„A tabuk koordináta-rendszerét szétfeszítő dilemmák jelentek meg a horizonton.” (Orbán Viktor a Magyarország Barátai Alapítvány rendezvényén)

Soha ennyien nem akartak még elvándorolni Magyarországról, mint most. Nahát. Ép ésszel fel nem fogható, mi lehet ennek az oka.

Mindenki látja, hogy jobban teljesítünk. Eltakarítottuk a romokat. Európa rólunk vesz példát, felszámoltuk a munkanélküliséget, fiatal szakmunkásokból álló összeszerelő-üzemet és közmunkatábort csináltunk az országból, perspektívát kínálva mindenkinek, aki kész dolgozni, és addig nyitottunk keletre, amíg egy életre megszabadultunk az orosz energiafüggőségtől. Ami pedig a jövőt illeti, sikeres autokráciát akarunk építeni, mert az még jobban teljesít.

Hazaküldjük azokat, akik még sikeresebb autokráciák elől menekülnének hozzánk vagy Nyugatra, az embercsempészek hajóit felrakjuk az eBay-re, végül a közös európai értékrend mentén, terápiás jelleggel sokat beszélünk a halálbüntetésről, ahhoz azért szuverén nemzetként csak jogunk van, nem? Érdemes lenne egyébként pár nap múlva megismételni ezt a kivándorlási felmérést, még mielőtt leül ennek a beszédnek a hatása.

A Magyarország Barátai előtt tartott ominózus nagyívű fejtegetés azért váltott ki ismét akkora visszhangot, mint előtte a kötcsei meg a tusványosi, mert viszonylag ritka az a pillanat, amikor a miniszterelnök nagyívű fejtegetés keretében erősíti meg azt, milyen ideológiai keretben akar minket elnyomni. A kormányzás napi, színes-mókás, látszólag össze nem érő, abnormális részletei hirtelen új értelmet nyernek, ha láthatóvá válik az összkép, a Nagy Terv, amelybe jó esetben mi is be vagyunk tervezve.

Centrális erőtér. Illiberális állam. És jön, jön, jön: a nyíltan felvállalt autokrácia! Azzal pedig a dilemmák a horizonton.

Arról már nem is szólva, hogy „véget ért az a korszak, ahol a nagy hal megeszi a kishalat, ezután a gyors halak uralkodnak majd, a lassúak pedig kipusztulnak” – idézett egy Schwaab nevű urat Orbán, mintha legalábbis ez a valójában Rupert Murdoch-nak tulajdonított mondás nem szerepelne tíz éve minden második internetes bölcsesség-gyűjteményben, valamint tanácsadó cégek „Vállalatirányítás könnyedén” rovatában.

Az autokrácia dicsérete, ebben Csizmadia Ervinnek kétségkívül igaza van, úgy ment át a fél médián, hogy az MTI-től a Népszabadságon át a hvg.hu videójáig nem lett megemlítve az autokratikus rezsimek „energiáiról” szóló, csak félig idézett mondat forrása, ami nem más, mint a neokonzervatív (pardon: önmeghatározása szerint „beavatkozáspárti liberális”) Robert Kagan kiváló esszéje. Abban viszont Csizmadiának egyáltalán nincs igaza, hogy a kormányfői idézés torz és hazug módja, kontextusa egyben el is utasítaná az autokráciákat:

„...miként lehetséges, hogy miközben az európai ember szinte többre értékeli a demokráciákat – mi, magyarok is így vagyunk ezzel –, mint a nem demokratikus berendezkedéseket, aközben mégis ma az utóbbiak a sikeresek? Vajon a demokrácia az előttünk álló évtizedekben, ahogyan mi azt szeretnénk, képes lesz-e biztosítani a jó politikai vezetést? (...) Idézem a Brookings Institution egyik elemzőjét: 'Ami energia a nemzetközi rendszerben van, az az autokratikus nagyhatalmaktól származik, ezek cselekednek, míg a demokráciák csak reagálnak.' A világ ma arról szól, hogy amíg Európa vitatkozik, addig a Kelet dolgozik.”

Energia, ami a nemzetközi rendszerekbe az autokrata inputból jön? Hm. Az oroszok utolsó műszaki-tudományos innovációja az volt, amikor fellőttek a világűrbe egy beteg kutyát. Kína pedig leginkább csak egy nagy összeszerelő-üzem, konformizmusra neveli a gyerekeket, cenzúrát tart fenn, a kommunista párt minden 50 főnél nagyobb cég vezetésébe odaküldi a saját emberét, és olyan életveszélyes autókat gyártanak, amiknek a design-ját korábban már láttuk valahol. Kazahsztánban az energia leginkább az olajat jelenti.

A világ Kagan esszéjében nem szól arról, hogy amíg Európa vitatkozik, addig a tempót diktáló Kelet dolgozik, arról meg pláne nem, hogy ez így rendben volna. Pont az ellenkezőjéről van szó végig, arról, hogy a nagy geopolitikai változások a nagy autokrata rezsimek (Kína, Oroszország) időleges megerősödését hozták ugyan, ám attól még a liberális demokráciák nem engedhetnek alapértékeikből. Idáig azonban már nyilván nem terjedt a Habony-művek ideje, megtalálták, amit félig idézve hallani akartak, oszt mehet a beszéd.

Orbán Viktor hazudik. A Brookings Intézet kutatója az autokraták politikai nyomásáról ír, nem kreatív, gazdasági "sikereikről". Nem az autokrácia életképességét élteti, hanem éppen a politikai és vallási (iszlám) totalitárius erők térnyerésétől félti a Nyugatot, és bírálja visszahúzódásukat. Kitekint a 20-as, 30-as évek fasiszta mozgalmainak vonzására, amit a nyugati, kapitalista országok gyengesége tett lehetővé. Megemlíti, hogy a 80-as években a liberális szabadpiaci és szabadkereskedelmi modell jobban teljesített a stagnáló szovjet blokkénál, ami aztán jól össze is roppant. Végül oda konkludál, hogy leginkább Amerika felelőssége a demokrácia értékeinek erősítése, "semmi szükségszerű nincs a demokráciában", tenni kell érte.

Előtte azonban van néhány mondat, ami valamiért teljesen kimaradt Orbán Viktor demokrácia-értékelő beszédéből:

"... még olyan régiókban is, ahol erősek a demokráciák, a tekintélyelvű vezetők képes voltak határozottan fellépni, míg demokratikus szomszédaik tétlenül állnak. Így Magyarország vezetői egy közömbös Európa szívében hirdetik az illiberalizmus iránti szeretetüket, elnyomják a sajtót és a politikai szabadságjogokat, míg az Európai Unió, ami állítólag egy kizárólag demokráciáknak fenntartott klub, elfordul."

Lehet azt mondani, hogy miniszterelnökünk valójában a liberális demokráciáért aggódik, nem pedig ellene, de sajnos ott van az az apró tény, hogy öt éve látványosan ellene aggódik, sokat tesz is ellene, és ez bizony Amerikáig ellátszik. Látszik a választási rendszer átírása, az Alkotmánybíróság és a magánnyugdíjak einstandja, a média kontrollja, az iskolarendszer állami lenyomása, a vasárnapi zárva tartás, a sok különadó, a föld- és trafikklientúra létrehozása, tovább is van, nem mondom még.

Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit csinálok – közölte 2006-ban Orbán amerikai diplomatákkal, akik megfogadták a tanácsát, és azóta is figyelik. Minket, többieket viszont azzal tisztel meg, hogy a két dolog egyre jobban közelít egymáshoz.