2021-ben berobban az elektromos autók piaca
Egyre nagyobb fordulatszámon pörög az autóipar átállása elektromos hajtásra, ezzel összefüggésben a gyártók új, illetve villanyosra átszerelt régi modellek dömpingjével keresik a vásárlók kegyeit. Azért belső égésű motorral hajtott és hibrid modellekből sem lesz hiány.
A globális autóipar szinte minden területén jelentkező nehézség mellett az újdonságok érkezését befolyásolja talán a legkevésbé a koronavírus-válság. Hatalmas lendülettel zajlik az új világ építése, az elektromos járművek hatalomátvétele. Mivel mostanra valamennyi nagy autógyártó deklaráltan a villanyautókban hisz, nincs is visszaút, teljes modellpalettákat állítanak át legalább részben elektromos hajtásra. Összességében talán sosem volt ennyire színes az autóipari paletta, mint mostanság. A hagyományos autók kínálata még mindig hatalmas, miközben az alternatív hajtású modellek is elárasztották a világpiacot.
Az elképesztő modelloffenzívát érzékeltetve talán elég annyit megemlíteni, hogy csak a német gyártók 2021-ben több mint 160 premiert tartanak majd. Részben teljesen új modellekkel, frissítésekkel, vagy egyes típusok áthangszerelésével, amelyek a jövőben csak hibridként lesznek elérhetők.
"Őrültnek tart?" - Elon Musk életútja, 1. rész
Nagyon kevés olyan személyiséget találunk az egész történelemben, akinek hajthatatlansága és eredeti látásmódja lehetővé tette, hogy több iparágban is maradandót alkosson. A kevesek egyike, Elon Musk, elképesztő innovációkat kezdeményezett az elektromos autók, a kereskedelmi űrhajózás és a napelemes rendszerek területén. Sorozatunk végiköveti éleútját a dél-afrikai gyermekkortól az üzleti élet csúcsáig.
A német gyártóknál maradva: a prémium márkák közül a BMW-nél is realitás mára, hogy elektromos autógyártóként határozzák meg magukat. A „vezetés élménye” és hasonló szlogenek évtizedes képviselője azért szorgalmasan szállítja még idén is a hagyományosan sportos benzines modelleket. Bemutatkozik például a BMW M3 Touring sportkombi, amelyre legalább 30 éve vár a közönség. Egy ilyen bemutatót nem lehet elalibizni, 510 lóerős változat lesz belőle a csúcs, a BMW-hez méltó sorhatos motorral. Hasonlóan nagy újdonság lesz, de a másik világot hirdeti majd a BMW i4-es modell, amely egy teljesen elektromos limuzin. Hagyományos sportautókat megszégyenítő 500 lóerős teljesítménnyel és az elektromos autók közt is tisztességes 600 kilométeres hatótávval.
A nagy riválisok között a Mercedesnél is a villanyautók jelentik már a valódi erődemonstrációt. A Daimler 70 milliárd dollárt költ el öt év alatt elektromos hajtású modellek fejlesztésére.