Ahogy a rózsakertészeket a rózsák, az állatszelídítőket a vadállatok, a bírákat legjobban az ügyvédek ismerik. Négy évtizede vagyok ügyvéd, évente átlag 300 bírósági tárgyalásom van, feltételezve az ismétlődéseket, legalább ezer bírát ismertem már meg életemben, így véleményem nem megalapozatlan.

Most a liberális jogvédők és a hivatásos ellenzékiek ráugrottak a bírák nyugdíjkorhatárának megváltoztatására, oda a bíróságok függetlensége kiáltják, a Fidesz maga alá gyűri a bíróságokat is, elveszett a bírák autonómiája. Amúgy megint nem a kérdést magát vizsgáljuk, hanem annak politikailag ki- és felhasználható részét.

S ha nem a politikai haszonszerzés lenne e nagy felbuzdulás célja, akkor végre megvizsgálhatnánk azt is, hogy ezek a bírák hiányoznak-e majd a társadalomnak? A most hetedik évtizedét taposó bírói nemzedék jó része kortársam, akik velem együtt végezték az egyetemet, amikor a bírói pálya presztízse még korántsem volt olyan, mint ma. A bírói presztízst a pártállami jogszolgáltatás tönkre tette, a bíróságokat a pártos "igazságszolgáltatás" eszközévé degradálta, a bírák beszélő szerszámok voltak, bírói függetlenség csak elviekben létezett, még egyszerű birtokperekben is letelefonálhatott a párttitkár, a tanácselnök (itt fontos a "le") és akkor már tudta a helybeli bíró, kinek kell megnyerni a pert.

A bírák fizetése a béka ülepe alatt volt, következésképpen ki akart bírónak menni? Amikor én végeztem, az évfolyam legjobbjai ügyvédnek jelentkeztek, a másodvonal ügyésznek, a harmadik jogtanácsosnak és csak a negyedik minőség ment bírónak. Többségében – tisztelet a kivételnek - ők és a pár évvel korábban végzettek ülnek most a megyei bíróságokon, a táblákon és a Legfelsőbb Bíróságon és hetente hoznak olyan ítéleteket, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a tényállással, nem adnak választ a fellebbezésben felvetett valamennyi kérdésre, túllépik a kérelem és ellenkérelem törvényben rögzített határait, állampolgárok tömegeinek veszik el a kedvét a jogállamtól.

Azt gondolom e rendelkezés kapcsán nem a bírói függetlenséget és autonómiát kellene védeni, hanem már réges-régen az állampolgárokat kellene védeni a bírói tehetségtelenségtől. Mondandóm természetesen nem csak az érintett korosztályra vonatkozik, de arra fokozottan, hiszen az évek múltával, a bírói pálya presztízsének lassú növekedésével, a természetes kiválasztódás útján egyre tehetségesebb fiatalok kerültek erre a pályára is. A Kádár-rendszer kitermelte, kontraszelektált bírókat nyugdíjba küldeni, ez már lehetőség.

Ma már senki sem vitatja, hogy a honvédelmi miniszternek nem kell katonának lenni, sőt. Az egészségügyi miniszternek sem kell orvosnak lenni, és azt gondolom,  a bírósági igazgatást sem kell feltétlen bíróknak intézni, mert ma már minden hozzáértő látja, mivé lett másfél évtized alatt a bírói autonómia. Az orrunk előtt zajlik az igazságszolgáltatás teljes tönkremenetele.  A bírói önkormányzat csődöt mondott: maffiózókat engednek ki a börtönből, mert a törvényes határidőben nem születik ítélet, alig van bíró, aki betartja a garanciális határidőket (tárgyalás kitűzésben, ítélet postára adásában stb.), egy-két hónap alatt befejezhető ügyek ezrei élik túl a két-három évet, és 0a példák órákig sorolhatók. És amikor 2006 szeptemberében az első rendőri brutalitás után a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egyszerre "tévedett" féltucatnyi büntetőbíró, akkor senki sem kereste a befolyásolást, megnyugodva vették tudomásul, hogy ezek egyszerre mindannyian "véletlenül" ugyanazt a hibát követték el az előzetes letartóztatások ügyében!. Hol voltak akkor a mai "jogvédők"? Csak Schiffer András, Kőszeg Ferenc, Zlinszky János, Herczeg Géza, Király Miklós és Jávor Béla emelte fel a szavát.

Nincs még egy társadalmi réteg, amelyik a bírói függetlenség maszkja mögé bújva ne tudná jobban érvényesíteni érinthetetlenségét. A bírói ítéletek kritizálhatatlanok, a Legfelsőbb Bíróságiak felülvizsgálhatatlanok még akkor is, ha némelyik szerzőjét már az egyetemi vizsgán sem engednék át; a hatalmas baklövéseket elkövető bírák – akiknek ítéletét hatályon kívül helyezik, évekkel növelve a pertartamot, és ezzel a hatalmas károkat okoznak – mindenféle konzekvencia nélkül bíráskodnak tovább, mert a bírói függetlenség nem tűr beleszólást. Igen, de a bírói függetlenség nem jelent függetlenséget a jogszabályoktól. Az egyik kisajátított X forintot kapott a földjéért, a másik 200 méterre attól ugyanazért a harmadát, pedig az alkotmány szerint Magyarországon jogegyenlőség van, mindenkire ugyanaz a jogszabály napja süt le, de nem mindenkinek hozza ugyanaz a bíró az ítéletet.

És akkor még nem beszéltünk a szakértők brancsáról, horrorisztikus óradíjaikkal és időmértékeikkel (némelyik annyi órán át olvassa el az aktát, mint az elsős unokám), a Legfelsőbb Bíróság sok esetben jogellenes felülvizsgálati gyakorlatáról, a jogalkalmazás egyéb buktatóiról. Ami ma igazságszolgáltatás címén folyik az országban az - mondjuk ki: botrány! Ezen minden kis lépés is segítség, a mostani kis lépés, de előre mutató. S ha majd a bírói függetlenség tényleg veszélybe kerül, én leszek az első, aki felszólal ellene.

Kedves liberális, alkotmányozásból diktatúrát vizionáló barátaim, javaslom: a dolgot magát nézzük! Lázár János, akinek egyébként egyetlen felvetésével sem tudok egyet érteni, most kivételesen jó javaslatot tett. Ezzel persze nem oldható meg a bíráskodás összes problémája, de ha jól használjuk fel, előnyére válhat e szerencsétlen hatalmi ágnak. Mit mondott Churchill? A háború fontosabb dolog, mintsem katonákra bízzuk! Az igazságszolgáltatásra ez fokozottan ráillik, mert hál' Isten háború mifelénk ritkán van, de tárgyalások vannak mindennap.

Türelmetlen ez az írás? Az, de lehetünk-e türelmesek, amikor évtizedek óta a szemünk láttára megy tönkre egy hatalmi ág, irtózatos sebeket ütve a társadalom tagjain.

És még egy megjegyzés. Mondandóm nem vonatkozik minden bíróra, szakértőre, nem egyet közülük tudásáért és stílusáért nagyra becsülök, kár, hogy ők elenyésző kisebbségben vannak.