Vannak filmek, amelyekben a sztár és a járműve ugyanolyan fontos szerepet játszanak.
Nincs ebben semmi kivetnivaló, már a filmtörténet hajnalán, amikor a némafilmek hőse belovagolt a stúdió hátsó udvarában felállított vadnyugatra, a ló legalább olyan népszerűségnek örvendett, mint a cowboy, aki a nyeregben ült. A technika rohamos fejlődésével a sztár alatt, felett, mellett újabb és újabb járművek jelentek meg, a ló sem kopott ki teljesen a képből, de látványosan bővült és gépesített lett a kínálat. Szemléletes példáért forduljunk bátran a minimalista mimika mesteréhez, Steven Seagalhoz, aki fénykorában, a kilencvenes évek elején gyors egymásutánban hajón (Úszó erőd) és vonaton (Száguldó erőd) is lesújtott. Ahogy csak ő tudott lesújtani.
https://www.youtube.com/watch?v=squKYrJRgcc
Az említett filmeket joggal tekinthetjük harcművész és közlekedési eszköz szerencsés találkozásának: a műfaj épp annyi arcjátékot követelt meg, amire Seagal képes volt, a show-t pedig felerészt elvitték a kérdéses járművek: a hajó és a vonat. Mindenki megkapta, amiért fizetett, reklamációra nem nagyon emlékszünk.
A sztár & jármű árukapcsolás másik népszerű formája, amikor az ismert mosolyt bukósisak alól és kormány mögül láthatjuk felvillanni, és mint mindenre, erre is hozhatunk szép példákat a kilencvenes évekből. Ott van rögtön Tom Cruise, aki élete első nagyobb bukásába futott bele, amikor NASCAR-versenyzőként izzadt a Mint a villámban.
https://www.youtube.com/watch?v=oPXL4_eZ4-M&pp=0gcJCf0Ao7VqN5tD
Tom valószínűleg úgy okoskodott, hogy ha kasszát tudott robbantani vadászgéppel (Top Gun), akkor miért ne tudná megtenni ugyanezt, ha egy NASCAR-kocsi volánjához láncolja oda magát.
Brit tudósok máig kutatják az okát, hogy a mutatvány miért nem lett jövedelmező, amikor minden adott volt hozzá, ráadásul Cruise még csak nem is a lesajnált seagali mezőnyben gyorsult; ő már 35 éve is csak a legjobbakkal dolgozott.
Valóban prémium kategóriás szaki volt mindenki, Don Simpson még nem halt bele a rendszeres kokainhasználatba, így Jerry Bruckheimer a klasszikus felállásban, régi producertársával karöltve gyártotta le a Mint a villámot. A forgatókönyvet azzal a fickóval íratták (az Oscar-díjas Robert Towne), aki nélkül nem lett volna Kínai negyed, a szintetizátoroknál Hans Zimmer foglalt helyet, Robert Duvall pedig szokott formájában tett-vett a partvonalon, elégedettségénél csak a gázsija volt nagyobb. Ne feledkezzünk meg Tony Scottról (1944–2012) sem, aki már a Top Gunnal bizonyította, hogy sztár & jármű kategóriában mindenkire köröket ver (ahogy ezt élete végéig sokszor meg is tette, Denzel Washingtont egyszer még a New York-i metróra is felültette).
A kilencvenesek évek nem múltak el nyomtalanul, ékes bizonyíték erre, hogy Cruise nemrég túlesett még egy Top Gunon (a régóta egykeként dolgozó Bruckheimerrel), legutóbb pedig egy elsüllyesztett atom-tengeralattjáróban igyekezett valamit kinyitni egy furcsa kulccsal. Miközben Tom a zárral babrált a mélyben, hogy idén is elodázza az emberiség végóráját (lásd Mission Impossible – legutolsó rész), egy másik hatvan feletti szupersztár elérkezettnek látta az időt, hogy közelebbi kapcsolatra lépjen egy Forma–1-es versenyautóval.
Brad Pitt az F1 című filmben
AFP / Warner Bros / Monolith Pictures / Collection Christophel
És ha a fiatal Cruise-nak kijártak a legjobbak, miért ne járna hasonlóan magas színvonalú kreatív catering a már mindent elért, sőt mindent többször is elért Brad Pittnek? És már jött is a jó öreg Bruckheimer, akinél senki sem ért jobban ahhoz, hogy lóerőkkel tuningoljon fel egy színészi életművet. Tony Scott sajnos már csak szellemalakban lehetett jelen a forgatáson, de még így is elégedetten nyugtázhatta, hogy méltó utódjára találtak a Top Gun 2-vel bizonyított Joseph Kosinski személyében.
Egyelőre nem tudjuk a pontos okát, de Pitt eddigi pályafutása során valahogy megvolt nagyobb teljesítményű járművek nélkül, elég volt az a híresen huncut mosoly és a védjegynek számító világbajnok lezserség, ezek vitték filmről filmre. Úgy látszik azonban, hatvanon túl megtört ő is. Talán már a Gyilkos járatból kiolvashatók voltak a jelek, de a japán szuperexpressz még nem tolakodott annyira a képbe, mint az a versenyautó, amellyel Brad most társult. Nem mintha a filmesek ne szóltak volna előre: ha egy filmnek azt a címet adják, hogy F1, ott nem lehet meglepetés, hogy kilószámra szállítani kell az autós kontentet. Utóbbi hiteléért vagy legalábbis a hitelesség illúziójáért Bruckheimer producertársa, a filmes körökben még kezdő Lewis Hamilton neve szavatol.
A technikai tökély soha nem is volt kérdés, és ahogy az várható volt, Kosinski nemcsak vadászgépeket tud jó szögből filmezni, de Forma–1-es versenyt is, és könnyen lehet, Claudio Miranda operatőri bravúrjaira az év végi díjszezonban is emlékezni fognak szakmai berkekben.
Ha volt kérdés, az csupán az volt: vajon emberforma figurák tűnnek-e fel a versenyautók és istállók árnyékában? Hogy aztán rendeltetésüknél fogva megküzdjenek, amivel meg kell: egymással, a tapadással és a motorsportot behálózó üzleti érdekekkel.
Korántsem könnyű mutatvány ez, ha ekkora a motorzúgás, de James Mangoldnak például egész jól sikerült, pedig a címek versenyében a 2019-es Ford v. Ferrari (Az aszfalt királyai) még az F1-nél is hátrébb indult. De Mangoldnak volt egy alantas trükkje, amit csak ritkán alkalmaznak ilyen exkluzív körökben. Nem bízott mindent a motorberregésre és Christian Bale szúrós tekintetére, hanem valami egészen meghökkentőt húzott: rendelt egy teljesen épkézláb forgatókönyvet. Egy olyat, amelyben emberforma figurák… De erről már szóltunk.
https://www.youtube.com/watch?v=yyWLbAhD_xM
Ilyen stréberségre Pitt csapata nem vetemedett, van is abban valami megmosolyogtató, amikor úgy tesznek, mintha bármi más is érdekelné őket, mint a pazarul megkoreografált versenyek. A sztárhierarchiából következik, hogy a legtöbb forgatókönyvírói energia Pitt karakterének árnyalására ment el, a nagy árnyalásból pedig a magányos cowboy lovas szobra jött ki, a hajdani nagy ígéreté, aki már rég nem hallgat másra, csak a belső hangra, a megzabolázhatatlan szabadságvágyra. Ne kerteljünk: egy szerény szuperhős ő, aki a szennyesét maga mossa, és a törvényeit maga hozza. Ám némi unszolásra egy pite mellett mégis úgy dönt, még egyszer megmutatja a világnak, mit tud az egykor balesetet szenvedett legenda.
Ha ez a végeredmény, nehéz elképzelni, milyen lehetett Pitt figurája kezdetleges, még árnyalatlan formájában: talán még ennyit sem beszélt, és talán jobb is volt úgy, a néma westernekben sem a szövegen volt a hangsúly. Ahogy régen Cruise is igazi színészekkel vette körbe magát, úgy Pitt körül is csupa olyan arc legyeskedik, akik nemcsak örömöt és bánatot, de egy csomó árnyalatot is képesek a két véglet között kifejezni. Ilyesmire most nincs szükség, ám ha lenne, a színészi különítmény tagjaira, Javier Bardemre, Kerry Condonra vagy Tobias Menzies-re bármelyik napszakban lehetne számítani. Néha ennyi bizonyosság is elég, hogy akkor is kedveljünk valakit, ha az illető csak a kötelezőt hozza. Van úgy, hogy nem minden út a Royal Shakespeare Companyba vezet.
Brad Pitt és Javier Bardem
Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ez az út most tényleg nem oda vezet. Elvétve előfordulnak ugyan a filmben párbeszédek, de ezt az akadályt – ember beszélget emberrel – nem sikerült megugrania a kreatív teamnek, ámbár lehet, hogy nem is nagyon ambicionálták. Még az is hamis, ahogy Brad Pitt pitét eszik egy éjszakai dinerben, az amerikai vadnyugat mai megfelelőjében. Pedig az ilyen meggyespite-evős, az élet értelmét a pincérnővel kibeszélős jelenetekre híres párbeszédírókat szoktak szerződtetni, akiket aztán nem tüntetnek fel a stáblistán.
Mindazok viszont, akiket most feltüntettek, azzal a megnyugtató gondolattal hajthatják álomra fejüket, hogy az F1 és az ehhez hasonló filmek is részei a szakmának. Előfordul, még a legjobb színészek között is, hogy a feladat nem más, mint egy öregedő, de még fotogén sztár és néhány fotogén versenyautó mellett tüsténkedni. Emlékezzünk csak Robert Duvallra és a Mint a villámra.
És ami most nem jött össze, amikor ember emberhez szól, az legalább a pályán összejött: autó és autó között megvan a kémia.
Ebben a helyzetben Brad sem tehet mást, hagyja, hogy lejátsszák a kocsik. A kritikus is kénytelen meghajolni a gépek teljesítménye előtt, és legfeljebb annyit tehet, hogy óvakodik a „száguldó cirkusz” kifejezés leírásától. Persze mindig vannak, és most is lesznek olyan kötekedő alakok, akik szerint ez az egész nem más, mint míves autópornó. Ha az is, legalább a Hungaroring feltűnik benne. És nekünk, magyaroknak ez a money shot.
https://hvg.hu/kultura/20240719_Brad-Pitt-forgatas-Hungaroring
Nyitókép: Brad Pitt az F1-ben. Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP
