Országszerte komoly fejtörést okoz a házi jelzőrendszeres szolgáltatást fenntartó önkormányzatoknak, hogy januártól szorosabbra húzta a nadrágszíjat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM). Eddig az ő kötelességük volt gondoskodni róla, hogy az idős, otthonukban egyedül élő betegek krízishelyzetben egy gombnyomással segítséget kérhessenek, és ehhez az önkormányzatok normatív támogatást, fejpénzt kaptak. A rendszer lényege, hogy a riasztás nyomán 30 percen belül a helyszínen legyen a segítő: többnyire szakképzett gondozó, aki szükség esetén orvost, mentőt hív, vagy elbeszélget a pszichés támogatásra szoruló pácienssel. Olykor az is megesik – mondják a terepen dolgozók –, hogy a zajongó szomszédok elcsendesítésére vagy ólálkodó betörő távol tartására nyomják meg az egyszerű mobiltelefonként működő készülék gombját.
Január elsejétől az önkormányzatok ellátási kötelezettsége és az ehhez rendelt normatív támogatás megszűnt, a szolgáltatást továbbra is fenntartók pályázattal juthatnak állami támogatáshoz. „Tavaly összesen 1,1 milliárd forint alapdíjhoz jutottak az önkormányzatok. Ez további 300-400 millióval egészült ki, amiből a kistérségek kaptak többlettámogatást” – összegezte Serafin József, az SZMM főosztályvezetője. Az idei, immár pályázat alapján szétosztható keret közel ötven százalékkal szűkösebb, ebből kell a 39 ezer főt ellátó jelzőrendszert működtetni. „Több jel is arra mutatott, hogy az eddigi finanszírozásból kényelmesen ki lehetett jönni – vélekedik a főosztályvezető –, s a nyertes pályázatokból is az derül ki, hogy összességében nem csökkent azok száma, akiknek az ellátását az önkormányzatok az idén is vállalják.” Ezt sugallja az az interneten is megtalálható önkormányzati beszámoló, amely szerint 2008-ban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán és 19 környező településen összesen 302 jelzőkészüléket működtető szociális szolgálat több támogatást kapott, mint amenynyit felhasznált. Egyenlege annak ellenére pozitív volt, hogy az egy készülékre jutó költsége meghaladta a 36 600 forintot.
A 2010-es megszorítás vesztesei mindenekelőtt a kistérségek lesznek. Eddig ugyanis minden egyes jelzőkészülék üzemeltetéséhez alapnormatívát fizetett a fenntartó önkormányzatoknak a költségvetés – igaz, a 2005-ös 62 ezerrel szemben tavaly már csak 29 500 forintot –, amihez a kistérségi összefogást honorálva további 20-30 ezer forint fejpénz járult. Most az utóbbi többletforrás megszűnt, s egységesen 30 ezer forint jár a működtetőnek, függetlenül attól, hogy kistelepüléseken vagy városban gondoskodik-e a segítség házhoz juttatásáról. A pályáztatással egyszersmind megszűnt az a sokak által bírált kivételezés is, hogy az egyházi fenntartók 70 százalékkal megemelt normatívához jutottak. Az élelmesebb vállalkozók ugyanis egyházi közreműködő bevonásával fölözték le a költségvetési támogatást (HVG, 2009. július 4.). Ez a pozitív diszkrimináció 2004-ben született, azt kompenzálandó, hogy a szociális és oktatási beruházásokra kiírt pályázatokból az egyházak ki voltak zárva. Időközben a megkülönböztetés megszűnt, a fejpénztöbblet viszont mostanáig megmaradt.
A jelzőrendszeres szolgáltatáshoz csak korlátozott mértékű önerő kérhető: az igénylők nyugdíjának legfeljebb 2 százaléka (ez a minimális öregségi ellátásból élőknél havi 710, az átlagos nyugdíjat élvezők esetében 1700 forint). Így a pályázati támogatás és az önerő együttesen havi 3200–4200 forintot tehet ki, amiből ki kell jönni. Ki is lehet: az országos távfelügyeleti rendszert működtető BodyGuard Hungary Kft. tisztán szabadpiaci (állami támogatást nem élvező) kínálata például magánszemélyeknek havi 3900 forint. Ezért gondoskodnak róla, hogy ügyfelük gombnyomásra elérje a központi ügyeletet, ahol megkapja a kívánt lelki segélyt, az esetek 25 százalékában pedig mentőt vagy helyi gondozót küldenek. Takács Tamás, a cég kereskedelmi igazgatója a HVG kérdésére elmondta, hogy nagyobb partnereiknek az egyéni ügyfeleknél olcsóbban kínálják e szolgáltatásukat. Ilyen nagy megrendelő Füzesabony és az azt övező települések, ahol összesen ötszázan tartanak igényt erre a biztonságot jelentő segítségre.
„Eddig kijöttünk a normatívából, most, bár nyertünk a pályázaton, 700 ezer forinttal ki kell pótolni a működtetés költségét, még úgy is, hogy a műszaki rendszert üzemeltető BodyGuard is segített a kiadásokat a bevételhez közelíteni – mondta Laminé Antal Éva, Füzesabony polgármestere. – Sokkal jobban tartok attól, hogy a kistérségi együttműködés kaphat léket a kevesebb pénz miatt, például azzal, hogy többen kiszállnak a rendszerből.”
Az ellátás eddig is aránytalan volt, és ezen nem könnyű segíteni. Hiába volt 2009 végéig kötelező önkormányzati feladat a jelzőrendszeres riasztásról gondoskodni, a 174 kistérségből harmincban nem működött ilyen, a Közép-Tiszavidék például máig fehér foltnak számít. „A támogatáscsökkenés nem jelenti azt, hogy bárkitől is elvennénk a házi jelzőberendezését. Szerettük volna bővíteni a rendszert, mert úgy látjuk, kétszer ennyien is igényelnék, ám ez egyelőre nem látszik reális törekvésnek” – mondta Aranyi János, a tíz település 32 ezer lakosát összesen félezer távjelzővel ellátó Felső-Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás elnöke.
Sem a hálózat bővítéséről, sem a korszerűsítéséről nem mond le viszont a főváros X. kerülete. Az első körben, az ezredforduló táján beszerzett eszközök elavultak – csak vészjelzést adnak, holott a hazai szabvány már 2002 óta megkívánja az interaktív kapcsolatot. „A kerület ötven lakosának vészhívását két főállású gondozónő várja, szükség esetén ők mennek 30 percen belül a helyszínre. A rászorulóktól nem kér pénzt a kerület, ám a munkabérek miatt az egy főre jutó költség évi 113 ezer forint” – adott gyors számvetést a HVG-nek Lajtai Ferencné, a Kőbányai Szivárvány Nonprofit Kft. vezetője. Olcsóbban csak úgy lehetne szolgáltatni, ha nem főállású gondozókat fizetnének – ahogy azt számos kistérségben meg is teszik –, vagy még több pácienst látnának el. Csakhogy a nagyobb városokban bizalmatlanabbak az idősek, nem szívesen bízzák lakáskulcsukat idegenekre.
GÁTI JÚLIA
