Egy éve állt le a gőzhenger: ma már többnyire Magyar Péter után fut a Fidesz

„Nem lehet mamuttal menetelni, amikor a lábad között nyulak szaladgálnak” – nyilatkozta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója az Indexnek adott interjúban, ám nem sikerült megfognia a lényeget – hacsak nem arra gondolt, hogy vesztükre a mamutok képtelenek voltak alkalmazkodni a hirtelen megváltozott viszonyokhoz. Ráadásul

hiába láttatja a kormánypárti politikus nyúlnak az ellenfelet, amikor a mérések szerint már egy elefánttal van dolga. 

Nem arról van szó, hogy a Fidesz olyan stratégiát választott, ami óhatatlanul együtt járt a szavazótábora kicserélődésével: hatalma megtartása szempontjából Orbán Viktor jól menedzselte az értelmiség lecserélését a jóval számosabb vidéki, alacsonyabb iskolázottságú közegre. Minden választásra be tudott dobni egy-egy új témát, előbb a rezsicsökkentéssel, majd a migrációs hisztériával és stratégiai nyugalommal tudta növelni vagy kipótolni a szavazótáborát. Úgy tűnt, ez a megújulási képessége örök, ahogy a közbeszéd dominálása is annak tetszett. Csakhogy gazdasági növekedés hiányában a szegények és a maradék középosztály is egyre csalódottabb és türelmetlenebb. A Brüsszelre és a háborúra való rutinszerű mutogatás ma már nem elég, újabb véleménymankók kellenének számukra.

A kommunikációs zavart jelzi, hogy a kormány olyan ügyhöz próbál visszanyúlni sikerpropagandájában, mint a Covid-válság kezelése. De hogyan is lehetne elhinni az oltások körüli balhék, az összeomló egészségügy, az állandó információhiány, a kapkodás, a családi tragédiák ismeretében, hogy Orbánék példásan menedzselték a járvány és az annak nyomdokában járó társadalmi-gazdasági bajok kezelését? Ezzel az üzenettel házalni akkor is kétes kimenetelű lenne, ha a művelet levezénylése valóban sikeres lett volna.

Hogy adhat ilyen magas labdát a Fidesz az ellenzéke számára?