Végre kicsi!
Az elmúlt hetekben az euró árfolyama 358 és 400 forint között rohangált. Olyan mozgást produkált napok alatt, amihez korábban évek kellettek. Mi van itt? Két dolog van itt: egy (potenciális) globális energiaválság és egy (potenciális) magyar gazdasági felemelkedés a Fidesz leváltásával. És e két narratíva között rohangáltak a világ traderei, köztük én is.
Az egyik folyamat gyengíti a forintot, a másik erősíti, és mivel most a forint sokéves csúcson van, ezért nem is nagyon kell bűvészkednem, amikor azt mondom: a tőkepiacok szerint a Fidesz nagyobb vész a magyar gazdaságnak, mint egy energiaválság. A Bibliában ezt úgy mondanák: Inkább egy sáskajárás, mint a NER!
De ezt most nem fogom kifejteni. Évek óta írogatok arról, hogy EU-tagság, bizalom, piac, az árak információs szerepe… Azaz, hogy mennyire káros rövid távú politikai tőkéért feláldozni a jövőt. És ebben a folyamatban apró kérdés, hogy jönnek-e az EU-pénzek, vagy sem. Illetve maga a pénz az apró kérdés. Az EU-integráció, a bizalom, az nem apró kérdés. Sőt, talán a legfontosabb. És ebből a szempontból az EU-pénz kiváló indikátor, hiszen kézzelfogható. Szóval
nem az EU-pénzek miatt erősödik a forint. Hanem az európai út miatt, amit az EU-pénzek indikálnak.
Nem szokásom, de most mégis: köszönet a rendszerváltásért! Rengeteg ember csinálta éveken keresztül ezt a teljesen reménytelennek látszó küzdelmet, nem törődve azzal, hogy a pártállam szolgálatában kényelmesebb és javadalmazóbb pályák vannak. Inkább megőrizték a gerincük, és tették a dolguk.
Nem fogom felsorolni őket, de egy jelenség még itt az átkos végén is mellbe vágott: az a kétezer ember, aki jelentősen akadályozta a fideszes szavazatszállításokat a választás napján. Akik odaálltak a „fertőzött” választókerületek szavazófülkéi elé mobiltelefonnal a kezükben, vállalva az ezzel járó összes fáradságot és konfliktust. Akik nem azt mondták, hogy valaki oldja meg. Hogy az állam oldja meg! (Aha, persze, az állam.) Hanem felkerekedtek, és tették a dolguk. Úgy, hogy nem a dolguk.
Mi a tanulság? Amikor egy párt azzal szerezhet szavazatokat, hogy tönkreteszi a gazdaságot, abban a szavazók is nagyrészt benne vannak. Vegyük például a szavazatgyűjtő benzinársapkát. Hogy a fenébe gondolhatja azt bárki, hogy az állam feladata megoldani, hogy tetszés szerint furikázhassak a munkahelyemre, amikor épp kiürül a stratégiai energiatárolónk?
Olajhiány van a világban, ezért felmegy a benzin ára harminc százalékkal? Akkor vagy keressek annyit, hogy ez ne fájjon, vagy ha ez nem megy, akkor autózok harminc százalékkal kevesebbet, a kevés olaj meg mehet a társadalmilag fontosabb dolgokra. Amit annak a fenti kétezer embernek a példája üzen, az ez: alapvetően az én dolgom megoldani a problémákat, nem az államé. És akkor Magyarország egy jobb hely lesz.
De a választókat nem könnyű lecserélni, sőt, még felelősségvállalásra oktatni sem az. Úgyhogy íme a következő reménytelennek látszó feladat a NER elzavarása után.
„Minister”: a szó eredeti, latin jelentése „szolga, segítő”. Benne van a „mini”, azaz „kicsi”, ellentétben a magisterrel, aki a mester, a tanító, a főnök. Ma az adminisztrál, a ministráns, vagy az angol „to minister” igében érhető tetten a szó eredeti jelentése, de sajnos a miniszter, miniszterelnök szavakban már nem. Pedig Jézus mondá: „Aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok” (Máté evangéliuma 20:26–27).
A kormány feladatát én a közös képviselőéhez szoktam hasonlítani. Gyűjtse be (próbálja nem ellopni) a közös költséget; ne higgye azt, hogy az az övé; és ha szükséges, mossa fel a folyosót. Nem kell messiás, nem kell megoldania a ház gazdasági problémáit hatvan évre előre. Ne is tolakodjon be egy lakásba sem elmagyarázni, hogy ki a férfi, és ki a nő, csak azért, mert néhány földszinti lakó ennek tapsol.
Vállalkozásokat se finanszírozzon! Elhagyva a házmesterképet: vállalkozásokon jó oktatással, vasúthálózattal és egyszerű adórendszerrel kell segíteni. Ezt a mentalitást javaslom az új kormánynak. Eszükbe se jusson, hogy az én pénzem az ő pénzük! Ők csak vigyáznak rá. De ha már eddig arról papoltam, hogy ne mástól várjam, hogy jobb hely legyen Magyarország, akkor tessék:
meghirdetem a politikusi konvojnak bemutató mozgalmat. Én már gyakorlom pár évtizede.
Amikor forgalmat fejre állítva, vészvillogózva megy akár csak egy, de inkább öt fekete autó, eljátszva, hogy mennyire fontos ember ül benne, akkor minden gerinces nézelődőnek állampolgári kötelessége középső ujja feltartásával jelezni elégedetlenségét: hahó, a szolga nem lezáratja magának a várost, hanem hátul, a cselédlépcsőn közlekedik, hogy senkit ne zavarjon!
Tegyük fel, hogy amennyiben minden politikus busszal közlekedett volna a történelemben, akkor tíz százalékkal kevesebb ÜGYET tudtak volna elintézni. Ez azt jelenti, hogy tíz százalékkal beljebb lenne ez az ország. Legalább tíz százalékkal.
Nem szeretjük a monopóliumokat, pedig elvileg hatékonyak is lehetnének. Egyrészt attól félünk, hogy ellustulnak, és idővel pocsék teljesítményt nyújtanak, hiszen nincsenek versenyre kényszerítve. Másrészt meg attól, hogy visszaélnek a monopol hatalmukkal. Ha egy autópálya épül Budapest és a Balaton között, hiszen pocsékolás lenne több, akkor a használatáért elvileg akármennyit kérhet a tulajdonosa díjként.
Kivéve, ha vannak fékek és ellensúlyok, például hatósági árszabás (monopólium esetén megengedett!) keretében. Magyarországon a korábbi negyven után most tizenhat évig volt politikai monopólium, megszűnt minden fék és ellensúly, és akik tudtak, gátlástalanul vissza is éltek a monopol hatalmukkal. El is lustultak, és pocsék teljesítményt is nyújtottak.
Azt hiszem, a Fidesz igazolta a közgazdasági tankönyvek minden pontját a monopólium veszélyeiről.
Ezért fontos, hogy a következő kormány ezt megszüntesse. Verseny KELL, mert ahogy a piaci szereplőket a piaci verseny, úgy a politikai szereplőket a politikai verseny kényszeríti minél jobb teljesítményre. Egy szükséges, de vélhetően nem elégséges módja ennek a győzteskompenzáció megszüntetése, mert amióta az van, csak kétharmadok jönnek.
Jártam én is pszichiáterhez a NER miatt. 2011-ben el is akartam menekülni az országból, van százötven CV-m szerte a világban. Szerintem is sok embert kell börtönbe küldeni, még ha a törvény betűjét be is tartották. Mégis. Ha a bűnökre emlékezésnek a bosszú a funkciója, akkor megint az érzelmeknél járunk. Az káros. Ha az emlékezésnek az a funkciója, hogy később kisebb valószínűséggel ismétlődjön meg a sok bűn, akkor az ráció. Az előre visz.
Nem tudom, hogy kit melyik irány vezet, csak sejtem. És azt se tudom, hogy az emlékezés segít-e a bűnök elkövetése ellen, vagy csak tovább hergel. Gyanítom, más se tudja. És ezért aggódom. Ugyanis két dolgot viszont tudok. Egyrészt ennek az országnak és az elmúlt 16 évnek a hergelés és az uszítás a fő baja. Az, hogy ellenségként tekint az egyik oldal a másikra. És emiatt bármilyen eszköz megengedett a hatalom megtartása érdekében. Hiszen az ellenséget tartod kívül.
Másrészt általában mindig és mindenkit az érzelmei vezérelnek. A gyűlölködés népszerű, attól pedig egyre undorítóbb és élhetetlenebb tartományokba leng az inga. Azaz nagyon félek, hogy az érzelmi okokból történő emlékezés (a bosszú!) csak véletlenül lehet jó. A lényeg az lenne, hogy ne az érzelmeket kövessük. Persze nem fog menni.
Ne feledjük, mit üzen a forint piaca! A gazdaság jelentős része pszichológia. Az öröm és az optimizmus nagyon sokat tud rajta dobni. Ilyen boldog és optimista pedig talán a második világháború vége óta nem volt az ország, pláne a fogyasztani képes része. A potenciálisan visszatérő külföldi és belföldi bizalommal rengeteg pénz áramolhat az országba.
Ráadásul most még pénzük is van az embereknek az elmúlt évek választási fogásként használt reálbér-növekedése és a költségvetést nehéz helyzetbe hozó osztogatás miatt. 2019-ben, az utolsó konjunktúra végén a költségvetés bevétele 1000 milliárd forinttal volt több a tervezettnél, csak azért, mert váratlanul nagy volt a növekedés és vele az adóbevétel.
Hasonló pozitív meglepetés most 1800 milliárd forint extra bevételt eredményezne, az pedig a GDP két százaléka. Megnéztem, hogy milyen növekedés volt tervben a 2026-os költségvetés összeállításakor. A reál-GDP-növekedés 2-3%, a nominális közel 8%. Ezt nehéz lesz jelentősen túlszárnyalni, a teljesítéséhez kell a pozitív sokk.
Úgy tűnik, a leköszönő kormány beleszámította a költségvetés összerakásába a távozásuk okozta eufóriát. Legalább ezt beteljesítették a haza szolgálatában.
Szóval mi lesz? Jó lesz. Mert ha még nem is lesz jó, akkor is sokkal jobb lesz.
Nyitókép: Fiatal magyar és EU-s zászlóval 2026. április 12-én, a választások napján. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt
Ez a hírlevél csak egy a sok közül. A hvg360-on 10+ hírlevél közül választhatsz. Ezeket egyfelől szakmájukban kiemelkedő szerzők írják a gazdaság vagy a menedzsment területeiről, másfelől a HVG sokat látott újságíróit követhetitek: érdekes összefüggések adatokon keresztül, változó világunk jogi értelmezése, személyes történetek közéletről női szempontból, szemérmetlen dömpingű kultúrajánlat és külföldi lapok heti hírszemléje.
