hvg.hu: 2009-ben alapították a Proton Színházat Mundruczó Kornél független színházi produkcióinak a szervezésére, menedzselésére. Hogyan találtak egymásra?

Büki Dóra: A legendás Krétakör Társulattal dolgoztam, melynek utolsó évadában engem osztottak be Kornél mellé A Nibelung-lakópark próbafolyamatának idejére.

Mundruczó Kornél: A Frankenstein-tervnél kezdődött az önállósodási folyamatunk egy olyan egység létrehozására, amely a művészi víziónkat szolgálja. A Bárka Színház, ahol az előadás ment, akkoriban kezdett szétesni, féltettük a további sorsát. 

B. D.: A Proton Színház szempontjából a brüsszeli Kunstenfestivaldesarts volt a meghatározó pont. Fél évvel a Frankenstein-terv ottani bemutatója után megkeresett minket Christophe Slagmuylder igazgató, hogy lenne-e kedvünk nemzetközi koprodukcióban létrehozni egy előadást. Ez lett a Nehéz istennek lenni.

Fazekas István

M. K.: Sorsfordító négy hét volt a számomra a Nehéz istennek lenni próbafolyamata Budapesten és Brüsszelben. Mellesleg ez a kedvenc előadásom. Valószínűleg azért, mert kevésszer adatik meg az ember életében, hogy általa nagyra értékelt, elképesztő szabadságfokkal rendelkező művészekkel az ihletnek arra a fokára jut el, mint a free jazzben. És valami olyasmi születik, amiről tudja, hogy évekig fog táplálkozni belőle. Ugyanez igaz a Látszatéletre is, amiben olyan új területek nyíltak meg számomra, amit sem az operaházi, sem a német színházi rendezéseimben nem lehet megteremteni. A legjobbak, a szívemhez legközelebb állóak, a legkísérletezőbbek a magyar előadásaim. 

hvg.hu: A Nehéz istennek lenni elmossa a határokat a valóság és a fikció között. Fájdalmas brutalitással jeleníti meg az emberkereskedelem, a prostitúció, a korrupció kelet-európai hálózatát.

M. K.: Biztos vagyok benne, hogy a Me Too-kampányt követően új regiszterek, tónusok szólalnak majd meg benne. A hazai politikai rendszer erős központosulása miatt is élesebb lesz az előadás. 

hvg.hu: Produkciós szempontból milyen nehézségeket rejt?

B. D.: A fennmaradásunkhoz elengedhetetlenek a vendégjátékok. Azokból finanszírozzuk az itthoni előadásokat, Magyarországon ugyanis veszteséggel játszunk. A Nehéz istennek lenni esetében nem volt túl szerencsés, hogy csak egy évvel a brüsszeli premier után tudtuk itthon is bemutatni. A színészeknek fontos, hogy direkt visszajelzést kapjanak a nézőktől, akik értik a nyelvet. A feliratozás késleltetett reakciókat szül.

Fazekas István

hvg.hu: Az abúzus, az áldozatiság, a trauma, az emberi kizsákmányolás vezérfonalként húzódik végig a Proton Színház darabjain. Azt mutatják meg, amit sokan nem szeretnének látni, gyakran megelőzve a társadalmi folyamatokat.

B. D.: Minket is megdöbbentett, hogy például a Szégyen mennyire máshogyan szólt a Weinstein-botrány után, mint előtte. 

M. K.: A Szégyen esetében mindenekelőtt az újraelosztás etikája ütött meg a Coetzee-regényben. Mellékszálnak gondoltam a női test kizsákmányolását a hatalmi pozícióban lévő fehér ember által. Amit fővonalnak szántam, mára szinte tökéletesen érdektelenné vált, ezzel szemben iszonyatosan felerősödött a „ki birtokolja a testet” vonal, erre a kérdésre ma már több előadásunk is épül. Ami talán a legfontosabb számomra: hangot adni azoknak, akiknek nincsen hangjuk, az újságokban sem szerepelnek, maximum propagandatételek szintjén. Változatlanul a fő témánk arról gondolkodni, hol van a többség felelőssége azok iránt, akiket elveszítünk, legyen az egy demens öreg, egy menekült vagy egy kivert kutya. 

hvg.hu: A Proton Színház közel tíz év után is kissé ufónak számít a magyar színházi szakmában, egy filmrendező magánhobbijának tekintik.

M. K.: Külföldön azokon a fesztiválokon jelenünk meg, ahol vagy még soha nem járt magyar társulat, vagy csak nagyon ritkán. Száz feletti vendégjátékkal lassan egy szintre kerülünk a nagy múltú színtársulatokkal, melyek színháztörténetet írtak Magyarországon, mégsem tudunk bekerülni a fősodorba. De amíg megtelnek az itthoni előadásaink, addig része vagyunk a magyar színházi kultúrának. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a magyar színházi kultúra nagyon gazdag. A törekvései pozitívak, a kirekesztő attitűdje nem különbözik az ország más területein felfedezhető kirekesztő attitűdtől. A kétarcúság, hogy egyszerre vagyok kirekesztő és sokszínű, éppúgy jellemző a kultúránkra, a kettős beszédünkre, mint ahogy a színházunkra.

Fazekas István

hvg.hu: 2015-ben közleményben adtak hangot a felháborodásuknak a megítélt állami támogatás radikális csökkentése miatt. Mennyire jelent folyamatos küzdelmet a fennmaradás?

B. D.:. Minden független társulat alultámogatott Magyarországon. Hiába fejlődünk, egyre több darabunk van, anyagilag stagnálunk. Az előadásaink kivétel nélkül nemzetközi koprodukcióban jönnek létre. A Trafó az egyetlen állandó koprodukciós partnerünk – körülbelül tíz százalékban.

M. K.: Nem csak az a csoda, hogy még létezünk, hanem hogy úgy létezünk, hogy még mindig érdekesek vagyunk azokon a helyeken, ahol már tíz éve megfordulunk. Felfedező fesztiválokról van szó, amelyek alapvetően az újdonságokat mutatják be. Nyugat-Európában jóformán másnap beszivárognak ezek társulatok, tendenciák a kőszínházi struktúrába, és ott teljesednek ki. Ehhez képest nagyon ritka, hogy ilyen hosszú életű társulatokat hívjanak meg, mint a miénk. Erre nagyon büszkék vagyunk.  

hvg.hu: Felmerült valaha a betagozódás igénye vagy lehetősége?

B. D.: Engem nem érdekelne a kőszínházi struktúra. Gondolkodtam már azon, hogy ezt a hippi életet bizonyos kor felett már nem lehet csinálni. Ugyanakkor az, hogy nincs helyünk, sokszor erősebb összetartozást jelent, mert nem az épület az összetartó erő, hanem mi magunk. És ez olyan emberi szempont, amit szeretek.

Fazekas István

M. K:  Vezető pozícióban, nem beosztott rendezőként érdekelne a kőszínház. Érzem magamban a kihívást, hogyan lehetne újrafogalmazni egy retrográd színházi rendszert, de nem feltétlenül Magyarországon. A kinti színházvezetésben az érdekelne, hogy a keleti gondolkodásmódnak legyen terepe, hiszen mi is azt képviseljük a nyugati piacon. Magyarországon pedig az, hogy minél több helyen jelentkezzenek a nyugati szempontok.  

hvg.hu: Mennyire látják tervezhetőnek a Proton Színház jövőjét?

M. K.: A Ruhrtriennáléval kötöttünk egy hároméves megállapodást, amelynek értelmében mind a három évben jelen leszünk a nagynevű fesztiválon. Az első bemutatónk Hans Werner Henze A Medúza tutaja című oratóriuma, egy szívszaggató gigamű 67 + 9 fős kórussal, 80 tagú zenekarral. A szcenírozott koncert és az installáció között lesz a műfaja. A mai korra reflektál, arra, hogy ki maradhat fenn a tutajon, ki dönti el, hogy ki maradhat fenn, mi alapján hozzuk meg a döntéseinket. A következő évben készítünk egy nagy virtual reality narratív kiállítást, ha minden jól megy a brüsszeli Kunstenfestivaldesartson, Bécsben és Berlinben is bemutatjuk. Emellett egy, a nagy magyar zeneszerző, Ligeti György Requiemjére épülő előadást is tervezünk. 

hvg.hu: Hogyan állnak az egyéb kulturális és szociális projektekkel?

B. D.: Erre most kevesebb idő jut. Olyan projekteket hozunk össze a saját pénzünkből, amit fontosnak tartunk kommunikálni. Ilyen volt az együttműködésünk az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal. Az Illatos úti állattelepen pedig felolvasószínházat tartottunk.

hvg.hu: Kornél, említette korábban, hogy annyi időt és energiát vesz el külön a film, külön a színház, hogy idővel dönteni kell a kettő között.

M. K.: Klasszikus karriert futottam be filmrendezőként, emellett a színház is rettentő fontos. Tudnék színház nélkül élni, de film nélkül nem. Megkeseredett ember lennék, ha nem filmezhetnék.

Fazekas István

hvg.hu: Hogyan látja a Jupiter holdja utóéletét? Magyarországon nem igazán ment át a többrétűsége, a transzcendens üzenete.

M. K.: A Jupiter holdját adtuk el a legtöbb országba, ez a filmem nyerte a legtöbb díjat. Nagyon hiszterizált időpontban jött ki, a választások előtt fél évvel, amikor nagyon sokfelé volt a fókusz. Azt gondolom, a Jupiter holdja fent fog maradni kortünetként arról, hogy egy morális helyzetben, amilyen a menekültválság, mennyire dehumanizálódik a társadalom.

hvg.hu: Élete első stúdiófilmjére készül Hollywoodban. Európai szerzői filmesből a mainstream felé veszi az irányt?

M. K.: Szerintem Hollywoodban Hollywoodot kell csinálni. Az amerikai pénznek nem ugyanaz a célkitűzése, mint az európai kultúrának. Térey János barátom mondta egyszer: a lélek olyan nagy, sok minden belefér.