„A mostani cigányvezetőknek csak a lábuk kandikál ki a pénzeszsákból”

A rendszerváltás óta nem volt olyan feszült a helyzet romák és nem romák között, mint jelenleg. Borsodban közel 200 ezer roma él, itt történik a legtöbb incidens. Hogyan lehetne enyhíteni a feszültséget, mi akadályozza a cigányság integrációját? Erről beszélgettünk Lakatos Attilával, a Borsod megyei cigányvajdával és Berki Lajossal, az ózdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökével.

hvg.hu: Nem arról van szó, hogy ha  egy gyerek már az általános iskolában nem szokja meg a felelősséget, a kötelességtudatot, akkor felnőttként sem fog felelősségteljesen gondolkodni? 

B. L.: Ez nem ilyen egyszerű. Igaz a rendszerváltás óta felnőtt két generáció, sokan vannak olyan huszonöt, harminc évesek, akik még nem dolgoztak sehol, de ezért nem csak a cigányok a felelősek, hanem a politika is. Természetesen a romáknak is tenni kell magukért valamit. Egy 30 éves férfi ne várja el, hogy én mondjam meg neki, mit csináljon, keresse a lehetőségeit. A politika az állami segélyosztással lépett be a képbe, ezzel megakadályozták, hogy a romáknak valódi esélyük legyen a kitörésre. Öt éve a közmunkáért nettó 56 ezer forintot kaptak, a segély pedig 54 ezer forint volt. Kétezer forint különbségért az emberek nem mentek el dolgozni, leszoktatták őket a munkáról. Most, hogy a segélyrendszer változott, egy családban egy ember kaphat pénzt, tudják, abból nem lehet megélni, keresik a munkát. Ózdon az 50 fős roma közmunkaprogramra 250 fő jelentkezett.  Ám a munka hatékonyságával ma is probléma van. Ezen nem kell csodálkozni, aki húsz éve nem dolgozik, vissza kell szoktatni a munkához. Már annak is örülök, ha nyolc órából ötöt keményen dolgoznak.

L. A.:  A rendszerváltás utáni években a cigányok kapták a segélyt, mindenki boldog volt. Az államkassza azonban kezdett kiürülni, a cigányok közül sokan kényszervállalkozók lettek, mások elkezdtek piacozni. Lengyelországból és Törökországból hordták be a ruhaneműket, cipőket – adtak-vettek, jól éltek. Ma már erre sincs igény, berendezkedtek a multik, és hódítanak az olcsó kínai termékek. A kényszervállalkozók lakásaikra jelzálog került, a körbetartozások miatt egy idő után nem tudták fizetni a hiteleiket, szép lassan nincstelenné váltak. 1971-ben Borsodban a cigány férfiak 85 százaléka dolgozott, 1996-ban 24 százalék, most pedig csupán 5 százalék.

hvg.hu: Mi a véleményük a tavaly elindított közmunka programról? 

L. A.:  A közmunka program nem megoldás, semmi értelme nincs. Értékteremtő munkát kell biztosítani, nem olyat, hogy sétáltatjuk a seprűt le-fel. A dolgozó vagy nyugdíjas magyar joggal mondja, már megint a cigányoknak adtak pénzt, ezzel csak szítják a gyűlöletet. De említhetném a különféle átképző tanfolyamokat is. Fölösleges annyi seprűkészítőt, takarítót, parkgondozót képezni, ezek a szakmák nem piacképesek. Nem tudnak elhelyezkedni, marad megint a segély. Évente 130 milliárd forintot fizetnek ki segélyekre. Pedig a segély nem megoldás, hanem megalázás Ebből a pénzből nem lehetne munkahelyeket teremteni? Dehogynem.

B. L.: Nagyon sok parkgondozót, takarítót és gipszkarton szerelőt képeztek ki Ózdon is, de a munkaerő piacnál a legtöbben elvesznek. A három-négy hónapos tanfolyamokon ki sem tudják tanulni rendesen a szakmát, az elmélet mellett hiányzik a gyakorlat. Egy, kétéves kőműves, villanyszerelő, szobafestő tanfolyamokat kellene indítani, ahol OKJ-és vizsgát szerezhetnek. A jelenlegi képzési rendszerben elvész a pénz. 

hvg.hu: Sok roma azon az állásponton van, minek tanulni, úgysem veszik fel őket származásuk miatt dolgozni.

L. A.:  Ez csak szöveg, elég már az össze-vissza beszédből. Ki kell nyitni a cigányok szemét, vissza kell adni büszkeségüket. Ne az állami alamizsnára támaszkodjanak, ezt kell velük megértetni Bármilyen munkát el kell vállalniuk. Sem Borsodban, sem pedig országosan nincsenek olyan helyzetben, hogy tudjanak válogatni. Aki nem fogadja el a felajánlott munkát, azt ki kell zárni a segélyezésből. A gyerek most csak azt látja, hogy apa nem csinál semmit, mégis kapja a pénzt, az állam eltartja.. 

B. L.: Nézzük meg a Kádár-rendszert, mikor Borsodban működött a kohászat, a bányászat, az Alföldön pedig a tsz-ek.  Akkor minden roma dolgozott, segédmunkásként bevonták őket a termelésbe. A kiszámíthatóság mellett azonban nem hiányozhatott a szigor sem.  Családi pótlékot csak az kapott, aki ledolgozta a megfelelő műszakszámot, különben megvonták. Aki pedig nem akart dolgozni, azt elvitte a rendőrség munkakerülésért.

hvg.hu: Sokan felvetik, hogy  miért vállalnak annyi gyereket a cigányok, ha mélyszegénységben élnek?

L. A.:   A cigányoknak régen is sok gyerekük volt, de menjünk vissza még korábbra. A magyar családokban is gyakori volt régen, hogy tíz gyerek született, s nem az állam tartotta el őket. Mi is heten vagyunk testvérek, apám egyedül dolgozott, szegények voltunk, de mégis megvolt mindenünk a saját magunk erejéből. Kutya kötelességünk volt iskolába járni, a nyári szünetem azzal telt, hogy a testvéreimmel az erdőben facsemetéket ültettünk, ezzel pótoltunk a családi kasszába. De ez már múlt idő. Jött a nagy demokrácia, a szabadság, a munkanélküliség, amivel a cigányok nagy része nem tud mit kezdeni.  A rendszerváltás után a kormányok kényszerítették rá az embereket a gyerekszülésre. Rájöttek, ha háromnál több gyereket vállalnak, az állam eltartja őket, kapták a szocpolos lakásokat. A cigányságot nem lehet a parlamenti bársonyszékekből irányítani, velük tudni kell beszélni, ismerni kell őket.

hvg.hu: A Jobbik sokat nyert a „cigánybűnözés” állandó hangsúlyozásával. Önöknek mi a véleményük? 

L. A.:  Én már régen kimondtam, hogy létezik, amiért kaptam is hideget-meleget. A kérdést viszont nem így kell megközelíteni, hanem úgy, hogy miért van, miért bűnöznek, miért nem szólítják meg a politikusok a leszakadtakat? Ezért kell olyan vezetőket választani, akik tanultak, lelkesek és nem a pénzért képviselnek bennünket, hanem szívük szerint. A mostani cigányvezetőknek a pénzes zsákból csak a lábuk kandikál ki. „Cigánykérdés” huszonöt éve is volt, de akkor ez nem számított. Amíg vezetőink és a jogvédők azokat a cigánygyerekeket védik, akik megütik a pedagógust, és a tanárt nevezik rasszistának ahelyett, hogy elbeszélgetnének a gyerekkel és a szülőkkel a helytelen viselkedésről, addig nem lesz változás.

B. L.: Nincs cigánybűnözés, csak bűnözés van, ugyanúgy, ahogy nincsenek cigány és magyar törvények sem, csak törvény van. Ugyanúgy elborzasztottak az olaszliszkai lincselés résztvevői, mint a tatárszentgyörgyi gyilkosság elkövetői. Az egész cigányságot lejáratta például, hogy három kiskorú Ózdon megvert és kirabolt egy öreg nénit. A normális, jó érzésű cigányokat is megviseli, ha ilyen történik, és el is ítéljük. Az ilyen események befolyásolják a közvéleményt. A Jobbik ezért nyert teret a megyében. Nem szabad elfeledkezni a nem-cigány fehérgalléros bűnözőkről sem, akik közel vannak a zsíros bödönhöz és ahol a szekrényekből sorra dőlnek ki a csontvázak. Egyre több ilyen eset lát napvilágot, kiderül hol tűntek, tűnnek el milliók, százmilliók. Egyet kell megjegyezni, jó és rossz ember között kell különbséget  tenni. Nem szabad általánosítani.

hvg.hu: Hogyan alakulhatott ki ekkora feszültség romák és magyarok között éppen Borsodban? 

L. A.:  Borsodban kétségtelenül hatalmas a feszültség. Ha a cigányvezetők a mindenkori miniszternek idejében elmondják milyen nagy a baj, nem tartunk itt. A Rózsadombon és a Parlamentben nem látnak, nem tudnak semmit. Borsod speciális megye, itt nagyon mély a szegénység, nagy a gyűlölködés, az emberek élete kilátástalan. A cigányok és a magyarok közötti korábbi hidat a politika és a sajtó lerombolta, ezt újra fel kell építeni. Erre kölcsönösen szükség van. Ide születtünk, együtt kell élni a többségi társadalommal. Egy bombán ülünk, ami bármikor felrobbanhat, ha nem lesz változás. A gyenge közbiztonság erősítése is elengedhetetlen. 

B. L.: Ez így igaz, a közbiztonság időnként katasztrofális. A Kádár-rendszerben, ha egy rendőr végigment az utcán, tekintélye volt. Most a rendőrségnek sok mindenben meg van fogva a keze, nagyobb hatalmat kell nekik adni. Nem elég, ha roma származású politikusok vannak a parlamentben. Olyan roma képviselőknek lenne ott a helyük, akiknek élő kapcsoltuk van közösségeikkel.