Nem tudom, hogy a legújabb úszóbotrányban kinek van igaza, de a politikai előnylesők rossz helyen keresik az ellenfelet.

Nem az ezredik igazságosztás fog következni a Hosszú Katinka–Gyárfás Tamás-háborúban, ugyanis nem látok bele a konfliktus részleteibe, nem áll sem módomban, sem szándékomban ítéletet mondani. Annyi kiegészítéssel, hogy nehezen tudok elképzelni olyan élőlényt, akinek Gyárfás Tamással szemben ne lenne igaza. Így persze érthetőnek tartom azt is, hogy a többség eleve elfogult, főleg hogy az egyik oldalon olyan ember áll, aki egész életében úszott, a másikon meg aki egész életében megúszott. Ennek ellenére nem szívesen nyilvánítok az ügyről véleményt.

Azt viszont tudom, hogy kiknek biztosan nincs igaza.

Egyrészt az antiorbánistáknak. Hosszú Katinka nem a miniszterelnökkel vagy a kormánnyal, nem is a Fidesszel keveredett összetűzésbe, hanem az úszószövetséggel és annak elnökével. Az összes ilyen jellegű mém tehát közönséges hamisítás:

©

Gyárfás Tamás emblematikus figurája annak a körnek, amely múltból öröklött lehetőségeit és politikai kapcsolatait váltotta üzleti és médiapozíciókra, amely pozíciókkal a kilencvenes évek zavaros viszonyai közt messzemenőkig élt is. A létező magyar jobboldalon ők a Vörös Bárók, a megalvadt struktúrák. (A maffiabaloldal kifejezést a magyar joggyakorlat valamint a béke, a szeretet és a még közeli karácsony – úgyis mint Fenyőünnep – emléke miatt határozottan kerülném.) Mindezen az sem változtat, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere tucatjával egyezett ki hasonló alakokkal, részben magával Gyárfással is. Gyárfást a Fidesz, amikor módja volt rá, kipasszírozta a köztévéből, a baloldal pedig, amikor módja volt rá, visszanyomta.

Gurmai Zita (szocialista európai parlamenti képviselő 2010–2014 között, azóta nem – még mondja valaki, hogy nem fejlődik az európai politika) tehát jól tenné, ha nem azzal lájkoltatná oldalát, hogy „nyomj a tetszikre, ha te is egyetértesz Hosszú Katinka bátor lépésével”, mert ezzel egyszersmind mindazon alkalmakról is véleményt nyilváníttat, amikor közepesen fontos szociként körbebájologták őt a Napkeltében.

Azt pedig föl sem foghatom, hogy miként merészeli a Demokratikus Koalíció nevű Gyurcsány-párt ifjúsági szervezete rárakni saját logóját Hosszú Katinka fényképre, amikor egy bizonyos Gyurcsány Ferenc nevű sportminiszter ezerszer szívélyesebb viszonyt ápolt Gyárfással, mint fideszes elődei és utódai bármikor is.

Nem véletlen, hogy a fideszesek, akik azért nem akarnak konfrontálódni – elsősorban a Nemzetközi Úszószövetségben betöltött tisztsége miatt – Gyárfással sem, hallgatnak az ügyben, vagy középre helyezkednek. Egyedül Tódinak a Gumimacikból G. Fodor Gábornak a 888-ról felejtettek el szólni, hogy maradjon csöndben, de ő meg már amúgy sem tud nagyobb hülyét csinálni magából.

Továbbá bizonyosan nincs igaza azoknak, akik akár szőrmentén, akár nyíltan Hosszú módszerét kritizálják.

Ismétlem, gőzöm sincs, hogy igaza van-e az úszónőnek, de a kijárást, az elvtársi, uram-bátyám alapú elintézési módokat már régen el kellett volna felejtenünk. Csak a nyílt érdekérvényesítés teszi lehetővé, hogy viszonyuljunk hozzá, hogy megvitathassuk, hogy mire és mennyit érdemes költeni. Csak az így létrejövő viszonyok nem termelnek újabb kiskirályokat és kisgazda klubelnököket.

„Ha valami hibát látunk, akkor meg kell súgni a másik fülébe, nem kiállni a nyilvánosság elé” – mondja Gyárfás Tamás. Ez akár mottó is lehetne. A schmittpálizmus mottója. Pörköltszaft és szakosztályelnökség, a NER és a Kádár-kor közös nevezője, az örök susmus. És Hosszú Katinka kiállása ennyiben valóban politikai. Lájkolom.