A filmsztárok kézikönyvének első fejezete arról szól, hogy nem számít, nyersz vagy veszítesz, csak az, hogy játssz el bármit. Ehhez kapcsolódik, hogy a bármit mennyiért? Csoda-e, ha a filmvilág kis és nagy szereplőinek a többsége elveszíti a kontrollt? Filmsztárnak lenni az egyik legjobb foglalkozás a világon, de azzal is számolni kell, hogy előbb-utóbb a legtöbben kiesnek, kiöregszenek a szerepükből, elkezdenek bajlódni a ráncaikkal és más retusálást igénylő nyavalyával, pszichiátert és ügynököt váltanak.
Redford az ötvenes években a dél-kaliforniai Santa Monicából felbuszozott New Yorkba, maga mögött hagyva egy sem nem túl jó, sem nem túl rossz családot. Mire elért a Penn Stationig, elhatározta, kihozza a legtöbbet az életéből, anélkül hogy kibújna a bőréből. „A ruhám eladó, én nem” – melyik filmjében mondta is? Egyáltalán ő mondta, vagy Demi Moore a Tisztességtelen ajánlatban? A filmszínész azonban az ambiciózus futballjátékoshoz hasonlóan – Redford baseballozott, nem is rosszul – az előnyösebb ajánlathoz húz, vagy mégsem.
Sydney Pollack rendezővel jobb kapcsolata volt, mint Hollywoodban színész és rendező között az szokásos. Amikor azt kérdezték A keselyű három napja és a Jeremiah Johnson rendezőjétől, mit lát Redfordban, eleresztett egy karika szivarfüstöt, és ezt mondta: „Ha Malibuban vagy Beverly Hillsben kidobok az ablakon akármit, öt-hat ilyen jóképű srácot találok el. Ha viszont felhívod őket az irodádba, a belépéskor kiderül, egyik sem Bob.”
Mike Nichols túl jóképűnek tartotta, viszont nem elég határozatlannak és törékenynek, hogy eljátszassa vele Benjamint a kíváncsiságról, a csábításról és a birtoklásról elmélkedő Diploma előttben. Redford évekkel később, 1980-ban megcsinálta a zsarnok szülőkről szóló Átlagembereket. Ez volt az első rendezése, és rögtön Oscar-díjat kapott érte. Színészként és rendezőként jegyzett filmjeinek a bevételei elérték az egymilliárd dollárt.
A sikernek van sötét oldala – hangzik egyik bölcsessége. Redford alakításai (Ilyenek voltunk, Távol Afrikától, Mezítláb a parkban, Az elnök emberei, A híd túl messze van) szerethetőbbek, idézhetőbbek, sőt: újra megnézve nagyon is értékelhetők, ahogy az is, amit még 50 éves filmkarrierjének felfüggesztése után csinált.
