Most is művészien bánik a csillagokkal Pinczehelyi Sándor
Budapesti kiállításán az önkéntes karanténban készült művei is láthatók.
Budapesti kiállításán az önkéntes karanténban készült művei is láthatók.
A koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a hazai idegenforgalom egyik legjobban teljesítő ágazata, a konferenciaturizmus. A bevételek drasztikus csökkenése miatt már elkezdődtek a leépítések, az évi közel ezermilliárdos forgalmú rendezvényiparág csak komoly kormányzati segítséggel maradhat életben.
Méretéhez képest jóval nagyobb stratégiai jelentőséggel bír a kapcsolatait Izraellel normalizáló Bahrein. A síita többségű, Perzsa-öbölben lévő sziget feletti iráni–szaúdi rivalizálás sem új keletű.
Ki vétkes, ki vétkesebb, és melyik vétkes ítélkezhet a többi vétkesről? – az 1950-es évek elfojtott kérdésére keresi a válaszokat A köpönyegforgató című minisorozat.
Budapest vezetése és a kormány között a fővárosi választópolgárok kegyeiért küzd, aminek olykor épp az utóbbiak isszák meg a levét a fejlesztések elmaradása miatt. A taktikai gesztusok és kemény ütésváltások jellemezte küzdelem még nem dőlt el.
Meg kellene reformálni az SZFE-t, de nem ideológiai alapon - mondja a HVG-nek adott interjújában Lakos Nóra rendező, aki szerint most bemutatott első nagyjátékfilmje az amerikai helyett inkább az európai vígjátékok hagyományait követi.
A stabilitást választotta a japán kormánypárt, amikor az eddigi kabinetfőnökből csinált miniszterelnököt. Szuga Josihide egyszerű sorból kapaszkodott fel a csúcsra, és munkamániája még az erről ismert Japánban is kivételesnek számít.
Elsősorban a legidősebbeket fenyegeti az odahaza bekövetkező végzetes szerencsétlenségek veszélye.
Változás van a Színház című havilap élén, de nem a manapság idehaza "szokásos" módon.
Győzelemre áll a kormányfő, hogy az oktatás mellett a szociálpolitikát is ideológiai alapon működtesse Magyarországon. A válságban rejlő politikai veszélyeket azonban ő is érzékeli.
„Nem foglalkoztunk eleget azzal, mivé lesz az ország, ha Orbánék akadálymentesen martalóckodhatnak” – ezt tekinti a fő hibának a Medgyessy-kormány gazdasági és közlekedési tárcájának vezetője október elején megjelenő, Egy miniszter inasévei című könyvében.
Mit sem változott az elmúlt ötszáz évben a lopás matematikája, kémiája és koreográfiája, mint azt a Radnóti Színház bemutatja a rögtönzésekkel teli Csapodárokban. Ruzante darabját ezúttal Peer Krisztián írta át annak szellemében, hogy "az aktualizált mű szerzőjét akkor lehet felismerni, ha bármikor kész megerőszakolni egy halott kollégát”.
Vagyonát a Plussz pezsgőtablettával alapozta meg, még a rendszerváltás előtt. Szerette volna az oktatást és az egészségügyet is megreformálni, de belátta, nem megy. Ma vácegresi birtokán homoktövissel foglalkozik, és független önkormányzati képviselő. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja, benne az első magyarországi milliárdosok egyike.
A mostani hatalom számára a jog puszta eszköz lett aktuálpolitikai céljai eléréséhez. Nem betilt, „csak” jogászkodással hallgattat el rádiót, veszi el az egyetemek autonómiáját, szűkíti nullaközelire az ellenzék mozgásterét.
David Javerbaum darabja, az Isteni végjáték a stand-up, a kinyilatkoztatás, a talkshow és a revü elegáns keveréke.
Míg Európában több helyen aggasztó ütemben nő a koronavírus-fertőzöttek száma, Svédországban annyi az újonnan regisztrált vírushordozó, mint a járvány kezdetén. A sokak által bírált „svéd modell” vizsgálata azért is időszerű, mert Magyarország – még ha nem is vallotta be – annak elemeit használja.
Felkészültünk-e a XXI. századra? Látjuk-e a politikusok és a gazdaság válaszait a gyerekeink és unokáink jövőjét érintő kérdésekre? Lesz-e versenyképes, fenntartható és élhető Magyarország? Vélemény.
A magyar közösség szereplésére a romániai önkormányzati választáson hatással lesznek a belső konfliktusok, a pártjaik közti rivalizálás, az RMDSZ-t ért korrupciós vádak, a szervezet elöregedése és az akut jelölthiány, valamint a vegyes etnikumú pártok erősödése.
Több könyv és film is készült nemrég Spanyolországban a Baszkföld függetlenségéért terrorista eszközökkel is harcoló ETA-ról, illetve a véres múlttal leszámolni képtelen baszk társadalom megosztottságáról. Az HBO sorozata már a bemutatása előtt komoly indulatokat váltott ki az egykori áldozatok hozzátartozói között.
Van politikai hozadéka is a digitális rádiósugárzás itthoni lekapcsolásának, de az is lehet, hogy a tévével ellentétben a rádiónál amúgy sincs nagy szükség a digitális átállásra.
Alig győzik elemezni a PCR-laborok a hozzájuk beömlő mintákat. A kapacitás különösen szűkösnek bizonyult a nyár végén, amikor tömegesen tértek haza az emberek a külföldi nyaralásból, és megpróbálták a kéthetesre szabott kényszerpihenőt két saját finanszírozású teszttel megkurtítani. A terhelés azonban nem fog csökkenni, hiszen az iskolák elindulásával, a munkahelyekre visszaterelt dolgozókkal radikálisan nő az igény arra, hogy kiszűrjék a koronavírusosokat azok közül, akik fertőzöttekkel érintkezhettek.
A műsorvezető cége televíziózással és műsorgyártással is foglalkozik majd.
Szubjektív lapajánló.
A miniszterelnök szerint koronavírusos fertőzöttek százezreit is el tudja látni az egészségügy, de információink szerint nagyobb kórházak sem kaptak engedélyt, hogy naponta ötvennél több kollégájukat szűrjék. Miközben a kormány szóháborút folytat, az ellátóhelyek kettős teher alatt nyögnek.
Már miniszterként kivívta volt és jelenlegi gyülekezete jóindulatát a most püspökségre készülő Balog Zoltán: református temploma orgonájára a tárcája alá tartozó Erzsébet-utalványos cég 120 millió forintot adott.
Az, ami történik, minden látszat ellenére a legkevésbé sem a Közel-Kelet tartós békéjét ígéri. Viszont Izrael és Magyarország helyzetében számtalan hasonlóság van. Vélemény.
Egy ideológiai alakváltó kalandozása a szórakoztató irodalomban. Kimerítően az „Orbán-esszéről”. Vélemény.