Az első dokumentált szárazság idején, 160 éve felére apadt a Balaton, és a népharag a nem sokkal korábban beüzemelt Sió csatornára zúdult. A természetet sem a vasútépítők, sem a vízügyesek nem tudták megregulázni.
„Egy kis meglepetés érte 1866-ban az intézőket. A víz a megállapított 0 vízszín alá sűlyedt 45 centiméterrel. Nagy bajok lettek ebből. A halak kezdtek kipusztulni, (…) szárazra került a tófenék s a homokot olyan tömegekben mozdította meg a víz, hogy (…) a vasúti közlekedést is megakasztotta, (…) hatalmas buczkák másztak föl a töltésre” – érzékeltette a XIX. század legnagyobb aszályának hatását a Balatonra Cholnoky Jenő neves földrajztudós a tavat és környékét bemutató, 1918-ban publikált monumentális munkájában. A korabeli lapok is szemléletesen láttatták az évekig tartó szokatlan szárazság pusztítását: megfeneklett gőzösökről, szaharai porról és homokfellegekről tudósítottak, a Bolond Miska élclap pedig azon ironizált 1866 augusztusában, hogy a keszthelyi Georgicon felé „néhány év múlva karavánokban, tevéken kell majd a Balaton helyén támadt avart átutazni”.
A kiterjedt és rendszeresnek tekinthető csapadék- és vízszintmérések akkortájt, a XIX. század második felében kezdődtek Magyarországon. Ezekből lehet képet alkotni a Kárpát-medencét sújtó, 1860-as évekbeli aszályról.
Kiszáradófélben van a Velencei-tó: hétvégén egy centiméterrel alulmúlta történelmi mélypontját – az 53 centiméteres vízállást. Ez már olyan alacsony, hogy át lehet sétálni rajta. Megmutatjuk, hogyan néz ki a válságban lévő tó és környezete.
