Van valamilyen haszna a most megkapott Budapest díszpolgára címnek?
Haszna? Díszsírhelyet kapok a halálom után. No meg egy kerekebb összeg, jóval több, mint amennyire számítottam. De egyáltalán nem ez az érdekes. Hanem a hála, az öröm.
A családjuk mondása szerint polgár az, aki hozzátesz a világhoz. Kötelességének érezte, hogy megfeleljen az elvárásnak?
Mindegyik felmenőm hozzátett valamit a világhoz, akár kétkeziek voltak, akár feljebb emelkedtek. Johann Schubert ükapám a pesti késes céh főelöljárója, Czipauer János dédapám a pesti ács ipartestület mestervizsgáztató bizottságának elnöke lett. A Saly ősök dunántúli hétszilvafás kisnemesek voltak, Voigt dédmama ősei közt az egyik szál az 1200-as évekig vezethető vissza. A nagyszüleim – így Francsek Imre nagyapám, a Széchenyi fürdő tervező építésze – még ismerték a középosztálybeli jómódot, de amit végigéltek a XX. században, az nem volt sétagalopp. Azt láttam, hogy a polgári értékrend, bizonyos alapszabályok átsegítenek a legrémesebb helyzeteken is.

Az otthona könyvekkel, régi bútorokkal és tárgyakkal van tele. Emlékekhez ragaszkodó típus?
Szinte minden bútor úgy került ide, hogy egy rokon vagy barát azt mondta anyámnak: „Ilikém, nálatok ez elfér.” És bezúdult valami horror méretű darab. A hálószoba háromajtós szekrénye például a dédszüleimé volt.
Szeretem a tárgyakat, barátságban vagyok velük, tudok rájuk vigyázni.
Sok mindent én is összegyűjtöttem családi relikviákból, felszámolódó háztartásokból például fakanalakat meg sprudlit, vagyis csillagfejű habarófát.