Személyes döntésen alapult vagy a kényszer hozta, hogy az itthoni színházi, filmes és rendezői feladatai mind a független szférában valósulnak meg?
Nem koncepció, de nyilván nem véletlen, hogy ezek találnak meg, vagy én őket. A művészetnek amúgy is privilégiuma, hogy kívülről szemlélheti és szemléltetheti a társadalmi folyamatokat. Kicsit olyan, mint a mesében a gyerek, aki bekiabálja, hogy a király meztelen. Az efféle kívülállás és konvenciók nélküli, kissé infantilis, a fentről érkező elvárásoknak nem megfelelni akaró szemszög, amit a művészeknek szándékuk és feladatuk képviselni. Ha pedig mégis eleget akarnak tenni a rendszer elvárásainak, akkor a szabadság már elveszett.
Honnan eredezteti ezt a kívülállásra törekvést?
Ez az anyanyelvem, ebben szocializálódtam. Az apukámnak a zenekarával sokáig azért nem lett lemeze, mert nem akarta mások dalait énekelni. Benne is volt makacsság, hogy csak azt csinálja, amit jónak tart. Szintén ezt láttam az anyukámtól, aki megalakította az Éjszakai Színházat, hogy a függősége miatt vakvágányra került Ternyák Zolinak legyen hol játszania.
Azt tanultam tőlük, hogy az ember a maga értékrendje szerint dolgozik, és nem gondolkodik az esetleges következményeken.
Veszély persze, hogy a valamihez foggal-körömmel ragaszkodó ember egyszer csak mormotává válik, elveszíti a kapcsolatát a világgal, de megpróbálok úgy lavírozni, hogy valamelyest igazodjam a jelenlegi működési modellekhez.
Gryllus Dorka a Dugattyús bisztróban, ahol a Csak jöttem szólni, hogy megyek című darabot előadják
Lakos Gábor
Már a főiskolán megkaptam, hogy kokettálok a kommersszel, de ma is játszom német krimiben vagy a Hegyi doktorban. Nem vethetők össze a Tarr Béla-filmekkel, viszont szeretik az emberek. Nekem pedig öröm ez a színészi feladat, mert általában magas szakmai színvonalon zajlik ilyenkor a forgatás.
Szeretem a végleteket, mert közönségigényben ezeknek ellentettje Anne Haug Csak jöttem szólni, hogy megyek című dühmonológja, amit a Jurányi Ház, a Füge Produkció és a II. kerületi önkormányzat támogatásával rendeztem meg. Nyolcvan embernek játsszuk a Dugattyúsban, vagyis mondhatjuk, hogy a darab rétegízlést elégít ki, ám nekem fontos, és izgalmas.
Mi ragadta meg az osztályközösségi abúzusból kiinduló, bizonyítási kényszerhez és bosszúhoz vezető, valamint a pénz, a hatalom torzító hatását felmutató darabban?
