Eugenio Pacelli gazdag arisztokrata család gyermekeként született Rómában, 150 évvel ezelőtt. Nagyapja pénzügyminiszterként és belügyi államtitkárként szolgálta a pápákat a 19. század derekán. Négyéves koráig tartották őt a szülői házban. Akkor a francia apácák kezére adták a gyermeket, tízéves korában pedig bekerült a jezsuiták római kollégiumába. Nyilván eleve papi pályára szánták.
Kiváló eredménnyel végezte az iskoláit. Amikor gyenge fizikuma és betegségei miatt kimaradt a papnövendékek legrégebbi és legpatinásabb szemináriumából, az Almo Collegio Capranicából, befolyásos családja kijárta, hogy otthon készülhessen fel a hivatására.
Tanulmányait a Gregoriana Pápai Egyetemen folytatta, és állami egyetemen is hallgatott filozófiát, jogot, történelmet, irodalmat.1899-ben avatták pappá a sokoldalúan és alaposan kiművelt, tehetséges és ambiciózus ifjút, aki nemsokára a teológiai és jogi doktorátust szerzett.
Nem sokáig lelkipásztorkodott gyerekkora kedves római templomában. Az Apostoli Szentszék egyik legbefolyásosabb politikusa, diplomatája, a későbbi államtitkár, Pietro Gasparri érsek az alig két éve felavatott papot 1901-ben beprotezsálta a Szentszékhez, a pápai apparátushoz.
Amikor 1914-ben X. Piusz halála után XV. Benedek elfoglalta Szent Péter trónusát, Gasparri bíboros lett és államtitkár. Vele együtt a protezsáltja is feltört. A Különleges Egyházi Ügyek Kongregációjának titkára lett, majd 1917-ben, az első világháború kellős közepén elküldték őt az Olaszországgal harcoló Németországba pápai nunciusnak. Oda már püspökként érkezett meg.
Tizenkét évet töltött el Németországban a pápa követeként. Az ország nagy barátja lett, széleskörű kapcsolatrendszert alakított ki. Később is előszeretettel választott németeket munkatársainak.
Eugenio Pacelli, a későbbi XII. Pius pápa Berlinben, 1920-ban
AFP / Collection Roger-Viollet
A háború idején számos humanitárius akciót vezetett. Mindenekelőtt a Németországban fogva tartott olasz és más hadifoglyok érdekében tevékenykedett. A háború utáni Bajor Szabadállam, majd a Bajor Tanácsköztársaság zűrzavarát apokaliptikus képekkel festette le a jelentéseiben, amelyekben a szokásos antiszemita toposzokkal jellemezte a forradalmi elemeket. A zsidókat tekintette a bolsevik forradalom fő felelőseinek, akiknek legfőbb céljuk a keresztény civilizáció lerombolása. Konkordátumot kötött több német tartománnyal és elérte a nunciatúra áthelyezését Münchenből Berlinbe.
1929-ben Gasparri nyugdíjba vonult és Pacellit jelölte ki utódjául. Ő lett – immáron bíborosként – az államtitkár, a Vatikán külügyminisztere. Ekkor már XI. Piusz volt a pápa, a leendő XII. Piusz pedig az ő jobbkeze.
A pápa sok bizalmas, kényes feladatot bízott rá. Számos alkalommal küldte őt maga helyett a Vatikán reprezentánsaként. 1938-ban is ő képviselte a pápát a budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson.
