Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Microsoft új operációs rendszerének egyik fontos újítása még nem aktív, és a vállalat bejelentése szerint még egy jó darabig nem is kapja meg az évek óta esedékes funkciót a Windows 10 böngészője.
A Windows 10 operációs rendszerrel együtt debütált Microsoft Edge az Internet Explorert váltotta, és azt is meghirdették, hogy több más újításon túl végre megkapja majd a bővítmények hozzáadásánek lehetőségét. Hogy a Firefox és a Chrome (no meg a Safari) által már régóta támogatott bővíthetőség mennyire fontos dolog, azzal kapcsolatban érdemes felidézni, hogy a Firefoxnak anno lényegében ezzel a szabad bővíthetőségi funkcionalitással sikerült megtörnie az Internet Explorer egyeduralmát.
A Microsoft korábban azt ígérte, hogy bár a Windows 10 kiadásakor az Edge még nem támogatja majd a bővítményeket, a felhasználóknak nem kell sokat várniuk, a funkciót még idén hozzáadják majd a böngészőhöz. A vállalat által a napokban kiadott közleményből azonban kiderült, hogy ez már nem fog összejönni: bár az Edge fejlesztését az egyik legfontosabb prioritásnak tartják, a funkciót csak valamikor 2016-ban hozza majd el egy frissítés. A csúszás okáról nem árultak el semmit.
Hogy melyik az itthon is legnépszerűbb Chrome és az Edge közül böngésző a gyorsabb és hogy érdemes-e váltani, arról itt olvashat bővebben.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.