Trump nagy ütést vitt be a magyar civileknek és a független sajtónak, de még visszakozhat

4 perc

2025.01.29. 08:38

2025.01.29. 12:39

Donald Trump egy tollvonással leállította a külföldi támogatások folyósítását, és ennek sokkoló hatása Magyarországon is érezhető. Az Orbán-kormány örömére a hazai civil szféra és a független sajtó egy része hosszú időre elbukhatja forrásainak egy részét. 

Az amerikai önzés politikájával összhangban Donald Trump második államfői ciklusának legelején belekezdett a nyílt társadalom koncepciójának felszámolásába. Elnöki rendeletek sorával szigorította a bevándorlást (részint alkotmányellenesen), és tiltott be minden esélyegyenlőségi és kisebbségvédelmi protokollt. Bár a „filozófia” még hiányzik hozzá, azzal, hogy Washington – egyelőre három hónapra, a felülvizsgálat idejére – befagyasztotta az USA legtöbb külföldi segélyprogramját, veszélybe kerültek azok a támogatások is, amelyeket az előző, Biden-adminisztráció fontosnak tartott, például a médiapluralizmus fenntartása érdekében.

Frissítés: A rendeletet annak hatályba lépése előtt blokkolta a bíróság, egyelőre jövő hétfőig, amikor új meghallgatást tartanak az ügyben.

Blokkolták Trump szövetségi kifizetéseket leállító rendeletét is

A döntés csak ideiglenes, hétfőn tartanak új meghallgatást az ügyben.

Magyarországon hétfő reggel kaptak értesítést a Szabad Média Pályázat harmadik fordulójának nyertesei arról, hogy a nekik ítélt támogatásokat is érinti az elnöki ukáz: az amerikai külügyminisztérium 90 napig nem köthet velük szerződést, és nem történhetnek meg a kifizetések sem. Az intézkedés több független média mellett a médiaedukációs és újságíróképző programokat futtató civil szervezeteket is érinti. 

Összesen 173 millió forintról van szó, ami aprópénz lenne a kormányközeli médiumok kiadójaként ismert Mediaworks Hungary Zrt. esetében (amely tavaly 57 milliárdos értékesítési árbevétel mellett 3,7 milliárd forintos adózás előtti eredményről számolt be), gyakran a túlélést jelenti viszont a támogatáson osztozó számos hazai független szerkesztőségnek.