát, majd az utolsó dalt, az ő személyes története kontextusában is sok szempontból szimbolikus, legendás My Way-t a közönség és a kivetítő képét rögzítő kamera felé kifordított súgógépet átölelve énekelte el.

Aki ilyet tud, annak még talán azt is elnézzük, ha a tegnapelőtti menőségből csinál bulit.

Így kezdődött:


Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!