Vidnyánszky felrúgott egy széket a POSZT-on, most utánaröpült az egész fesztivál

A magyar színházi életben 2008-ban kezdődött a Nemzeti Együttműködés Rendszere, két évvel azelőtt, hogy az országban a leginkább megosztottságban manifesztálódó együttműködés vált volna a szervezőelvvé. 2008-ban érezte úgy Vidnyánszky Attila, hogy a jobboldali gondolkodású színházi embereket egy bizonyos uralkodó kör kirekeszti a színházi döntéshozatalból, ezért szembehelyezkedve az elvileg politikai oldaltól függetlenül a teljes szakmát képviselő Magyar Színházi Társasággal (MSZT), megalapította a Magyar Teátrumi Társaságot (MTT).

Három évvel később Vidnyánszky Attila azt mondta másokról:

Tulajdonképpen egészen megnyomorító a szakmán belül az a szemlélet, hogy »ha nem állsz be közénk, ha nem úgy csinálsz színházat, ahogy mi, akkor agyontaposunk«.

2021-re, amikor Vidnyánszky Attila kilenc fontos, hatalmat adó pozíciót halmozott fel magának, valószínűleg nagyon sokan megismételnék az akkori mondatát azok közül, akik kevésbé voltak szerencsések – köztük a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) korábbi döntéshozói is. Mert a POSZT története és mostani, hosszú agóniát követő kínhalála nem választható el az MTT történetétől.

Megszűnik a POSZT

A kormány kultúrharcának legfrissebb zsákmánya a Pécsi Országos Színházi Találkozó, amely nemcsak nevet vált, de végleg el is tűnhet a kínálatból.

Ideológiai alapon meghurcolják

A fesztivált Jordán Tamás alapította meg 2001-ben, Pécsre költöztetve a színházi szakma addig évről évre utazó, nem ilyen nagyszabású fesztiválját, a tulajdonos pedig kétharmadrészt Pécs városa, harmadrészt az MSZT lett. Jordánnak nem is a seregszemle volt a legfontosabb, hanem az, hogy egy bő hétig együtt legyen a szakma, a békéscsabai színészek találkozhassanak a debreceniekkel, a kaposváriak meg a miskolciakkal. Igaz, ez ideális formában soha nem valósult meg, hiszen soha nem volt kapacitás és pénz arra, hogy több száz színházi embert hosszú ideig Pécsen marasztaljanak, így mindenki inkább jött és ment. Mindenesetre a POSZT első tíz éve közelítette azt, ahogyan egy fesztiválnak érdemes kinéznie: a versenyprogram mellett még sokszor annyi, a főműsornál sokszor izgalmasabb előadást mutattak be az OFF-programban, azaz az Országos Fesztivál melletti Fesztiválon, folyamatosan jelen voltak a színi egyetemisták, rendszeresen szakmai kerekasztalokat szerveztek.

Jordán Tamás

Fülöp Máté

A versenyelőadások beválogatásának módja viszont az első pillanattól az utolsóig vitákat generált. A színikritikusok minden adandó alkalommal azokkal a német fesztiválokkal példálóztak, amelyekre féltucatnyi kritikus választja ki az évad legjobb előadásait. Az indok: ők azok, akiknek munkájukból kifolyólag évente úgyis több száz előadást kell megnézniük, pontosan ismerik az egyes színházakban zajló művészi folyamatokat, és van összehasonlítási alapjuk – de ezt az érvet soha nem hallották meg a döntéshozók. Az első tíz évben így a programról egy-egy ember személyes ízlése döntött, és bár volt, amikor ez az egy ember színikritikus volt, néha filmrendezők, néha írók döntöttek a műsorról.

És ez volt az első szög a POSZT koporsójában.

Pontosabban az, hogy aki kimaradt, ritkán hitte el, hogy egyéni ízlésről van szó. Ennek a véleménynek pedig a leghangosabb szószólója egy jól ismert színházi alkotó volt: Vidnyánszky Attila. „Az elmúlt tíz évben egy meglehetősen behatárolt ízlés, színházi és ideológiai irányvonal szerint válogatták a POSZT programját, amiből nagyon sokan kirekesztve érzik magukat – ebből a szempontból mindenképpen változásra van szükség” – mondta a fent már idézett interjúban Vidnyánszky, hozzátéve, erre ő a legjobb példa, mert bizonyos színházak ’56 szereplőinek hősiességét relativizáló előadásait piedesztálra emelte ez az ideológia, „De ha valaki – egész pontosan én – határozottan megfogalmazza, hogy Kádár János egy hazaáruló volt, akkor annak az előadását ideológiai alapon meghurcolják, bármiféle esztétikai, művészi értékétől függetlenül.”

Vidnyánszky Attila

MTI / Kovács Tamás

Arról, nem lehet-e, hogy valóban csak az ízlés dönt, azt mondta: „Ez biztosan nem így van. A szakma POSZT-ot meghatározó hangadói például most nyíltan demonstrálnak a Nemzeti Színház mellett. (…) Ezek a döntések úgy születnek, hogy ahhoz nincs köze a szakma jelentős részének és nem is ért vele egyet.” A Nemzetit persze akkor még nem ő, hanem Alföldi Róbert igazgatta. Vidnyánszky azt is kijelentette: konkrét, politikai ideológiát lát a háttérben, mégpedig a liberálisnak nevezettet, ami valójában nem liberális.

A kirúgott szék története

Az interjúban Vidnyánszky megfogalmazta az épp alakuló színházi NER alaptézisét is:

Túlságosan hosszú ideig volt elnyomva az egyik oldal, illetve aránytalanul kivételezett helyzetben volt a másik. Érthető, hogy nehéz lemondani a privilégiumokról a másik javára. Az inga átleng a másik irányba – most ezt éljük meg.

Mivel azt az interjút épp nekem adta, tudom, hogy miért kellett egy idő után befejeznünk: elkezdődött Vidnyánszky ezúttal már versenyprogramba beválogatott előadása, a pravoszláv vallással és a szovjet űrkutatással foglalkozó Mesés férfiak szárnyakkal szakmai beszélgetése; az, amelyik beleverte a második szöget a koporsóba. Most még elérhető a beszélgetés leirata a POSZT archívumában, benne a megjegyzéssel:

Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője feláll, ellöki a székét és kimegy.

Ugyanis miután a felkért szakmai hozzászólók kritikát fogalmaztak meg, látványos, nagy munkának, ugyanakkor közhelyesnek nevezték az előadást, amelyhez a „hazai magyar nézőközönségnek igen kevés szellemi csatlakozása van”, Vidnyánszky kirúgta maga alól a székét, kiviharzott a teremből, hazautazott a fesztiválról, és sem ő, sem társulatának egyetlen tagja nem jött vissza a díjátadóra átvenni a látványért járó díjat. (A beszélgetés felvételén 13:15 körül hallatszik a messzire rúgott szék csattanása.)

Innentől felgyorsultak a dolgok.

Képünk illusztráció

Ruprech Judit

A győztes mindent visz

Mindössze néhány hónappal később ugyanis Vidnyánszky egyszer és mindenkorra a kezébe vette az ügyet: 2012 februárjában a Magyar Teátrumi Társaság bevásárolta magát a fesztiválba, megvették az eddig az MSZT által birtokolt egyharmados tulajdonrész felét, így ugyanannyi döntési jogot szereztek a fesztiválban, amennyi a korábbi szervezőnek is lett. Innentől fogva a két társaság külön jelölt válogatókat a programra.

Hogy ez után mi történt, arra csak pár évnyi vihar előtti csend után derült fény. Addig csak sejteni lehetett, hogy a háttérben folyamatosak a megalkuvások és a politikai alapú egyezkedések. Hogy ez valóban így van, az 2015-ben bizonyosodott be: ekkor derült ki, hogy a Magyar Színházi Társaság által jelölt zsűritag, a Vidnyánszky által tudhatóan nem kedvelt Csáki Judit színikritikus jelölését indoklás nélkül visszautasította az MTT, amit az MSZT szó nélkül el is fogadott. Emellett utólag közölték: az MTT belépése előtt nekik eszük ágában sem volt beleszólni a zsűri kialakításába, arra szakmai szervezetek jelöltek tagokat, de 2012 óta erről is egyeztetniük kell az MTT-vel. Amiből az is kiderült: hiába ül ott a szakma politikától mentes részét képviselő MSZT, szó nélkül elfogadják az MTT szabta feltételeket, és ezzel kapcsolatban még csak szót sem emelnek.

Az információk hatására több társulat és újságíró bojkottálta az az évi POSZT-ot, ami viszont nemcsak emiatt volt botrányosnak nevezhető.

Csáki Judit

Az viszont, hogy az MTT a mértéktartásnak még a látszatára sem ügyelt, nemcsak a zsűritagok kérdéséből derült ki, hanem már akkor, amikor a Vidnyánszky Attila által vezetett társaság egy olyan embert – Balogh Tibort – bízott meg azzal, hogy a Vidnyánszky szerint eddig túl kevés Vidnyánszky-előadást bemutató fesztiválra versenyelőadásokat válogasson, aki korábban Vidnyánszky színházának irodalmi titkára volt.

És Balogh be is válogatta Vidnyánszky új előadását, az Isten ostorát a versenyprogramba, de úgy, hogy válogatótársát nem tudta meggyőzni arról, hogy a bemutatónak a fesztiválon lenne a helye. Ez az év volt az első a fesztivál történetében, amikor a versenyprogramban külön megjelölték, melyik válogató javaslatára került be a programba.

És ebben az évben a fesztiválon, ahol Vidnyánszkyék jelöltek ki válogatót és több zsűritagot, a csak a Vidnyánszkyhoz kötődő válogató által kiválasztott Vidnyánszky Attila-előadás megnyerte a két fődíjat és még két másik díjat is.

Ilyen POSZT-ra nincs szükség

Hogy a 2015-ös év hány szögnek feleltethető meg a POSZT koporsójában, már összeszámolni is reménytelen. Ebben az évben már a fesztiválalapító Jordán Tamás is azt nyilatkozta: „Egy ilyen háborúzással, ellenségeskedéssel teli POSZT-ra nincs szükség.” És nemcsak a felszín, a mély is folyamatosan erodálódott, hiszen mennyit ér a meghívás vagy egy díj egy fesztiválon, ahol senki nem tudhatja, vajon tényleg a minőséget díjazzák, vagy valamilyen háttéralku a motiváció?

A helyzetet a szervezők úgy oldották meg, hogy kiegyensúlyozottságnak hazudva bebetonozták a megosztottságot: egyszerűen megszüntették a vitát is, ha már annyi baj van belőle, és kijelentették, mostantól mind az MSZT, mind az MTT négy-négy tagot delegál a zsűribe, vita nincs.

Ekkor írtak ki pályázatot is a fesztivál ügyvezetői igazgatói címére is, amelyet az elképzelhető legkisebb meglepetést okozva a Fideszhez legközelebbi pályázók nyertek meg: Szűcs Gábor, a keményvonalasan kormánypárti Echo tévé volt kreatív igazgatója, a Nemzeti Érdekegyeztető Tanács egykori tagja és valahai NKA-kollégiumi tag, valamint a színésszel azonos nevű Magyar Attila, a Pécsi Zsolnay Örökségkezelő Kft. gazdasági igazgatója. Akkor még azt lehetett hinni, ezek csak újabb szögek a már így is atombiztosan lezárt koporsóban, de visszanézve már látszik: ekkor már a kiásott sírgödör felé emelték a díszes fadobozt, csak épp eltartott pár évig, amíg le is ért a mélyére.

Innentől a problémák végső soron már nem politikaiak voltak, csak épp teljesen kiüresedett a fesztivál: a versenyprogramon kívüli programok nagyobb része eltűnt, kisebb része pedig főként kommersz, közönségszórakoztató előadásokká változott. Eleinte volt néhány szervezési ügyetlenség, a korábbi szervezők szerint azért, mert az újak gőgösen nem kértek a régiek segítségéből, így aztán akadt egy-egy szervezési anomáliák miatt elmaradt független előadás, vagy olyan eset, mint amikor egy hajléktalan emberrel együtt megzenésített József Attila- és Weöres-verseket előadó produkciót a biztonságiak elzavarták a Kodály Központ elől. A szakma elmaradozott a jelentőségét vesztett fesztiválról, a nézők pedig másfél évtized után azzal szembesültek, hogy az este hét órás előadás előtt nem nagyon van mit csinálni Pécsen.

Ruprech Judit

Elfáradt

Aztán kiderült, hogy a háttérben megint csak többről van szó: költségvetési csalás miatt tettek büntetőfeljelentést a POSZT-ot szervező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. három vezető tisztségviselője és egy negyedik vezető közeli hozzátartozója ellen, mert a vád szerint tudatosan felépített módszert alkalmaztak a közpénzek „magánosítására”, a POSZT jegybevételeire kapott tao-pénzek egy részének zsebre tételével. A feljelentés gyanúba keverte az MTT titkárát, Vidnyánszky közvetlen munkatársát, Szabó Lászlót is, aki azonban lapunknak annak idején minden vádat visszautasított.

Fontos tényező lehet a történet utolsó fejezetében Pécs kegyvesztése is: 2019-ben ugyanis itt is alulmaradt az önkormányzati választáson a Fidesz polgármester-jelöltje, márpedig az utóbbi két évben számtalan esetben bizonyosodott be, a kormány finoman szólva is kevésbé ad szívesen százmilliókat ellenzéki vezetésű városoknak. (Arról, hogy hogyan lehetetlenítette el a kormány, hogy a nem állami, hanem önkormányzati fenntartású egri és pécsi színházakban az önkormányzat, és ne a kormány választottja legyen az új színházigazgató, ebben és ebben a cikkben írtunk: a kormány mindkétszer nyíltan kimondta, amennyiben nem az ő jelöltjüket nevezik ki, a városvezetőknek több száz millió forintnak kell búcsút mondaniuk.)

Péterffy Attila polgármester a HVG-nek azt nyilatkozta, gondolkodnak azon, a jövőben hogy tudnák mégis megtartani a fesztivált akár állami támogatás nélkül is, de az már a színházigazgató-választáskor kiderült, hogy Pécsnek sincsenek felesleges százmilliói. Márpedig amit kis pénzből, ráadásul a mostanra az ország színházainak jó részét felszippantó Teátrumi Társaság távolmaradásával, ellenszélben lehetne megrendezni, az egészen biztosan nem fog hasonlítani ahhoz, amit valaha POSZT-nak neveztek. Azóta persze elindult a párhuzamos valóságok kiépítése: noha Pécs önkormányzata úgy emlékszik, az MTT kizárólag a fesztivál megszüntetését volt hajlandó elfogadni a tárgyaláson, az MTT kiadott egy közleményt, amely szerint „nem szép dolog”, sőt „szamárság” a kisebbségi tulajdonost okolni, és egyébként is, nekik sokkal fontosabb volt a fesztivál, mint Pécs városának.

Péterffy Attila

MTI / Mónus Márton

A történetből már csak egyetlen fontos szál maradt ki: röviddel a súlyos pénzügyi vádak megfogalmazása, tizenkilenc évvel az alapítás után a Magyar Színházi Társaság 2019-ben, pár nappal a POSZT vége után elhagyta a süllyedő hajót, és átadta tulajdonrészét az MTT-nek, mondván, az „egyik kisebbségi tulajdonosként nem áll módunkban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogunkat”. A POSZT azóta már kizárólag Pécs városáé és Vidnyánszkyéké volt, de a járvány miatt azóta nem volt lehetőség fesztivált tartani.

A Magyar Teátrumi Társaság tehát hosszas munkával elérte, hogy befolyást szerezzen a POSZT szervezésében, a saját szája íze szerint formálta át a fesztivált, olyannyira, hogy attól a „konkurencia” ki is lépett az egészből – majd pedig, amikor már az egész fesztivál az övék lett, közölték, hogy a POSZT elfáradt, és inkább elengedik. Sok szót lehetne erre találni, de a sikertörténet biztosan nem lenne egy közülük.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: