Az egész világot foglalkoztatta háromszáz tiszazugi férfi rejtélyes halála száz évvel ezelőtt: Nagyrév településre új bába érkezett, és a zsebében mindig ott hordott fiolányi arzénnal azt kérdezte a helyi asszonyoktól: miért tűritek? Miért tűritek a verést, a kisemmizést, a folytonos megalázást, hogy válni tilos, segítségre pedig senkitől nem számíthattok se a törvénytől, se a társadalomtól? Hiszen lenne más megoldás, és észre se fogja venni senki, ha belekevertek egy kis mérget a férjetek pörköltjébe, pálinkájába. Ezzel a módszerrel „szabadították fel” magukat a tiszazugi méregkeverők a folyamatos otthoni erőszakból, de aztán a „megoldás” elharapózott, és egyesek elkezdték a mérget használni kevésbé súlyos problémák ellen is, míg végül a rendőrség nyomozni nem kezdett. A bába felakasztotta magát, négy nőt pedig halálra ítéltek, másokat börtönbe zártak.
A Láthatáron Csoport színházi társulat Zug című előadása a Szkéné Színházban csak felerészben foglalkozik a méregkeverő asszonyok perével, a másik fele kortárs bántalmazástörténetekről szól, családon belüli erőszakból elmenekült nők beszámolói alapján.
Az előadás ötletgazdáival, Feuer Yvette társulatvezetővel és Balogh Orsolya színésszel beszélgettünk a súlyos témákról.
Korábban elmondták: Orsolya saját családjának női történetei miatt kezdett a témával foglalkozni. Milyen történetekről van szó?
Balogh Orsolya: Kamaszkoromban szembesültem vele, hogy mind nagyanyám és nagyapám, mind anyám és apám között nagyon erős a hierarchikus leosztás, a férfiak javára. Nagyanyám a halála felé közeledve nyíltan beszélt arról, mennyit szenvedett ettől, és mennyi mindent kellett lenyelnie, és anyámmal is hasonló zajlott le. Így amikor először megláttam a tiszazugi nők bírósági fotóját, ezekről a kendős asszonyokról a nagyanyám ugrott be: azt gondoltam, velük is valami hasonló történhetett, amiért ezt tették. Természetesen nem azt mondom, hogy meg kell ölnünk, aki bánatot okoz nekünk, mégis feltűnő volt, mennyire elítélte őket a korabeli sajtó. Elkezdtem kutatni a témát, és egyre világosabb lett, hogy
akkoriban még szó szerint értették az „asszony verve jó” mondást a kis falvakban, és az asszonyoknak semmi szava nem lehetett.
Ezért akartam megmutatni, hogy nem „kelet-európai boszorkányokról” van szó, ahogy a New York Times számolt be róluk, és még csak nem is egy fekete-fehér helyzet elvetemült, gonosz gyilkosairól.
