Manapság, amikor a legegyszerűbb számítógépen is le lehet futtatni bármilyen szimulációt, és a mesterséges intelligencia puszta említése is izgalomba hoz minden valamirevaló menedzsert, akadnak olyanok, akik szívesen nyúlnak vissza a régi, analóg módszerekhez. Amihez elég egy asztal, egy stratégiai társasjáték és szórakozva gondolkodni vágyó emberek. Reneszánszukat élik a professzionális hadijátékok (wargame-ek).
Felgyorsuló világunkban egyre több olyan probléma jön szembe, amelyre nincs kész megoldás, és kreatív válaszokat igényelnek
– állítja Harangi-Tóth Zoltán őrnagy, a hadijátékok szakértője, aki nemrég tért vissza a NATO Összhaderőnemi Hadviselési Központjából.
Csakhogy kreatív embereket nem könnyű találni: „Az oktatási rendszerek sokat tesznek azért, hogy kiöljék az emberből a veleszületett kreativitást, amit nehéz visszahozni.” De alkalmas rá a hadijáték, amit Harangi-Tóth elsősorban módszertannak tekint.
A nagy játékos: Harangi-Tóth Zoltán
„13 éves korom óta társasozom. Volt, amikor még különcnek néztek miatta az iskolában, aztán ciki lett, jó ideje pedig menő. Nem tudom, mi lesz pár év múlva, de most már fizetnek is a hivatásszerű műveléséért” – meséli némi humorral a hadijátszáshoz fűződő viszonyát a HVG-nek Harangi-Tóth Zoltán honvéd őrnagy, egyetemi adjunktus és hadijáték-tervező, aki Magyarországon szinte egyedüliként foglalkozik professzionális hadijátszással. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem elvégzése után lett hivatásos katona, majd szolgálat közben a szegedi bölcsészettudományi karon tanult tovább. 2018-tól a doktori képzése mellett kezdett el hadtörténelmet tanítani a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán.
„Valamikor 2019 környékén jöttem rá, hogy beemelhetem az oktatásba, mert meg lehet élni belőle, létezik olyan, hogy professzionális wargaming.” Az itthon forradalminak számító hadijátszást először csak informálisan vitte be az egyetemre, majd idővel szabadon választható tárgy lett, mára pedig kötelező elem a katonák és a biztonságpolitikusok órarendjében. „Századosként kezdtem el csinálni egy vezérkari tanfolyamon, ahol nálam idősebb ezredesek, alezredesek ültek bent, ami okozott némi rendfokozati feszültséget. Idő és sok közös munka kellett ahhoz, hogy a szakértelem alapján ismerjék el az embert” – emlékszik vissza az őrnagy.
2024-ben Norvégiába utazott, hogy a NATO Összhaderőnemi Hadviselési Központjában dolgozzon wargame-dizájnerként, majd technikai tanácsadóként. „Ültem a számítógép előtt, terveztem, kockát dobáltam, kártyát formáztam és szuperboldog voltam” – válaszolt sejtelmesen arra a kérdésre, mivel foglalkozott Norvégiában, a játékok és az átaluk hozott eredmények ugyanis nem nyilvánosak. „A lényeg, hogy jobb lett ettől a NATO.”
Elmondása szerint míg a hadijátékokhoz itthon gyakran szkeptikusan áll a katonai és egyetemi szféra, ott komolyan veszik. Ezért kérik fel őket, hogy olyan kérdésekre adjanak választ, amelyekre más módszerrel nem kapnának. A kinti Hadijátékos Részleghez általában a NATO hadműveleti és stratégiai parancsnokságai fordulnak megrendelőként, például ha szeretnének nagy hadgyakorlathoz vagy egyedi szituációhoz wargame-et. A szövetségen belül hosszú a várólista, elbírálás után elkészítik a játékot, elutaznak lejátszani, majd az ottani elemzőkkel együtt kiértékelik.
Harangi-Tóth szerint bár nagy váltás volt a katedráról a NATO-bázisra kerülni, a Magyarországon felhalmozott tapasztalatot egy az egyben át tudta ültetni a kinti munkában: „Hétfőn kimentem, pénteken már wargame-tervet rajzoltam a táblára.”
Nemrég tért vissza, hogy folytassa a tanítást és a hadijátszás hazai terjesztését. Elmondása szerint ma már leginkább csak wargame-ezik, de szabadidejében azért társasozni is szokott a barátaival: „Van egy Dűne-fanatikus csoportunk, de Warhammerezek és kártyázom is. Idősebb oktatókollégákkal pedig vérre menő küzdelmek vannak, hogy a Panzer General 1. vagy 2. része a jobb.”
„Valamikor 2019 környékén jöttem rá, hogy beemelhetem az oktatásba, mert meg lehet élni belőle, létezik olyan, hogy professzionális wargaming.” Az itthon forradalminak számító hadijátszást először csak informálisan vitte be az egyetemre, majd idővel szabadon választható tárgy lett, mára pedig kötelező elem a katonák és a biztonságpolitikusok órarendjében. „Századosként kezdtem el csinálni egy vezérkari tanfolyamon, ahol nálam idősebb ezredesek, alezredesek ültek bent, ami okozott némi rendfokozati feszültséget. Idő és sok közös munka kellett ahhoz, hogy a szakértelem alapján ismerjék el az embert” – emlékszik vissza az őrnagy.
2024-ben Norvégiába utazott, hogy a NATO Összhaderőnemi Hadviselési Központjában dolgozzon wargame-dizájnerként, majd technikai tanácsadóként. „Ültem a számítógép előtt, terveztem, kockát dobáltam, kártyát formáztam és szuperboldog voltam” – válaszolt sejtelmesen arra a kérdésre, mivel foglalkozott Norvégiában, a játékok és az átaluk hozott eredmények ugyanis nem nyilvánosak. „A lényeg, hogy jobb lett ettől a NATO.”
Elmondása szerint míg a hadijátékokhoz itthon gyakran szkeptikusan áll a katonai és egyetemi szféra, ott komolyan veszik. Ezért kérik fel őket, hogy olyan kérdésekre adjanak választ, amelyekre más módszerrel nem kapnának. A kinti Hadijátékos Részleghez általában a NATO hadműveleti és stratégiai parancsnokságai fordulnak megrendelőként, például ha szeretnének nagy hadgyakorlathoz vagy egyedi szituációhoz wargame-et. A szövetségen belül hosszú a várólista, elbírálás után elkészítik a játékot, elutaznak lejátszani, majd az ottani elemzőkkel együtt kiértékelik.
Harangi-Tóth szerint bár nagy váltás volt a katedráról a NATO-bázisra kerülni, a Magyarországon felhalmozott tapasztalatot egy az egyben át tudta ültetni a kinti munkában: „Hétfőn kimentem, pénteken már wargame-tervet rajzoltam a táblára.”
Nemrég tért vissza, hogy folytassa a tanítást és a hadijátszás hazai terjesztését. Elmondása szerint ma már leginkább csak wargame-ezik, de szabadidejében azért társasozni is szokott a barátaival: „Van egy Dűne-fanatikus csoportunk, de Warhammerezek és kártyázom is. Idősebb oktatókollégákkal pedig vérre menő küzdelmek vannak, hogy a Panzer General 1. vagy 2. része a jobb.”
Van, amit nem lehet leszimulálni
A műfaj a keményvonalas, nettó katonai témáktól indult ugyan, viszont mára a formulái szinte bármely területre átültethetők. Felhasználásukban lehetnek oktatásiak, elemző-kutatásiak és kísérletezők, és ennek függvényében ültetnek le eléjük hallgatókat, szakértőket vagy döntéshozókat. A spektrum terjedhet harcászatitól a stratégiai szintig, a mechanikái pedig konfrontatív, kooperatív és kompetitív játékmenetet is szülhetnek.
Harangi-Tóth Zoltán
HVG / Molnár Zsófia
Nem szabad összekeverni a számítógépes szimulációkkal, amelyek nagy mennyiségű adattal szolgálnak, ám jóval kevésbé szórakoztatóak. „Ha például betáplálom, hogy az egyik hadtest 1500-szor támad meg egy másikat, akkor arra vagyok kíváncsi, mi a győzelem statisztikai görbéje, és a különböző tényezők, körülmények végtelen számú módosítása hogyan változtat ezen az egyenleten.
A hadijátékokban viszont a kognitív döntési folyamatra vagyok kíváncsi, hiába gondolom statisztikai adatok alapján, mi lenne az optimális, korántsem biztos, hogy a parancsnokom is ugyanígy ítéli meg. Ráadásul a számítógép és az AI mögött nincs több évtizedes tapasztalat és megérzés
– fogalmaz Harangi-Tóth. A hadijáték általában a döntések mögé néz, sokkal kevesebb és szinte kizárólag kvalitatív adatot lehet kinyerni általa, de azért az analitikus jellegűek még azt is kimutathatják, ha nincs elég rakéta egy feladathoz.
