Az üzleti szolgáltatásokban bővíti magyar kapacitásait az IBM

Tovább bővíti szolgáltatási üzletágát az IBM Magyarországon – jelentette be Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója. Az IBM ISSC, a cég fővárosi szolgáltató központja úgynevezett outsourcing (erőforrás kihelyezési) szerződés alapján többek között kezeli a megbízók számláit, intézi beszerzéseit, vagy kifizetéseit.


Kigyógyulni a kirúgásból: a hét stáció

Van, hogy az embert váratlanul, sőt néhanapján hirtelen felindulásból rúgják ki, de az esetek többségében már hónapokkal korábban tudni lehet, hogy a történet a vége felé tart. Aztán amikor bekövetkezik, a legtöbben mégis hitetlenkedve kérdik maguktól: Miként történhetett meg éppen velem?


A munkahelyen lustálkodni is lehet

Ehhez kínál útmutatót Corinne Maier Jó reggelt, lustaság! című könyve, amelynek segítségével elsajátítható a cégnél végzett munka minimalizálásának művészete. Az alábbiakban megosztunk néhány hasznos tippet olvasóinkkal. Olvasson bele!




Ki tud többet a Szovjetunióról? V.

Kiskáté a világ egyhatodáról. Ha igaz, hogy az emberiség nevetve búcsúzik múltjától, akkor ez a sorozat kiváló segédanyag. Ha nem igaz - tartunk tőle, hogy inkább nem - akkor pedig ironikus múltidézés és magunkbanézés. Bevezetés a Birodalomba, és ami utána jött. Ötödik, befejező rész: hadd szóljon! Muzsika a lélek mélyéről.



Munkanélküliekből tűzoltók

Tűzoltónak képeztek ki regisztrált munkanélküli fiatalokat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ támogatásával, a Debreceni Regionális Képzőközpont szervezésében. A szakmát szerzettek valamennyien munkát kapnak a tűzoltóságoknál – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.


Közszolgálati tévézés és elektronikus agyak

Miközben Magyarországon áldatlan vita folyik arról, hogy néhányszor tízmilliárd forintból lehet-e elfogadható és emiatt aztán nézett közszolgálati televíziót üzemeltetni, Európa szerencsésebbik részén egy hasonló népességszámú országban a veszekedések helyett inkább létrehozták, amit korlátozott forrásaikból lehetett. A svéd tévések úgy vélik, hogy ami megszületett, az a legjobb közszolgálati tévétechnológia a világon.


Opinion

It was 35 years ago that Willy Brandt, the West German chancellor, visited Warsaw. How many of HVG's younger readers know the original purpose of this visit? And even we old men only remember that Brandt unexpectedly fell to his knees before the Warsaw Ghetto memorial. It wasn't a planned gesture- the chancellor acted spontaneously.


LED technológiát használ a nyomtatók következő generációja

Az OKI a közelmúltban bocsátotta ki saját LED-nyomtatófej technológiáját, ami a nyomtatók egy teljesen új generációját hozta magával. A digitális LED technológiával működő készülékek megbízhatóbbak, gyorsabbak, kisebbek, környezeti változásokra érzéketlenebbek, torzításmentesek és ezek következtében kimagaslóbb nyomtatási minőségre képesek, mint a lézernyomtatók.


Magyar Telekom and T-Mobile

Though the Economic Competition Office has no objections to a merger between Magyar Telekom and its mobile subsidiary, competitors believe the move will give the group a huge advantage.


Dreams of the city

It's not an edifying competition: the towns in the running are looking for development funds, and age-old tensions between the capital and the provinces are coming to the fore. Seven cities are competing for the title of 2010 European Capital of Culture. The government is set to take a decision next week.


New beginning

From mid-November, Mihály Bihari, a former nominee for President of the Republic, will head the Constiutional Court. There are hopes that the appointment of Bihari, who once taught numerous opposition politicians, will bring an end to the stalemate over future court nominations.


"Third way" platform

There will be a new party to vote for come 2006. The Hungarian Truth and Life Party (MIÉP), the Movement for a Better Hungary (Jobbik) will campaign on a joint platform, MIÉP-Jobbik Third Way. István Csurka's new electoral alliance could take votes away from Fidesz.


Opinion

"Businessmen should stick to business," said Viktor Orban at a village party meeting, and though he didn't say it explicitly, the second sentence was implicit: "...and not govern." This view of leadership is thought-provoking. Because it disqualifies people in certain professions or jobs from taking part in public affairs. Which begs the question: who is suited to run the country?


Tippek, amelyekkel bevágódhatsz az állásinterjún

Sok álláskereső beleesik abba a hibába, hogy az unalomig ismételt követelményeknek – öltözék, helyes önéletrajz, stb. – megfeleljen, s eközben csak az őt érdeklő dolgokra – fizetés, felelősség, munkakör – koncentrál. Az asztal túloldalán azonban egészen másra kíváncsiak, konkrétan arra, hogy mire számíthatnak, ha a jelölt elhelyezkedik a cégnél. Tanácsok.


Bűncselekménynek számíhat az illegális foglalkoztatás

A Büntető törvénykönyv szerint szeptember elsejétől az illegális foglalkoztatás esetén nem csak szabálysértést, hanem bűncselekményt is elkövet a munkaadó, ha a foglalkoztatottak után a járulékokat nem fizeti be - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) képviselője pénteken, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóságon tartott pénteki sajtótájékoztatón.


Ausztriában szűkítik a feketemunka lehetőségét

Ausztriában 2007. január 1-jétől azonnal be kell jelenteni a foglalkoztatottakat a területileg illetékes betegbiztosítóknál, hogy ezzel is szűkítsék az illegális munkavállalás lehetőségét – adta hírül a Der Standard című osztrák napilap.