„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A kormánypropaganda eddig csak szavakban hazaárulózott. „Közönségigényre” hivatkozva azonban nemsokára jöhet a vonatkozó büntetési tényállás aktualizálása és az ellenzéki politikusokkal, a sajtó munkatársaival való példastatuálás. Dobszay János és Riba István cikke.
Két párt van csak: a nép és a nép ellenségei. Aki nem a nép mellett van, az a nép ellen van!
Láthatóan ma sem veszítenek aktualitásukból Robespierre szavai. A francia forradalmár demagógiája mély nyomot hagyott az elmúlt bő kétszáz éven, örök példát mutatva a populista elnyomóknak, ám a fasiszta és kommunista korszakok után senki nem gondolta volna, hogy egy demokráciában is követőkre talál majd.
Márpedig elég olvasni a magyar kormánypárti sajtót, figyelni a tévéműsorait, mintha Robespierre szavai visszhangoznának bennük.
Az alaphangot e téren is hosszú ideje a miniszterelnök, Orbán Viktor, illetve a házelnök, Kövér László adják meg, akik előszeretettel nevezik a velük egyet nem értőket ellenségnek vagy egyenesen hazaárulóknak. Minapi, ünnepinek mondott március 15-ei kortesbeszédében a kormányfő ismét nagy teret szentelt a témának, amikor az ellenzékre célozgatva azt fejtegette: „eladták magukat, megvették őket kilóra, (…) rosszabbak, mint a labancok”, de úgyis az árulók sorsára jutnak majd. Utóbbival kapcsolatban még a „lájtosabb” verziót adta elő, amikor Szabó Magdát idézve arról beszélt: „az árulót elfelejtjük, az áruló nincs, meghalt, nem is ismertük soha”.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.