Íme az állásinterjúk 9 legnagyobb buktatója

Számos elküldött CV és motivációs levél után végre behívnak minket állásinterjúra. Kiválasztjuk a legszebb kosztümöt, öltönyt, visszafogott frizura és smink, a tükör előtt és a családtagok előtt elpróbáljuk az összes kérdést és választ.



13,8 százalékra nőtt a szlovák munkanélküliségi ráta

Szlovákiában nőtt a munkanélküliség szeptemberben az előző hónaphoz képest, de az emelkedés mértéke kisebb volt a szakértők által vártnál. A szlovák munkaügyi hivatal hétfőn közölt adatai szerint a szeptemberi ráta 13,8 százalék volt az augusztusi 13,7 százalék után.



Így keressen új állást, ha még megvan a munkahelye

Akkor a legideálisabb új állás után keresni, amikor még a régi is megvan. Az egész folyamat ilyenkor kevésbé stresszesebb, hiszen nincs rajta senkin a nyomás, hogy miből is fizeti ki a számláit a következő hónapban.


Dolgozókat keres az Opel – íme a részletek

Az Opel Magyarország szentgotthárdi Flex motorgyár projektje keretében eddig 400 dolgozót vettek fel, és az év végéig további 60-nal nő a létszám – közölte Csontos Judit szóvivő, kommunikációs szakértő. Hozzátette: a létszám nagyobbik részét a következő két évben veszik fel, 2015-ig még további több száz munkatárssal bővül a létszám.






Vietnami szakemberek tanultak Pakson

Negyvenegy vietnami szakember vehetett át oklevelet pénteken Pakson, az atomerőmű Karbantartó Gyakorló Központjában, miután hathetes továbbképzésen vett részt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös szervezésében.


Kötelezheti a főnöke, hogy menjen csapatépítő tréningre?

"Munkáltatóm bejelentett egy kétnapos csapatépítő tréninget kötelező jelleggel vidéken, az ország másik felében. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e joga kötelezni többnapos távollétre? Feleségem három pici gyermekünkkel maradna egyedül itthon" - kérdezi a Jobline olvasója. A választ a D.A.S. Jogszerviz szakértője, dr. Fésü Gizella adta meg.


Ezért nem szabad betegen dolgozni menni

Egy elismert mikrobiológus, Charles Gerba arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki akár csak az első tünetek megjelenésével bemegy a munkahelyére, azzal katasztrófát idézhet elő a kollégái körében – írja a nol.hu a Medipress értesülései alapján.



Így ellenőrizheti, tényleg bejelentette-e a főnöke

Kellemetlen helyzetben érezheti magát az az egyébként influenzás tünetektől szenvedő beteg munkavállaló, akit azzal szembesít a körzeti orvosa, hogy a TB jogviszonya „piros lámpás”, azaz nem rendezett. Az orvosi ellátást ettől még ugyan megkapja, mégis joggal merül fel a kérdés, hogy mi is folyik itt.