szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A görögök után a házigazdáktól is kikapott a magyar csapat az Eindhovenben zajló Európa-bajnokság második csoportmeccsén.

A szombati találkozón a világbajnok holland válogatott komoly bírói támogatással gyorsan 5-1-es előnybe került, és bár a magyarok többször is egy gólra felzárkóztak, egyenlíteni nem tudtak. A végeredmény 14-11 lett oda.

Ez azt jelenti, hogy a pénteken a görögökkel szemben is alulmaradó magyar csapatnak, amely a papírforma alapján a vasárnapi zárókörben várhatóan simán legyőzi a horvátokat és csoportja harmadik helyén végez, hétfőn a negyeddöntőbe jutásért is medencébe kell ugrania. Azon a meccsen a B csoport második helyezettje, a spanyol vagy az olasz együttes várna rájuk.

A tornán egy olimpiai kvótát osztanak ki, a holland és a szintén vb-döntős spanyol válogatottnak már biztos a párizsi részvétele, így ezt a két csapatot leszámítva a legjobb szerez ötkarikás indulási jogot.

A csapat társ szövetségi kapitánya szerint a vereséget követően sem változott a cél: meg kell próbálni megszerezni a párizsi kvótát.

„Nem kezdtük jól a mérkőzést, egy ilyen csapat ellen 5-1-gyel indítani nem lehet. Ott nagyon enerváltak voltunk, bennünk maradt a görögök elleni, tegnapi találkozó, lassan mozogtunk és nem járattuk eléggé a labdát. Utána szerencsére megérkeztünk a mérkőzésbe, a negyedik negyedben nagyon bíztunk abban, hogy van még visszaút, de a VAR-ozás teljesen lehűtötte a kedélyeket, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy 11-10, vagy 12-9 az állás. Készültünk a végjátékra, de ott sajnos már csak a szépítésért küzdhettünk” – értékelte a 14-11-es eredménnyel zárult összecsapást Mihók Attila, aki leszögezte, a cél nem változott.

„Azért jöttünk, hogy a görög és az olasz csapatot megelőzzük. Az olaszok és a spanyolok holnap egymás között eldöntik, melyikük hányadik helyen jut közvetlenül a negyeddöntőbe. Én bízom benne, hogy az olaszokkal kerülünk majd szembe a nyolc között, hiszen szeretném látni, hol tartunk hozzájuk képest” – nyilatkozott a szakember.

Mihók Attila a játékvezetést érintve elmondta, ezzel nehéz mit kezdeni, az ítéleteket nem tudja megváltoztatni, viszont az tény, hogy 19 emberhátránnyal és 10 kontrával ritkán lehet meccset nyerni.

A csoport állása: 1. (már negyeddöntős) Hollandia 6 pont (38-16), 2. (már negyeddöntős) Görögország 6 (39-20), 3. Magyarország 0 (22-28), 4. Horvátország 0 (14-49)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!