Ez az ára az irreálisan olcsó munkaerőnek

A napokban Heves megyében felderített, több mint 10 000 munkavállalót érintő bűnügy hívja fel a döntéshozók figyelmét arra, hogy vannak még megoldandó feladatok a munkaerőpiacon.


Hátradőlhetünk, itt a magyarázat, hogy miért korrupt a magyar

Kutatók a négy visegrádi országban összesen 868 vezetőt – 30 százalékban az állami, 10 százalékban a civil, 60 százalékban pedig az üzleti szférából – kérdeztek a vezetői kiválóság és az etikus magatartás kapcsolatáról Közép-Európában. Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban a vezetők alapvetően úgy gondolják, hogy "a korrupció a dolgok elintézésének egy módja", és kevéssé érzik fontosnak a felelősségtudatot, a szabálykövetést, valamint az átláthatóságot.





Bíróság mondta ki, hogy ez a két szakma üti egymást

Sokáig két karrierpályán is otthonosan mozgott egy amerikai férfi: egyszerre volt bíró és komikus is. New Jersey Legfelsőbb Bírósága azonban most úgy döntött: választania kell a két szakma közül - írja a jobs.aol.com.





Jó lehetőség egyetemistáknak: gyakornokokat vár a Telekom

Most szeptemberben újra elindul a Magyar Telekomnál a gyakornokok toborzása. Szeptember 23. és október 20. között a vállalat honlapján várják a jelentkezéseket. A gyakornoki programra az előző félévben ismét több mint 1000 hallgató adta be jelentkezését.