A világvallások majd mindegyikében fontos szerepet tölt be az időszakos önmegtartóztatásnak az a formája, amikor az ember egyáltalán nem, vagy igen csak mértékkel vesz magához táplálékot. Mohamed, Buddha, Mózes vagy Jézus maga is gyakran beszélt a böjt fontosságáról, és nem csak vizet prédikáltak: maguk is jó példával jártak elől. Abban is teljes a vallások közti konszenzus, hogy a böjt nem azonos az éhezéssel. Kivált nem a szegénységből, a nincstelenségből fakadó, elkerülhetetlen éhezéssel.
Közös a vallási tanításokban az is, hogy a böjt nem egészségügyi, még csak nem is gazdasági szempontból fontos. A böjt - figyelmeztetnek a prófétákon át a teológusokig a téma „szakértői” - még csak nem is valamifajta aszkétikus hősi cselekedet. Amikor a bibliai (vagy mohamedán, buddhista vagy más világnézetű) ember böjtöl, elsősorban Isten előtti alázatát fejezi ki. Mint Mózes III. könyvének 16. fejezetének 31-ik szakasza írja: „Szombatok szombatja ez néktek, sanyargassátok meg azért magatokat.”
https://hvg.hu/elet/20240321_bojt-vizbojt-szemelyes-tapasztalat-dr-schwab-richard-szakvelemeny
A zsidó vallás, amelynek amúgy igen szigorúak az étkezési szabályai, elsősorban a bűnbánat napjain, így például az engesztelés napján, Jom Kippur ünnepén tart böjtnapot.
A keresztények ma is megülik húsvét előtt a negyvennapos nagyböjtöt, igaz, felekezetenként más-más mértékkel. (A vasárnapot, mint az Úr feltámadásának napját a katolikus egyház nem tekinti böjti napnak, így ezek nélkül jön ki a negyven nap.) Az ortodox keresztények hagyományosan többet böjtölnek, mint a római katolikusok, utóbbiak ráadásul a hatvanas években komoly könnyítéseket kaptak.
