„Őrizzétek a mítoszt és nevessetek” – a Foreign Affairs amerikai külpolitikai magazin 2002 szeptemberi cikke szerint a Pentagon egyik vezető beosztású héjája ennyire tartotta a konzultációt az USA európai NATO-szövetségeseivel arról, hogy Afganisztán után Irakot is megtámadják-e. Vagyis jó, ha találnak partnereket, mert a látszat sokat számít, de azért nagyon nem kell megerőltetniük magukat.
A kiszólást most, az Irán elleni háború kapcsán felidéző Foreign Policy megjegyzi: George W. Bush akkori elnök, Dick Cheney alelnök és Donald Rumsfeld védelmi miniszter az USA-t és annak katonai erejét kivételesnek tartó, unilaterális megoldásokban gondolkodó, arrogáns, Washington szövetségeseit lenéző társaság volt – vagyis éppen olyan, mint Donald Trump és a mostani csapata.
Mégis megpróbáltak ügyelni a látszatra. A New York és Washington elleni 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után a washingtoni kongresszussal nem volt nehéz elhitetni, hogy Szaddám Huszein rezsimje tömegpusztító fegyvereket birtokol, és sugalmazni, hogy köze volt a manhattani Világkereskedelmi Központot romba döntő akcióhoz – miközben a 19 elkövetőből egy sem volt iraki, viszont 15 volt szaúd-arábiai. Bush 2002 októberében megkapta a felhatalmazást az Irak elleni katonai fellépésre, a képviselőházban 296:113, a szenátusban 77:23 arányú, óriási kétpárti többséggel. A következő hónapban az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) 15 tagja egyhangú szavazással kötelezte Irakot az ellenőrök beengedésére, hogy azok felkutathassák a tömegpusztító fegyvereket. Bár ilyennek nyomát sem találták, az USA a BT-határozatra hivatkozva 2003 márciusában elindította a háborút, s mire kiderült, hogy annak indokai szándékos hazugságra épültek, a rezsim megbukott, Szaddámot az amerikaiak elfogták, s az irakiak halálra ítélték és kivégezték.
https://hvg.hu/vilag/20260302_amerika-izrael-iran-tamadas-konfliktus-percrol-percre
A Közel-Keleten azóta sem összpontosított olyan haderőt az USA, mint most, mielőtt – Izraellel karöltve – szombaton reggel megtámadta volna Iránt. Trump azonban nem vesződött azzal, hogy ehhez megszerezze a washingtoni kongresszus jóváhagyását, s meg sem fordult a fejében, hogy az ügyet az általa hasznavehetetlennek tartott ENSZ elé vigye – ahol a BT-ben nem úszta volna meg vétó nélkül –, hiszen éppen a világszervezet sajátos riválisaként hozta létre a Béketanácsot, amelynek ő az élethossziglani elnöke.
Sem az országával, sem a világgal nem ismertetett semmilyen stratégiát, pedig ezzel még Bush, Cheney és Rumsfeld is próbálkozott. Igaz, a vége vágyvezérelt céljaik helyett szektariánus harcokkal súlyosbított háború lett, amely a világra szabadította az iszlamista terrort.
A szombati katonai fellépés indokaként elhangzott a nukleáris program, a ballisztikus rakéták fejlesztése, a gazdasági és politikai válság ellen tüntetőkkel szembeni brutális fellépés, a Teherán által finanszírozott terrorista csoportok (Hamász, Hezbollah és a hutik), s általában az Amerikára és Izraelre halált kívánó teokratikus teheráni rezsim jelentette fenyegetés. Ennek az összegzését adta a Fehér Ház ura a háború megindítását magyarázó, nyolcperces videóüzenetében, amiben azt is világossá tette, hogy ezúttal már a rezsimváltás a célja, megtisztítandó az utat az ellenzék előtt, hogy vegye át a hatalmat, s építsen demokráciát.
https://hvg.hu/vilag/20260228_donald-trump-iran-ebx
Az első nap hatékonynak bizonyult, az izraeli légierő a tűpontos amerikai hírszerzési adatok felhasználásával lefejezte az iráni rendszert, az élen a célzott csapással likvidált Ali Khamenei legfőbb vallási vezetővel.
Bár Iránon belül még kiszámíthatatlanok a következmények, világszerte sokan fogadták megkönnyebbüléssel, hogy az 1989-ben elhunyt Khomeini ajatollah – az 1979-es iszlamista forradalom vezetője – helyére lépett, s Iránból elnyomó, a terrort belföldön és külföldön is támogató országot felépített, 86 éves Khameneit kiiktatták, sajátosan lezárva az utódlásáról évek óta folyó vitát.
https://hvg.hu/360/20260301_khamenei-iran-irani-haboro-izrael-trump
Trump azt hangsúlyozza, hogy ő az első amerikai elnök, aki határozottan fellépett az iráni rezsim ellen, amely kezdettől fogva fő ellenségének tekintette az Egyesült Államokat. Ami nem volt minden ok nélkül, hiszen a CIA segített 1953-ban a demokratikusan megválasztott, s az olajszektor államosítására készülő Mohamed Moszadeg kormányfő elleni puccsban, és Washington ültette Irán nyakára Mohamed Reza Pahlavi sahot, aki brutális elnyomó rendszert épített ki.
Az ellenségeskedés rögtön a forradalommal indult, amikor az iszlamisták 1979-ben elfoglalták az USA teheráni nagykövetségét, 66 túszt ejtettek, akik közül 52-en 444 napig fogságban maradtak, s 1981. január 20-án – Ronald Reagan beiktatásának napján – szabadultak.
https://hvg.hu/vilag/20121129_argo_akcio_hattere
A Hezbollah által Bejrútban 1983-ban az amerikai haditengerészek laktanyája elleni támadásban is benne volt az irániak keze, s a 241 halott az amerikai hadsereg legsúlyosabb egynapi vesztesége volt a vietnámi háborúban az északi kommunisták által indított 1968-as Tet-offenzíva kezdőnapja óta. Teherán által támogatott terrorista csoportok álltak a szaúd-arábiai Khobarban 1996-ban, szintén teherautóba rejtett bombával elkövetett merénylet mögött is, amelyben 19 amerikai katona vesztette életét. És Irán segítette azokat a síita milíciákat is, amelyek az iraki háború keltette káoszban több száz amerikai katonával végeztek.
Ezek alapján érthető a hadművelet elnevezése: Kivételes Düh (Operation Epic Fury). Az indokok azonban itt-ott sántítanak.
