Többet kéne tesztelni, de erre nem megoldás a hatósági ár

3 perc

2020.09.24. 11:00

Alig győzik elemezni a PCR-laborok a hozzájuk beömlő mintákat. A kapacitás különösen szűkösnek bizonyult a nyár végén, amikor tömegesen tértek haza az emberek a külföldi nyaralásból, és megpróbálták a kéthetesre szabott kényszerpihenőt két saját finanszírozású teszttel megkurtítani. A terhelés azonban nem fog csökkenni, hiszen az iskolák elindulásával, a munkahelyekre visszaterelt dolgozókkal radikálisan nő az igény arra, hogy kiszűrjék a koronavírusosokat azok közül, akik fertőzöttekkel érintkezhettek.

A piac sem sokat segített. A magánintézményekre sok volt a panasz a várólista miatt, és mert nem tudták tartani a 24–48 órás leletkiadást. A magánlaborok közben nem győzték a megnövekedett igényeket kielégíteni. A zsebből fizetett tesztelés ára is széles körben szült elégedetlenséget: egy négytagú család kétszeri – karanténelkerülő – szűrése mintegy negyedmillió forintba kerül. Magyarországon – ellentétben az európai országokban alkalmazott széles körű ingyenes teszteléssel – a hatósági ár bevezetésében látta meg a kormány az „olcsóárasítás” lehetőségét.

Nem tűnik nagyvonalúnak a koronavírusteszt hatósági ára

A kormány alig valamivel 20 ezer forint alatt maximálta a magáncélra kért koronavírustesztek árát. Ez ugyan jóval olcsóbb az állami intézmények által eddig kért összegnél, de van olyan magánlabor, ahol jóval kedvezőbb árat is kínáltak, igaz speciális feltételekkel.

Egy friss kormányrendelet szerint a magánmegrendelésre végzett PCR-teszt ára 17 ezer forint, a mintavételé 2500 lehet. Az állami rendszert nem terhelő tesztek száma a megparancsolt csekély árengedménytől azonban nem fog drasztikusan növekedni. A keresletet legfeljebb a fertőzés továbbterjedése tarthatja fenn, már ha a kínálati oldal megmarad. Kérdés ugyanis, hogy a magánlaborok mit lépnek a hatósági ár bevezetése után. Fedezi-e a költségeiket 17 ezer forint?