Ha jót akarsz ennek az országnak, ha jót akarsz a világnak, születésétől fogva mutasd meg a kislányodnak, hogy ő semmivel sem kevesebb, mint a fiúk, a férfiak. Ő eleinte még tudni fogja ezt, de ha a többi szülő nem lesz olyan, mint te, az őt körülvevő világ idővel megpróbálja majd meggyőzni az ellenkezőjéről, és nem lesz ott más, csak te, hogy mindig elmondd: neki van igaza, és mindenki más téved.
Nincs kislányod? Mutasd meg ugyanezt a kisfiadnak. Nincs kisfiad? Éreztesd mindezt az összes nővel, akivel összehoz az élet. Ha elegen érzékeltetik, idővel fel sem tűnik majd senkinek az egész, és akkor leszünk igazán szabad ország.
Mert egy társadalom akkor szabad, ha minden tagja szabad, ha engedik szabadnak lenni a nőket nemcsak a világban, de saját magukban is.
Először is tegyél róla, hogy a lányodnak sose kelljen kételkednie abban, érvényesek, helyénvalóak, elfogadhatóak-e a saját érzései. Ha egy érzés kényelmetlen számára, ne féljen kimondani és ne szégyenkezzen miatta, ha valami nem tűnik számára helyénvalónak, mondja el azonnal. Mennyivel kevesebb nők elleni bűncselekmény, zaklatás maradt volna radar alatt, ha soha senki nem hiteti el az áldozatokkal, hogy biztosan ők értenek félre valamit, ők a túlérzékenyek! És mennyivel kevesebb nő szenvedne a bántalmazó házasságában, ha legalább a gázlángozással nem sikerülni kínozni őket: aki világ életében megerősítést kapott legyintés és bagatellizálás helyett, ha kifejezte valamilyen problémáját, azt sokkal nehezebb megtéveszteni azzal, hogy valójában vele van a baj, nem azzal, aki bántja.
AFP / Jonas Walzberg
Tanítsd meg a lányodnak, hogy a fájdalom sosem normális, azt sosem kell elfogadni, kibírni – sem testileg, sem lelkileg. És ha lehet, csak a legindokoltabb esetben, miután kétszer is átgondoltad, akkor mondd neki, hogy „ki kell bírni”, mert ha sokat ismétled, félő, hogy ez válik az élete alapgondolatává. Pedig sosem elég jó, amit „ki kell bírni”, és ő is, mint mindenki, megérdemli az igazán jót – legalább törekedjen rá ahelyett, hogy elfogadja a rosszabbat. Érd el, hogy később majd mindig tudja: nem kell megmaradnia egy nem elég jó kapcsolatban, nem kell elfogadnia, ha a másik csak az igényei töredékét adja meg, és igen, ő is méltó arra, hogy úgy bánjanak vele, ahogyan ő bánik másokkal.
Mondd el neki, hogy nem kell semmilyen olyan viselkedést elfogadnia a fiúktól, és később a férfiaktól sem, ami nem tetszik neki. Hogy nem tartozik semmivel a fiúknak, nem tartozik azzal, hogy táncoljon velük, ha épp nem akar, hogy elfogadja a puszijukat, ha nincs kedve hozzá, elnézően mosolyogjon, ha egy fiú meghúzza a haját, mert csinosnak tartja. Nem kell elfogadnia a tekintéllyel bíró embertől sem azt, amit nem érez helyénvalónak, és akkor majd azt is hiába mondja neki a környezete, hogy „a tanár úr/a művész úr ilyen, ez van, de annyira nagy ember!”
Mondd el neki, hogy nem, nem a hála a nők alapérzése a férfiakkal szemben, és nem kell hálásnak lennie, ha valaki hozzászól, érdeklődik iránta, kéretlenül bókol, foglalkozik vele. Nyugtasd meg, hogy nem tartozik senkinek mosollyal, jólneveltséggel: ezeket mindenkinek ki kell érdemelni, kedvességet kedvességgel, hálát segítséggel, mosolyt odafigyeléssel.
Mondd el a kislányodnak, hogy ő is lehet dühös, ha van rá indoka, hadd tudja harminc évvel később, hogy nincs igaza annak, aki a férfit karakánnak nevezi, ha felemeli a hangját, a nőt pedig hisztisnek. Nem igaz, hogy a düh férfias tulajdonság, a nőknek pedig csak a magányos szomorkodás lehet a megküzdési stratégiájuk: ha másvalaki okozott neki nehézséget, miért ne irányulhatna másvalaki felé az emiatt feltámadó érzelem?
Engedjétek dühösnek lenni a nőket!
És ne álljatok be azok közé, akik büntetést szabnak ki ezért, és akkor idővel a munkaerőpiacon is megszűnik a határozott, keménykezű férfi vezetőkkel szemben álló, érzelmileg labilisnak nevezett nők hazug mítosza. Ha nem érdekel, hogy ennek milyen hatása lesz a lélekre, érdekeljen, hogy az egyenlőbb munkafeltételek a gazdaságot segítik.
Szeresd és bízz a kislányodban, hogy megtanulja, milyen a szeretet és milyen a bizalom, és hogy annak idején majd felismerje, ha amit a másiktól kap, azt nem szeretetnek hívják. Emlékezzen, hogy a szeretet elfogadó, és nem követelő, sem a háztartásban, sem a hálószobában. Legyen mintája, mit tesznek azzal, akit szeretnek, hogy ha kell, azonnal lássa: amit a narcisztikus, a pszichopata, a bántalmazó partnere tesz, az nemhogy nem természetes, de nem is elfogadható.
És hadd tanulja meg azt is már korán, hogy ő ugyanannyi eséllyel téved vagy lát rosszul valamit, mint a másik fél. Hogy az ő szava ugyanannyit ér, mint egy férfié. Ha egy nő sem fogadja el, hogy neki jobb a háttérbe húzódni, végül a társadalomban sem lesz elfogadott az egyik nemet hátralökni.
Tanítsd meg a lányodnak, hogy a testi funkciói normálisak és helyénvalóak. Hogy normális, ha menstruál, és ezért nem tartozik bocsánatkéréssel, és nincs oka szégyenre, sőt joga lenne ahhoz, hogy azokon a napokon is méltósággal és kényelmesen élhesse az életét – és ezt tanítsd meg a fiadnak is, mert a patriarchális világban egy ideig még a fiad lesz, aki felépíti azt a világot, ami segíti vagy megnehezíti a nők életét.
Mondd el a lányodnak, hogy a kinézetével nem tartozik megfelelni senkinek, csak a saját ízlésének és az egészségének. Nem kell, hogy olyan színű legyen a haja, olyan formájú vagy vastagságú legyen a szája, akkora legyen a melle, olyan sima legyen a bőre, ahogyan másoknak tetszik, mert semmivel sem ér kevesebbet, ha nem tetszik mindenkinek. Tanítsd meg a fiadnak és a lányodnak is, hogy hagyják önmagának lenni a másikat, őszülő hajjal, testszőrzettel, koplalás nélkül, mert az állandó megfelelési kényszer felemészt, és felesleges is, hiszen akinek csak máshogyan felelsz meg, mint amilyen vagy, annak nem érdemes megfelelned. És igen: ha a lányod rosszul érzi magát attól, hogy valaki megjegyzést tesz a testére, az is jogos érzés.
Unsplash
Ha majd idősebb lesz, annak idején mondd el a nagylányodnak, hogy normális, ha szeretne szexelni, és nem: ettől nem válik ribanccá. Nyugtasd meg, hogy az ostoba hasonlatok kulcsokkal és zárakkal hímsoviniszta marhaságok, és a nők pont ugyanannyira szerethetik a szexet, mint a férfiak. A partnerek mennyisége sosem adhat okot szégyenre, a választásnak nem a számszerűségről, hanem a saját boldogságról kell szólnia: sosem az a lényeg, hogy sok vagy kevés, hanem hogy méltóak-e a partnerek arra, amit kapni fognak tőled. Hiszen nem igaz, hogy a férfi ad, a nő pedig elfogad, nem igaz, hogy a nő odaadja magát, a férfi pedig hódít:
tanítsd meg a nagylányodnak, hogy a szexnek mindig, kötelezően a kölcsönösségről kell szólnia,
és nem normális, ha ez nem így van, nem normális, ha ő nem élvezi, ahogy nem normális az sem, ha ráveszik, hogy akkor is csinálja, amikor nem akarja. Az viszont normális, ha nem akarja, akkor is, ha soha senkivel, és akkor is, ha csak a saját nemével akarja. Csak ne ártson senkinek: se másnak, se saját magának.
És végül tanítsd meg a lányodnak és tanítsd meg a fiadnak, vagy ha nincs gyereked, akkor csak te magad légy, aki tudja: az, hogy egy férfi „szereti a nőket”, nem azt jelenti, hogy minél többel szeretne intim kapcsolatba kerülni.
Ha egy férfi szereti a nőket, az azt jelenti, hogy mindezt tudja, és csakis mindezek szellemében közelít minden nőhöz. És nem vár hálát érte, hiszen csak azt adja, amit ő maga is elvárna bárki mástól.
A borítókép mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
