Sándor Iván író: „Azt a létformát, ami Magyarországon kialakult, a diktatúra mutációjának nevezem”
5 perc
2024.02.17. 11:00
„Magyarországon nyakig vagyunk a valóság hatalmi érdekből történő megszépítésében” – mondja a 93 éves író, aki kénytelen az így hiteltelenné vált szavakkal dolgozni. Tiltott terület című új regényében a múlt, jelen, jövő elválaszthatatlanságát érzékelteti.
HVG: A regény központi helyszíne a Tófalva nevű nyaralófalu, ahol egy panzióban ismerkedik meg a három főszereplő, a művészettörténész, a szakdolgozatát író egyetemista és a haditudósító. Mintája ennek a helységnek egy Balaton-parti település, amelynek jól ismeri a múltját, a jelenét?
Sándor Iván: A regény úgy kezdődik, hogy egy forró nyári napon egy helytörténeti tábor érdeklődő diákjaival kiváló adjunktusuk sétára indul a faluban. Az oktató figyelme ráirányul egy ház falán frissen támadt repedésre. Alatta a következő felirat válik láthatóvá: 1924. Rózsa Villa. Anyai nagyapám 1924-ben kölcsönökből a lányukat az esküvője alkalmából egy Balaton-parti villával ajándékozta meg. Anyám neve Rózsa volt. Gyerekkoromban boldog nyarakat töltöttem el abban a faluban. Mégis fikciós világba kívántam illeszteni ezt a történetet, mert nem konkrétan egy balatoni nyaralófalu életéről akartam írni. A regényeim úgy születnek, hogy az életem tapasztalati anyagának egy része egyszer csak szépprózai formát ölt.
HVG: Min múlik, hogy mit használ fel kilenc évtizednyi tapasztalatból?
S. I.: A jelenlegi világállapoton, amiben minden mindennel összefügg.
Ha megrezdül Tajvan és Kína között valami, akkor megváltozik a viszony Amerika és Kína között. Ha átalakul a viszony Kína és Putyin között, akkor megváltozik Amerika és Putyin kapcsolata is.
Ha a világban az évezredek alatt valami nagy fordulat történt, akkor a regény megkereste azt a formát, nyelvezetet, amivel a változást visszatükrözheti. Kerestem én is, hogy gondolkodástörténetileg mi rímelne a helyzetünkre, amikor a múlt, a jelen, a jövő együtt hat. A helytörténész jóvoltából az elmúlt évtizedek története jelenik meg, a művészettörténészen keresztül az, hogy milyen szörnytettekre képes az ember. A haditudósító által pedig azt mutatja be, hogy minden folyamatos, a háborúknak sincs végük, mindegyik az előző hadiállapotból fakad, és befejezhetetlen, ahogy az orosz–ukrán háború is az.