Gyükeri Mercédesz: A bejgli titkos hozzávalója

„Mondhatom, nincs nagyobb gyönyörűség az olvasásnál.”

(Idézet a tízfontos bankjegy hátoldaláról.)

Tényleg, mutattam már a receptkönyvem? Jó, miért mutattam volna, semmi extra nincs benne: egy határidőnapló, műbőr fedeles, menedzserkék, ami egyszer csak új életre lelt, ki tudja, mennyi ideig tartó porfogás után. Az rejtély, ez mikor történhetett, legkorábban 1995 elején, addig biztosan potyogott rá a fenyőtű, én meg próbáltam kitalálni, mivel érdemeltem ki karácsonyi ajándéknak egy határidőnaplót. Volt mellé egy tolltároló kübli meg toll is, szóval csak sejtem, hogy az anyám valahogy bekeveredett a karácsony előtti rohanásban egy menedzsershopba (Reálszisztéma!), biztos ott volt a legkisebb a sor. Az egy pillanatig fel sem merült, hogy rendes használatba kerüljön, pedig – ezt így most harminc évvel később vettem észre – benne van a légitársaságok irodáinak vonalas száma, az „Üzleti és egyéb tárgyalásokra alkalmas vacsorázóhelyek/Famous Restaurants” listája kerületenként és több tucat tudakozó, ahol még a vonatok indulásáról is lehetett érdeklődni.

Lassan épp olyan muzeális lesz, mint a dédapámtól szerzett, pont száz évvel korábbi Házi kincstár („Sok száz titkos szer, hasznos tudnivalók a háztartás, gazdaság, egészségtan s a mindennapi élet stb. köréből. Második, tetemesen bővített kiadás.”), vagy ahogy a család hívta, az „eczetes könyv” – csak amíg emezt az idő vasfoga rágta meg, a határidőnaplót Artúr, az angol cocker spániel.

Gyükeri Mercédesz

Artúr (születési nevén Shilton X-Ray) felbukkanása a családban nagyjából ugyanarra az időre tehető, mint az Optiform naptáré, és nem kevésbé rejtélyes: egy rém hideg és jégpáncélos téli napon egyszer csak megjelent nálunk egy nagyjából egyéves fekete szőrkupac, és amikor kiderítettük, ki a gazdája, és elcsúszkáltunk hozzá kutyástul, csak annyit tudtunk meg, hogy neki erre a kutyára már nincs szüksége, nekünk adja, ha kell. Úgyhogy csúszkálhattunk vissza egy törzskönyvvel, egy oltási könyvvel, egy szájkosárral és egy ebbel, aki ekkor mutatta meg először és utoljára, hogy noszogatás nélkül is képes arra, hogy egy határozott irányba menjen: a házunk felé.

A random tárgyak rágcsálása viszont nem tartozott a rossz szokásai közé, a könyveket is messziről elkerülte, így mind közül harmadik rejtélyünk megoldása kívánja a legélénkebb fantáziát: mégis miért esett neki a receptkönyvvé avanzsált határidőnaplónak?

Persze nagy szó a „könyv”, sok kárt nem is tudott tenni benne, belül is pont annyira szétszórt, amennyire a gazdája. A receptek nagy része egy cetlin van beledobálva, pontos mennyiségekkel és instrukciókkal ugyan, csak az nincs odaírva, minek is az elkészítését olvassuk éppen. A „hivatalos rész” tartalomjegyzékét félig elfogyasztotta a kutya, ami maradt, ott is követhetetlen, mi hol van és miért, igazából tényleg jó szerencse kell ahhoz, hogy bármit megtaláljon benne az ember.

A szétrágott, szanaszét írt, harminc éve őrizgetett könyvnek egy szent része van csak, december 21-22-énél: a bejgli receptje.

Az megint csak rejtély, honnan lett ez a recept, már akkor is tele volt a polc a szakácskönyvekkel, konyhai magazinokkal, rokoni-baráti jó tanácsokkal. A kuka meg évről évre rosszabbnál rosszabb bejglikkel – az igazi recept megtalálása valódi ajándék volt. Azt viszont szinte napra pontosan tudom, mikor került be a határidőnaplóba: 1997. december 23-án. És azt is, mi az, ami ebből a receptből kimaradt:

„Mr. Darcy!
Miss Bennet!”

Előző nap vetítette először magyar tévé a Büszkeség és balítélet című regény alapján készült BBC-sorozat utolsó két részét. Igen, arról a sorozatról van szó, amiben Mr. Darcy szerepében Colin Firth nézte olyan szúrósan a Bennet lányokat, és bizonyította szerelmét a második nővérnek – és kelt ki a kettő között vizes ingben a kastélya melletti tó vizéből, Bridget Jones soha meg nem válaszolt kérdése alapján erekcióval, vagy sem. Igen, az a Mr. Darcy, aki egyszerre álma minden lánynak, minden lány anyjának és minden olyan nőnek, akit megcsapott az egyenjogúság szele, amely csak úgy süvíti a választás jogát és szabadságát, és minden olyan nőnek, akit boldoggá tesz, ha komolyan veszik az értelmét és az érzelmeit.

Jennifer Ehle és Colin Firth a Büszkeség és balitélet című sorozatban

AFP / 7e Art/BBC / Photo12 via AFP

A szüleink generációja tudja, mit csinált, amikor megölték Kennedyt. Amikor az első ember leszállt a Holdra. Az én generációm tudja, mit csinált, amikor az utasszállítók belerepültek a World Trade Center ikertornyaiba. Én meg tudom, mit csináltam, amikor Miss Elizabeth Bennet igent mondott a tévében Mr. Darcynak: anyával együtt szentségeltem, mert odaégett az utolsó tepsi mákos bejgli. Hiszen egyszerűen nem lehetett otthagyni a tévét ilyen érzelmek közepette!

„Gyűlölni önt! Eleinte talán haragudtam, de a harag csakhamar helyes irányba terelődött.”

A többi bejgli egyszerűen tökéletes lett. Nem szakadt ki, finom szaftos lett a töltelék, omlós a tészta, pont annyira édes, amennyire kell, jó szívvel lehetett kínálni mindenkinek, aki szereti. Aki készített már bejglit, és ad is az ilyesmire, az tudja, hogy ennél már tényleg csak az lenne nagyobb öröm a konyhában, ha Mr. Darcy (lehetőleg Colin Firth) venné ki a sütőből – csak hogy megint visszajussunk Bridget Joneshoz, akinek a konyhai haváriáját Mr. Darcy modern alteregója, Mark Darcy hárította el (a 2001-es filmváltozatban ki más, mint Colin Firth alakításában).

Azóta sem változtattam a recepten, legfeljebb még komolyabban veszem a mennyiségeket, és azóta is minden évben ugyanúgy készül a bejgli: a töltelék és a tészta előkészítése az első-második résznél, a nyújtás, a feltekerés és a sütés másnap, amikor a harmadik résztől lemegy az egész, most már DVD-ről. Ha ügyes vagyok, már a vizes inges jelenetnél úgy tudok leülni a tévé elé, hogy minden kész, ha még ügyesebb vagyok, nem ég oda a sütőben az utolsó pár rúd a hatodik rész izgalmai közben. Anya már rég nincs velem ilyenkor, így még inkább igaz: a karácsony igazán akkor jön el, amikor eljutunk odáig, ahogy Jennifer Ehle (magyar hangja Györgyi Anna) – „Szenczi Miklós műfordítása alapján” – azt mondja:

„Csak arra vagyok elszánva, hogy azt fogom tenni, ami az én véleményem szerint meghozza a boldogságomat, tekintet nélkül önre vagy bárki másra, akihez nekem semmi közöm sincs.”

Elizabeth Bennet az egyik első feminista ikon, Jane Austen pedig az első feminista írók egyike, sokszor taglalt nagyságát pedig az adja, hogy a 19. század elején a nőket érő társadalmi igazságtalanságokról senki nem tudott olyan humorral és bájjal írni, mint ő. 41 évet élt, életében mindössze négy regényét adták ki, azt is névtelenül. Igazi sztárrá a 20. századra, főleg a végére vált, köszönhetően a BBC Büszkeség és balítéletének és néhány évvel korábban az Emma Thompson keze alatt zseniális forgatókönyvvé avanzsált Értelem és érzelemnek.

Az én generációmban mindenkinek (aki számít) beégett a vizes inges jelenet, amit persze nehéz lenne életünk legfeministább pillanatának tekinteni, de Liz Bennet sem fog azzal dicsekedni, hogy érzelme akkor erősödött meg Mr. Darcy iránt, amikor végigsétált méretes birtokán. A következő generációnak az jutott, ahogy Matthew – nem értem, mit is keresek pontosan ebben a szerepben – MacFadyen szerelmesen néz Keira Knightley-ra, és jön az új feldolgozás is jövőre, ami ki tudja, mit tartogat a Netflix-kultúrkör számára.

Gyükeri Mercédesz

Pszichoanalitikus mélységgel egyik változatot sem lehet megvádolni, ahogy a szereplők sem számítottak soha a legnagyobb lázadóknak, mégis pont annyira árnyalt a karakterük, hogy ki tudjuk válogatni belőle azokat a vonásokat és azokat a történéseket, amikre titokban vágyunk. (Ami engem illet így 2025 végén: hosszú sétákat tenni a szomszéd ligetben, és átmenni a szomszéd birtokra, úgy egy-két hétre.)

Az én Jane Austen-rajongásom mindenesetre az év két napjára korlátozódik: a bejglisütés két napjára. Nincs is más választásom, hiszen ez a titkos hozzávalója, enélkül biztos kiszakadna (néha azzal is, de arról hallgatunk), enélkül nem lenne karácsony.

Isten éltesse hát Jane Austent, aki nem sokkal karácsony előtt (és két nappal az én születésnapom után), december 16-án lett volna 250 éves, arcképe nyolc éve szerepel a brit tízfontos hátoldalán, oda is leghíresebb regénye egy mondata került. Ha egyszer rendbe szedem végre a receptgyűjteményem, én is biztos beleírom, hogy a bejgli csak akkor sikerül, ha közben a Büszkeség és balítélet BBC-feldolgozását nézi az ember.

De nem fogom rendbe szedni. Mindig olyan jó a kezembe venni azt a határidőnaplót, amit valamikor a kilencvenes évek vége felé megrágott Artúrkám. Ha mesemondó lennék, most azt mesélném: közben Mr. Darcy épp kijött a vizes ingében a tóból. Ki tudott volna a fekete göndör Mr. Darcy helyett egy fekete göndör spánielre ügyelni!