1919 márciusa meglehetősen turbulens időszaka volt a magyar történelemnek, csehszlovák és román csapatok foglaltak el egyre nagyobb területeket az országból, miközben a Budapesti Szövetséges Katonai Misszió vezetője, Ferdinand Vix vezérkari alezredes még ezeken felül is további területek kiürítését követelte ultimátumában a magyar kormánytól.
Ez a momentum jelentette a polgári kormányzás végét Magyarországon, ezt akkor Károlyi Mihály köztársasági elnök is belátta, viszont ez nem jelentette automatikusan a földosztó gróf politikai karrierjének a végét. Károlyi úgy gondolta, hogy egy tisztán szociáldemokrata kormány képes lehet a helyzet kezelésére, és fel sem merült benne, hogy ehhez neki távoznia kellene az államfői székből.
A szocdem vezetők nagy többsége azonban erre nem érezte képesnek magát, és a felelősségtől megriadva a kommunistákhoz fordult. Kun Béláéknak pedig eszük ágában sem volt együttműködni egy gróffal, legyen az akár ezerszer is földosztó. Ezt maga Károlyi is belátta, így aláírta a lemondó nyilatkozatát, bár ezt állítása szerint csak a minden esetre való felkészülés miatt tette, nem állt szándékában ezt nyilvánosságra is hozni. Erről azonban akkor már nem ő döntött; a hír pillanatokon belül kikerült az utcára, és a népköztársaság ideiglenes elnökének hatalma már arra sem volt elég, hogy a szerkesztőségeket rávegye, ne jelenjen meg a nyilatkozata a lapjaikban.
Köztársaság kikiáltása 1918. Károlyi Mihály köztársasági elnök a Parlament lépcsőjén
Wikipédia / Agence de presse Mondial Photo-Presse / Közkincs
Az így megcsúfolt Károlyi gróf azonban, ha a partvonalról is, de szolgálatkész társutasa maradt a tanácskormánynak és Magyarországról csak azt követően távozott, hogy bizonyossá vált számára, Kun Béláéknak már csak heteik maradtak hátra a hatalomban.
„Szép, keresztény ember, az Isten is elnöknek teremtette” – mondta Kun Béla a szociáldemokrata Garbai Sándorról, aki a Tanácsköztársaság alatt lett a Forradalmi Kormányzótanács elnöke. Funkcióját tekintve ez az elnöki tisztség a miniszterelnöki és az államfői posztokat összevonta, így formálisan Garbai vált az ország legnagyobb hatalmú emberévé. A valóságban azonban a boltot a kommunisták vitték, elsősorban Kun Béla, aki belügyi népbiztosként a rendszer tényleges vezetője volt. A kommün összeomlása után Garbai némi román fogság után Bécsbe menekült, ahol vendéglősként próbált szerencsét, de csődbe ment.
Káoszból káoszba
A Tanácsköztársaság bukása utáni zűrzavar több átmeneti államfőt is kitermelt.
