Családbarát ország vagyunk, már a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ez az üzenet várja a hazánkba látogatókat és a hazánkba hazatérőket. Erről a családbarát országról készített filmet Holtai Gábor, az állami filmfinanszírozás pénztárablakát – azt az egyet – messze elkerülve. Ne kerülgessük: független filmet rendezett.
A „független”-nek van egy külön magyar és persze szomorú jelentésárnyalata: a magyar–magyar szótárakban a „független” azokat a filmeket jelöli, amelyek – tartalmuk vagy személyi összetételük miatt – nem passzolnak a NER világnézetéhez és/vagy haveri köreihez.
Talán kinn is van a figyelmeztető tábla az állami pénzosztó bejárata fölött: Mindenki egyenlő, de a haverok egyenlőbbek. Vagyis lehet itt pályázgatni, de kissé egyhangú és sok jóval nem kecsegtető időtöltés. Egyre többen vannak, akik már nem is próbálkoznak ezzel.
https://hvg.hu/360/20260224_itt-erzem-magam-otthon-rendezoje-interju-holtai-gabor-autokraciak-ner-lovas-rozi-molnar-aron-nincs-valaszuk-hvg
A független pályán induló Holtai thrillerben utazik, suspense-ből épít várat, itt-ott horrorbeütéssel. A valóság talajáról rugaszkodik neki, és egy olyan pesti bérházba érkezik, ahol a családfogalmak némiképp eltérnek a fennen hirdetett konzervatív modellektől.
Az asztalfőn az Árpád család feje, a rettegve szeretett és szeretve rettegett Papa (Szervét Tibor) trónol, azzal a halovány félmosollyal, amely már Hannibal Lecternek is olyan jól állt.
