Az egyik novellája, a Beugrás hőse arra ébred, hogy ő Huszti Péter. Mi több, egyetlen napra Huszti Péter lesz. Ha választhatna, kire ébredne?
Szívesen ébrednék önmagamra, mert annyira sok mindennel foglalkozom, annyi szerepben vagyok, hogy egyszer megnézném, milyen az, amikor egyikben sem vagyok. A munkáim, a tevékenységeim nagy részben határozzák meg, hogyan gondolok saját magamra. Nem tudom, mernék-e az lenni, aki nem csinál semmit, és ha mégis mernék, akkor az ki lenne. Ki kellene egyszer próbálni: felkelek, nem írok, nem színházazom, nem könyvkiadózom, nem csinálok tévéműsort, csak úgy vagyok, ezek nélkül. Nem henyéltem régóta, félek is tőle, de vágyom is rá – lennék a henyélő én.
Magyarországon könnyű abszurdot írni, annyira erős az alapanyag. Félkészek a helyzetek, csak be kell fejezni. Az abszurdhoz való érzék a túlélés fontos eszköze nálam. Sokszor látom a saját helyzetemet is külső szemlélőként. Persze, mint sokan mások, normális világra vágyom, miközben azért inspirál ez a nem normális világ.
Az új novelláskötetének címadó novellájában, a Várólistában olvasható érzelmek nélküli beteg-orvos levelezés izgalmasabb, mint egy krimi és drámaibb, mint a bolyongás a kafkai lélekvesztőben.
Mindenki rajta van valamilyen várólistán. Az ember, aki levelez a kórházzal, ifj. Horváth Dezső, tulajdonképpen nem lázad, mi több, a helyzethez képest – mert mégiscsak az egyre romló állapotú édesapja elhúzódó vesekőműtétjéről van szó – extrém módon türelmes, udvarias és kedves, ezért maga alá gyűri a gépezet. Az a gépezet nem gonosz, egyszerűen így működik. A betegség nem válogat, és megy előre.
