Bulituristák kánaánja lehet: gigahostel épül Budapesten
Egy Európában jól bejáratott cég épít hostelt a főváros 7. kerületében, amely 400 vendéget tud majd fogadni. A foglalni már lehet, de a helyiek egyelőre nem lelkesednek.
Egy Európában jól bejáratott cég épít hostelt a főváros 7. kerületében, amely 400 vendéget tud majd fogadni. A foglalni már lehet, de a helyiek egyelőre nem lelkesednek.
Hite és pszichológiai végzettsége felvértezi a kormányzati lejáratókampány ellen – erről is beszélt a HVG-nek Bódis Kriszta, a Tisza Párt önkéntes segítője. Ha a szakemberek elzárkóznak a közélettől, akkor politikai kalandorok és csinovnyikok töltik be a szakértői pozíciókat, ahogy történik is a NER-ben – ezt is mérlegelte, amikor a Tisza Párt társadalompolitikai tanácsadójának állt, vállalva a propaganda támadásait. Magyar Péter szerinte szuperhőssé vált a többség szemében.
Előretörtek az amerikai katolikusok között a konzervatívok, akik Donald Trumpot támogatják, de az igazi zászlóvivőjük J. D. Vance alelnök, aki az utolsó politikus, aki találkozott Ferenc pápával, pedig az egyházfő nem volt oda érte.
A kimerülő erőforrásoktól jutott el a megújulókig, a halgazdaságoktól a teljes bioszféráig Sir Partha Dasgupta cambridge-i közgazdász, akinek 2021-es jelentését mérföldkőnek tekintik a közgazdaságtan és a természet kapcsolatának újragondolásában: közgazdásznyelven magyarázta el az ökológiai válságot. A professzor azt mondja, a kormányok nyitottak a természet védelmére, de nem tudnak mit kezdeni vele, mert nem ismerik a természeti tőke gazdaságtanát. Budapesten beszélgettünk vele.
Nem hozta közelebb az ukrajnai tűzszünetet és békét Donald Trump amerikai elnök maratoni telefonbeszélgetése Vlagyimir Putyin orosz, illetve Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Viszont az kiderült, hogy a Fehér Ház ura azt fontolgatja, ha már egy, illetve száz nap alatt nem sikerült lezárnia a 2022 februárja óta tartó konfliktust, akkor kivonul a közvetítésből.
A kis értékű csomagok vámmentességének amerikai eltörlése nyomán hamarosan Európát is eléri az olcsó kínai áruk dömpingje, nehéz helyzetbe hozva a helyi e-kereskedelmi szereplőket.
Nem tudom, létezik-e valamiféle kölcsönös segítségnyújtási szerződés Európa korrupt politikusai között, de ha igen, akkor nagyon is úgy kéne működnie, mint Milorad Dodikkal. Mindez tisztán jelzi előre, hogy az elvesztett 2026-os választás éjszakáján szlovák vagy szerb egységek lépik át a magyar határt, hogy kimenekítsék Orbánt. Vélemény.