„Nagyon rossz irányba fordult el a világ, nem tudnám a mai híreket humorral kezelni” – interjú Gálvölgyi Jánossal

hvg.hu: Idén februárban egy Revizor-interjúban fejtette ki, hogy milyen nagy Pintér Béla-rajongó, viccből még azt is hozzátette, hogy be is jelentkezik nála, nincs-e valami szerepe az ön számára. Most pedig a Pintér Béla Társulattal próbál. Tényleg telefonált?

Gálvölgyi János: Nagyon régóta rajongója vagyok Pintér Bélának, noha soha nem találkoztunk személyesen. Lehet, kicsit furán fog hangzani, de szerintem ő korunk Shakespeare-e. Most, hogy együtt próbálunk, látom, hogyan dolgozik, és én pont így képzelem el Shakespeare munkamódszerét. Zenében, mozgásban, táncban, színészben gondolkodik. Amikor felhívott, hogy elhívjon, rendesen remegett a kezem az izgalomtól, hogy gondolt rám. Így teljesüljenek az ember álmai! Borzasztóan nagy rangnak érzem, hogy nála szerepelhetek, azokkal a kollégákkal, akiket eddig én csak nézőként ismertem és rajongtam értük.

hvg.hu: Mit lehet tudni a darabról?

G. J.: A darabot az én egyik kedvencemből, Bulgakov Mester és Margarita című regényéből és a Shakespeare-féle Szentivánéji álomból gyúrja össze Pintér Béla, lesznek benne zenés részek, énekelt részek is. Borzasztóan izgalmas és nagyon jó darab lesz, de hangsúlyozom, én elfogult voltam eddig is vele, most meg pláne az vagyok. Az biztos, hogy 53 év színházi tapasztalattal a hátam mögött is enyhe gyomorremegéssel megyek a próbákra, hogy elég tehetséges vagyok-e, meg fogok-e felelni az ő általa kívánt követelményeknek.

Gálvölgyi János

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Pintér Béla felszólalt 2019 decemberében a független színházak támogatásának tervezett megszüntetése ellen, és kijelentette, hogy a kritikus színház ellen fellépő hatalom prominensei is hozzájuk járnak, ha jó színházat szeretnének látni, mert „a jó színház mindig kritikus, ellenzéki, mert ha nem az, akkor unalmas”. Ezek szerint ez is kritikus, ellenzéki darab lesz?

G. J.: Abszolút igaz, amit mondott. Én magam is, mint színházba járó ember, sokszor összefutottam illusztris kormánypárti emberekkel a Pintér-darabokon, és láthatóan nagyon élvezték az előadásokat. Aztán lehet, hogy miután kimentek, már mást mondtak. Aki tudja, mi az, hogy Pintér Béla, meg hogy ő hogyan szól hozzá ahhoz a világhoz, amiben élünk, az pontosan tudja, mit fog tőle kapni. Ez így lesz most is, és így volt korábban is, amikor a mai elvtársak ellátogattak hozzá.

hvg.hu: Elindult a hvg360-on egy videósorozat, amelyben színháztörténelmi anekdotákat, nagy színészek életéről szóló történeteket mesél. (A Hivatásos rajongó első részét itt nézheti meg, a további részeket szombatonként mutatjuk be – a szerk.) Mennyire kell ismerni egy színésznek az elődei művészetét, a színháztörténetet? József Attila, azt írta, hogy „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?”

G. J.: Biztos lehet e nélkül is jó színész valaki. De én abban hiszek, hogy bármilyen szakmában dolgozzon is az ember, a saját szakmájának nagyjait, történetét nem árt ismernie. Illene tudni, kik voltak a mestereink. Az, hogy én most itt ülök, és színészként kérdeznek, azt a sok-sok elődömnek köszönhetem. Miattuk akartam az lenni, aki itt ül önnel szemben.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Hívták a Színművészeti Egyetemre valaha tanítani?

G. J.: Amikor Kazimir Károly volt a rektor, felmerült. Mondtam, hogy szakmát nem szeretnék tanítani, de ilyen színháztörténeti kurzuson heti egy-két alkalommal szívesen mesélnék a színészekről, nem is Latinovitsról, meg a többi nagyról, hanem a kevéssé ismertekről. Kazimir azt mondta, hogy nem kell, hát mindenki ismeri őket. Szomorúan kell azonban tudomásul vennem, hogy nekem volt igazam, azt sem tudják a fiatal kollégáim, ki volt Latinovits vagy Ruttkai Éva. Vezető színésznők nem tudják, ki volt Ruttkai! Borzasztóan nagy baj! Ettől még lehet persze kitűnő színésznő valaki, de a fene egye meg, érdekelje már a szakma!

hvg.hu: Az új SZFE-ben fel sem merült a neve?

G. J.: Bennem se merült fel az ő nevük.

hvg.hu: Ha hívták volna, nemet mondott volna?

G. J.: Természetesen. Én ott ültem az SZFE-tüntetéseken Molnár Piroskával az Ódry Színpad tetején. Nem kifejezés, hogy nem értek egyet a mostani átalakítással.

Az idő nem őket fogja igazolni.

hvg.hu: Az derült ki számomra a korábbi nyilatkozataiból, hogy többféle Gálvölgyi János lakozik önben. Azt állítja magáról, hogy nem egy társasági ember, kifejezetten nem szereti a nagy összejöveteleket, visszahúzódó személyiség, miközben nézőként egy országot szórakoztat évtizedek óta. Ez viszont nem menne exhibicionizmus nélkül, nem?

G. J.: Amikor Darvas Iván játszotta az Egy őrült naplóját, megkérdezték tőle, hogy ha hazamegy, még mindig őrült marad-e. Azt mondta, hogy egy sebész sem kezdi el a családját vagdosni, ha hazamegy, ő is a színházban hagyja a szerepeit. Nekem este 7-től fél 10-ig van dolgom, akkor azt csinálom, amiért megfizetnek vagy amivel megbíznak, de utána lerakom azt a maszkot.

Az amatőrök szeretnek szerepelni civilben.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Színházi szerepeiből tudjuk, hogy más, akár drámait arca is van, mégis elsősorban komikusként ismerik az emberek. Nem bánja, hogy így beskatulyázták?

G. J.: Nem. Darvas Iván azt mondta, hogy két Gálvölgyi van, egy televíziós és egy színházi Gálvölgyi. Az emberek nem jutnak el színházba. A hullaégető című darabot a Belvárosi Színházban egy este megnézték hatszázan. Ha a televízióban azt mondom, kukurikú, azt megnézik kétmillióan. Nem lehet versenyezni. Régen még esetleg a filmekből lehetett ismert egy színész. Aki ma nem szerepel a televízióban, az nincs. Csodálatos, tehetséges fiatal kollégáim vannak, a szívem sajdul értük, hogy azt se tudják róluk, hogy léteznek. A mi időnkben – lévén csak egy televízió volt – kénytelenek voltak azt a 8-10 pofát nézni az emberek, akit ott láttak. Köztük az enyémet.

hvg.hu: Színházi karrierjében ez az ismertség előny volt, vagy épp a beskatulyázottság miatt hátrány?

G. J.: Volt előnye is. Az, hogy elsősorban vígjátéki szerepeket játszom, az természetes. Az – gondolom, kiderült az 52 év alatt – valamennyire megy nekem. A színházigazgatók meg bekalkulálják, hogy a Gálvölgyi miatt, akit az emberek láttak a Nokedli című kabaréban, öt emberrel több jegyvásárló lesz. Nekem Kazimir Károly, volt igazgatóm, azt mondta: „apuskám, csinálja meg magát színházon kívül, és én használni fogom”. Ez egy elég kemény mondat. De nekem mázlim volt, hogy bejött ez a vidám műfaj.

hvg.hu: Nem hiányzott, hogy több nagy drámai szerepre felkérjék? Nincsenek ilyen szerepálmai?

G. J.: Nincsenek. Egyszerűen kimentek alólam a színházak. Az én színházam, egykori álmaim színháza, a Madách, elment musical irányba. Van összesen 3-4 musical, amelyben egy idősebb, trottyosabb pali tud játszani, a többiben csak a fiatalok juthatnak szóhoz. Az Operaház fantomját sem lehet 60 fölött elénekelni. Ki a bánatot érdekelne egy öreg fantom? Nem lehet állandóan a Hegedűs a háztetőn-t játszani, abban talán volna helye idősebb színészeknek is. A Játékszín van vagy nincs, nem is tudom már. Különböző független produkciókba szoktam – Orlai, Rózsavölgyi stb. – beszállni. De nekem azért még megadatott a Madáchban is néhány Molnár Ferenc-darab, A napsugár fiúk, A furcsa pár stb. Emlékeim vannak, azokat nem tudja senki elvenni. Mondom, most a Pintér Béla-darab nagyon izgat, mert ilyen még nem csináltam. De nincs hiányérzetem.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: És a filmek? Alig kapott filmszerepet a pályája során.

G. J.: Kis túlzással azt mondhatom, hogy egy filmmel fogok meghalni, a Csinibabával, de annak legalább nagy sikere volt. Megkaptam egyszer egy filmrendezőtől, hogy nagyon ismert az arcom. Mondtam, én erre vágytam, azért akartam színész lenni, hogy ismert legyen az arcom, dolgozz egy Singer-varrógéppel! De lehet, hogy nem illettem a koncepciókba, és az is lehet, hogy valóban elhasználódott az arcom a televízióban. Nem tudom. Volt egy-két felkérés, amit én utasítottam vissza. De komolyan mondom, nem hiányzik. Fárasztó is a filmezés.

hvg.hu: Viszont a 17 évig képernyőn futó Heti Hetesben alapember volt. Ez a műsor már évek óta nincs, de még mindig sokat hallani róla. Mostanában azt, hogy egyes szereplők megtagadják az egészet, vagy hogy egymást sarazzák.

G. J.: A többes szám nem nagyon stimmel. Van, aki megtagadja, az olyan is.

hvg.hu: Mi az oka annak, hogy így, évek múlva is közbeszéd témája ez a műsor?

G. J.: Ebben hat ember és a műsorvezető ült egy asztalnál, és elmondta, mit gondol a napi hírekről. Ennyi volt. A nézők kíváncsiak voltak, mit gondolnak ezek az emberek a napi történésekről. De arra is jó volt a műsor, hogy beraktak a megfelelő skatulyákba. Ha most megnézi a különböző kommenteket, amelyek bármilyen tartalmú, velem kapcsolatos hír alatt vannak, abban van tíz, hogy szeretem a Gálvölgyit ezért vagy azért, meg másik húsz olyan, hogy „rohadt, büdös, zsidó, komcsi, Gyurcsány-seggnyaló, Heti Hetes-bérenc” stb. A Heti Hetes arra jó volt, hogy aki utálta az embert, az most már tudta, miért is kell utálni. Az elég szomorú, hogy idáig juttatták az országot, hogy a gyűlölet nem fröcsög, hanem mint a gejzír tör fel mindenütt. Bár korábban is volt, hogy

a Rózsa Gyuri-paródia után megkaptam, hogy ott rohadjak meg.

hvg.hu: A Rózsa György- vagy a Zenebutik-paródiának nem volt politikai tartalma. A Heti Hetessel viszont erősen politizáltak.

G. J.: Én nagyon szerettem a Heti Hetest. Hétről hétre kiderült, mennyire van rendben az agyam, mennyire tudok reagálni a dolgokra. Nem volt semmi leírva. Egy szellemi párbaj volt, és aki most mást mond, azt csak sajnálnám, ha lenne rá időm. Lehet valakinek más a véleménye, de a legocsmányabb madár sem szarik bele a saját fészkébe, ha ott gubbasztott 17 évig.

hvg.hu: Azt mondta, hogy ha most újra indulna a Heti Hetes, nem vállalná be. Miért?

G. J.: Úgy látom, nagyon rossz irányba fordult el a világ, nem tudnám a mai híreket humorral kezelni. Ha lehetne röhögni rajtuk, az jó lenne, de nem nagyon tudok.

hvg.hu: Próbálták ezt a műfajt utánozni, voltak a Heti Heteshez hasonló műsorok, nem nagy sikerrel.

G.J.: Ha bárhová kapcsolok, ilyet látok. De van egy nagy különbség. Ezekből a műsorokból ömlik a gyűlölet. A Heti Hetesben soha nem volt gyűlölet.

hvg.hu: Ezt a kritikusai vitatnák.

G. J.: Mi soha nem gyűlöltünk senkit. Aki bokszolt tíz percet életében, az tudja, haragból soha nem szabad ringbe szállni, mert rögtön kiütik az embert. Ezt egyébként parodistaként is tudom,

soha nem csináltam olyanról paródiát, akit utáltam.

De én egyébként sem szoktam gyűlölni senkit. Bárkivel leülök beszélgetni, ha lehet. Ma az a legnagyobb baj, hogy nincs beszélgetés. Itt „te” van és „én” vagyok, köztünk nincs asztal. Már az asztalt is elvitték.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Azt mesélte egy interjúban, hogy Hofi Gézát, Sas Józsefet, Bodrogi Gyulát, önt és másokat rendszeresen, évente behívta a kommunista párt propaganda-felelős felső vezetője, Berecz János egy elbeszélgetésre, és felvilágosította önöket, meddig mehetnek el, mivel lehet és nem lehet viccelni. Tényleg voltak ilyen raportok? Mi történt ezeken?

G. J.: Ezeken nem csak Berecz, hanem másik négy-öt főelvtárs, megyei vezető is ott volt. Amikor először mentünk, kérdeztem a liftben Hofit, hogy „Géza, mit keresünk mi itt?” Ő azt mondta, „azért hívtak, hogy legyen itt egy-két ismert arc is”. Leültünk, kaptunk kávét, majd Berecz azt mondta, arra kér minket, hogy Kádár elvtárssal ne viccelődjünk. Viszont azt ismerik, hogy Brezsnyev megy a mauzóleumban…. és akkor előadott egy sor kemény kommunistaviccet. Ennyi volt az eligazítás, hogy Kádárt ne bántsuk. Olyan is volt, hogy egy vidéki elvtárs a szememre vetette, hogy én túlságosan Váci utcai humort képviselem, jobb lenne, ha a vidéki humort is képviselném. Mondtam, jó, majd elgondolkodom. Hofiról azt szokták mondani, hogy ő a rendszer szelepe volt, hagyták, hogy kritizálja a Kádár-rezsimet. De ő nem volt hülye, nem mondott, nem mondhatott, nem is akart soha olyat mondani, amitől lecsukják. Azoknak viszont, akik most a Kádár-rendszerről beszélnek mindenfélét, lövésük nincs, milyen is volt akkor itt élni. Nem akarom védeni persze azt a kort, de nekem semmi dolgom nem volt az akkori politikával. És ezzel a mostanival, ezzel az aranykorral, amikor minden szép sincs semmi dolgom. Örülök, hogy végre elérkeztünk ebbe a boldog korszakba!

hvg.hu: Van, akinek boldog.

G. J.: Így van. Néhány embernek ez tényleg egy boldog korszak. Rengeteg embert viszont nem érdekel a politika. Ha van ennivaló, innivaló, elvan a családja, van munkája, ki a bánatot érdekel a homofóbtörvény, az alaptörvény, a közalapítványosítás vagy hogy itt már mindenki miniszterelnök-jelölt, aki majd jól megdönti a kormányt? Egy csomó embert ezek nem érdekelnek, ők csak élni akarnak.

hvg.hu: Ma, leszámítva időnként egy-egy kabaréjelenetet, ön eltűnt a tévékből. Nem hívják?

G. J.: Nem hívnak, de nincsenek is olyan műsorok, ahol szükség lenne rám. Én annyit tudok mondani, hogy nem láttam olyan listát, amelyen fel van sorolva, kiket nem hívhatnak be a tévébe. Olyan volt, hogy meghívtak, de mindenféle kifogással végül inkább lemondták. De ez engem nem érdekel. Ez olyan szánalmas. És én nem vagyok olyan nagyember, hogy a távoli Budai Várból egy lovasfutár vigye be a Kunigunda útjára a nevemet, mint akit nem szabad beengedi. Ha valamiért mégis nem mehetek, az inkább a szolgalelkűség miatt lehet, hogy nem vállalja be a szerkesztő vagy nem tudom ki, hogy ott esetleg én szót kapjak. Mert akkor jézusmáriám, mi lesz. De esküszöm, nem hiányzik. Én Gálvölgyibb már nem leszek, ha megjelenek.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Hogy élte meg a hosszú pandémiát? A színháznélküliséget?

G. J.: Én nagyon jól elvoltam. Mindig volt mit csinálnom. Persze a színház, a taps hiányzott, de az a tortúra, ami szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön az előadás, nem hiányzott. És nem is voltak olyan feladatok, amelyek nagyon izgattak volna. Mondom, most ez a Pintér Béla-darab nagyon izgalmas, de más nem nagyon volt. Én unatkozni soha életemben nem unatkoztam, rengeteg könyvem van, olvasok. Nem hiányzott igazán semmi. Nem vagyok hülye, tudom, hol élek, de a koromból adódóan engem már nem annyira érdekel, miket beszélnek össze a politikusok. Ha meghallgatom a híreket, az az érzésem, hogy rohanunk egy irányba, és mindenki szembe jön. De én a kollégáknak is mondom, azzal kell inkább foglalkozni, hogy süt a nap. Kazimir Károly azt mondta 30 éve: „Apuskám, ha reggel kimész a WC-re-re, és ott sikerül minden, mondj el egy bróhét. Este, ha körülnézel és minden rendben van, a család is rendben van, nyugodtan fekszel le, mondj el egy bróhét. Ennyi.” Mondom, rendben, de nem tudom, mi az a bróhe. „Az egy hálaima.” Most is igyekszem ehhez tartani magam. Nem törődni azzal, ki mit mond, örülök, hogy süt a nap, nincs nagyobb bajom, van ennivalóm, este megiszom egy fröccsöt, van ágyam, tető a fejem fölött, igyekszem ennek örülni.