Kicsi, formás és villámgyors

2 perc

2005.03.04. 15:37

Design dobozba zárt csúcstechnológia - a Sony VAIO laptop Series S sorozatú gépét teszteltük.

Kézbe véve meglepően könnyű, de ebből nem érdemes messze menő következtetéseket levonni, nehéz ugyanis olyan kritériumokat támasztani melyeknek nem felel meg az elsősorban üzleti célokra fejlesztett notebook.

Az impozáns külső, a laptopoknál egyre megszokottabb Intel Centrino chip vezérelte technológiát takar. Az általunk kipróbált VGN-S170PVN típus 1,7 gigaherz órajelű processzorral futott. Ehhez gyárilag 512 megaram memóriát párosítottak, amellyel tapasztalataink alapján nagy memóriaigényű szoftverek is elfutnak. Kísérletképp ArchiCAD épülettervezőt telepítettünk.

Az épülettervezést a gép gyors könyvtárkezeléssel segítette, ráadásul a renderelésnél is – amely a terv 3D megjelenítésének betöltése – szintén látványosan muzsikált.

Háttértártárként egy 60 gigabájtos winchestert szereltek bele. Az alap perifériákon és portokon felül – hálózati kártya, PCMCIA slot, VGA port, USB 2.0, - a gépben a tervezők DVD és CD írónak, Memory Stick olvasónak és Wifi csatlakozásnak is szorítottak helyet.

A Wifi kapcsolat több vezeték nélküli hálózaton is jó kapcsolatot és gyors adatátvitelt nyújtott.

Azt gondolhatnánk, hogy egy laptop nem tud meglepetést okozni – én legalábbis szkeptikus vagyok – és íme: bekapcsolva a gépet horizontális csíkban villan be a monitor, majd futurista hangaláfestéssel elindul a Vaio intro és seperc alatt beköszön az XP.

A monitor széles képernyőjű, ezzel pedig az asztal/munkafelület nagyobb és kényelmesebb használatot tesz lehetővé, ráadásul jobban átláthatóak az ikonok, szépen tördeltek a betöltött weboldalak. Az XBRITE LCD technológia az ismertető szerint háromszor élesebb képalkotásra képes a szokásos laptop monitorokhoz képest. Mindezt egy ATI Mobility Radeon 9200-as videokártyával támogatja a masina, maximálisan 1280 X 800 pixeles felbontással.

A multimédia adottságai amúgy is említésre érdemesek, nem véletlenül Sony. A DVD lejátszás rendkívül precíz a jelenetválasztás és a filmben keresést is szinte keresési idő beiktatása nélkül végzi azInterVideo Win DVD for Vaio szoftver segítségével. Hátrány viszont hogy a Media Playerben nem engedi a gép lejátszani a DVD filmeket. A streaming filmek és a letöltött mozgókép anyagok is akadás nélkül indulnak és futnak.

A Vaio sokat ad a felhasználók kényelmére, ezért a Windows Update-hez hasonló online szoftverfrissítés követi az újdonságokat, automatikus telepítéssel. Ezzel az átlag felhasználó azon gondján igyekeznek segíteni, hogy a különböző hibák kijavításával ne kelljen néhány klikkelésnél többet töltenie.

Meglepő módon, a készüléken elhelyezett felirat tanulsága szerint az Egyesült Államokban rakják össze a gépet, távol keleti alkatrészekből.

Összességében gyors, kényelmes és formás notebook a Vaio S Series, kivételesen szép képalkotással, feltéve, hogy rászánjuk az érte elkért jóval több mint fél millió forintot.

A gépet tesztelésre a Smart & Mobile kereskedés bocsátotta rendelkezésünkre.