Nincs egyezség az országos bérajánlásról
Nem sikerült elfogadni a jövő évre vonatkozó országos béremelési ajánlást az Országos Érdekegyeztető Tanács szerdai nem nyilvános ülésén.
Nem sikerült elfogadni a jövő évre vonatkozó országos béremelési ajánlást az Országos Érdekegyeztető Tanács szerdai nem nyilvános ülésén.
MTI
Harmadszor hangzott el a Művészetek Palotájában Mozart Don Giovannija. Járt itt friss produkciójának koncertszerű változatával a Theater an der Wien. A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar hazai énekesekkel szólaltatta meg a darabot. Most pedig a Vox Artis ügynökség páratlan koncertet ígért, világsztárokkal. Sztárok jöttek, az előadás tényleg páratlan volt – sajnos negatív értelemben.
unknown
Elemzők arra számítanak, hogy a múlt héten nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban.
MTI
A Budafoki Dohnányi Zenekar puszta léte is maga a csoda, egy közgazdasági nonszensz – és egy pozitív példa Abszurdisztán kies földjén. Mindezt nem azért kell előrebocsátani, hogy mentségeket keressünk az együttes aranyvasárnapi koncertjére, ugyanis december 17-én, a Zeneakadémián semmi magyarázkodásra kényszerítő dolog nem történt. Igaz, értelmeznivalóból is csak kevés akadt.
unknown
Érdemes munkanélkülivé válni Belgiumban, legalábbis, ha az illető a német autógyártó cég, a Volkswagen brüsszeli gyárában dolgozott: az elbocsátandó dolgozók busás kárpótlást harcoltak ki maguknak, így jobban járnak, mintha megmaradt volna az állásuk.
MTI
Németország legalább két évig, 2008 végéig korlátozza az Európai Unióhoz januárban csatlakozó Románia és Bulgária állampolgárainak munkavállalását saját munkaerőpiaca védelmében - jelentette be Franz Müntefering munkaügyi miniszter.
MTI
Jó irányú a kormány szakképzési reformja, mert a gazdaság igényei felé tolja az intézményrendszer átalakítását - jelentette ki a Magyar Gazdasági Kamara szakképzésért felelős alelnöke.
MTI
Lelkiismeretesen tájékozódtál arról, hogy mi vár rád az állásinterjún? Hiába érzed magad felkészültnek, mindig adódhatnak rejtett csapdák. Hogyan vértezd fel magad a kellemetlenségekkel szemben?
hvg.hu
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) hatékonyabb fellépést sürget a feketegazdaság visszaszorításával kapcsolatban - mondta a szervezet elnöke.
MTI
Svédország semmilyen korlátot nem állít az újonnan uniós taggá váló Románia és Bulgária munkaerőinek beáramlása elé - közölte a svéd igazságügyi minisztérium szóvivője.
MTI
Az emberierőforrás-menedzsment tudománya és a HR-szakma folyamatos változásban van. Hogyan alakul a HR jövője? Az alábbiakban a HVG gondozásában megjelent könyvből szemezgettünk.
hvg.hu
Több mint 35 éves szolgálat után év végén nyugdíjba vonul Magyarország egyik legismertebb szállodai igazgatója: Kovács István, aki egykor az Átrium Hyatt szálloda vezetője volt.
hvg.hu
Az utolsó három darab előadásával befejeződött Schiff András Beethoven szonáta-sorozata. Hittük, gondolván a művek létrejöttének körülményeire és ismervén az előadó személyes odaadását, végül egy ünnepi est emlékével távozhatunk a koncert végén.
unknown
A német exportőrök a román és bolgár uniós csatlakozással jó üzleti lehetőséget látnak mindkét országban: mindenekelőtt az infrastruktúra-korszerűsítés, ezen belül az út-, kórház-, közműépítés terén, valamint a távközlés fejlesztésében - jelentette ki a német nagy- és külkereskedelmi szövetség elnöke.
MTI
A hónapok óta tartó csökkenés után novemberben ismét nőtt Bulgáriában a munkanélküliség: 8,69 százalékra az előző havi 8,38 százalékról. A munkaügyi miniszter a téli hónapokban hagyományosan csökkenő álláskínálattal magyarázza a munkanélküliek számának növekedését.
MTI
Jóból kiválóA tartós üzleti siker elemeiBolti ár: 4 500 FtKiadónkon keresztül: 4 050 FtKiadónkon keresztül...
hvg.hu
A munkavállalói mobilitás sok mindent jelent, például azt is, hogy a munkavállalók is igazodjanak a piaci igényekhez az állandó továbbképzés, ha szükséges a szakmaváltás vállalásával - mondta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter.
MTI
A legtöbb román vendégmunkás Spanyolországban és Olaszországban dolgozik, a külföldön munkát vállaló románok száma pedig eléri a kétmilliót - derül ki a legújabb felmérésből.
MTI
Mintegy öt milliárd forintot fordított az idén a munkanélküliség átmeneti enyhítésére decentralizált foglalkoztatáspolitikai alapból a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Tanács, ennek köszönhetően több mint 25 ezer ember jutott átlagosan 6-9 havi munkához.
MTI
HVG online recently published a study assessing the situation and challenges facing the Hungarian Democratic Forum, intended by its author as a series of talking points for the party's leadership. The document was greeted with some disappointment, since it was little more than a string of commonplaces. If this is the intellectual level of the MDF, then Orban has little to worry about.
hvg.hu